Vágólapra másolva!
A Nemzeti Futball Ligában szereplő Chicago Bears csapata megszerezte a Jacksonville Jaguars irányítóját, Nick Folest.

Foles 2018-ban egy csapásra az NFL egyik legnagyobb sztárja lett, miután úgy nyert Super Bowlt a Philadelphia Eagles irányítójaként, hogy szinte az egész alapszakaszban a kispadon ült a remeklő Carson Wentz mögött. Wentz azonban súlyos sérülést szenvedett nem sokkal a rájátszás előtt, amelyben már Foles vezette az Eaglest, egyre javuló játékkal. A döntőben aztán a címvédő New England Patriots ellen kiosztott három touchdown-passzt, valamint volt egy TD-elkapása is, főszerepet játszva az Philly történetének első Super Bowl-győzelmében. Teljesítményéért megkapta a döntő legértékesebb játékosának járó MVP-címet is.

Nick Foles és Mitch Trubisky csapattársak lesznek Forrás: USA Today

Ennek ellenére a következő szezon nagy részét szintén a padon töltötte, egészen addig, amíg Wentz újfent megsérült, de az egy évvel korábbi menetelést nem tudta megismételni. Szerződésének lejárta után lecsapott rá a Jacksonville Jaguars, de a 2019-es idény legelején kulcscsonttörést szenvedett, és heteket kellett kihagynia.

A kezdőpozíciót megöröklő újonc, Gardner Minshew kivalóan helyettesítette, így Foles a felépülése után sem tudta visszaszerezni a helyét, ezzel pedig feláldozhatóvá vált, úgyhogy egy negyedik körös draftjogért Chicagóba cserélte a Jax.

Ezzel párhuzamosan Chicagóban Mitch Trubisky tavaly borzalmasan játszott, a tehetséges csapat főleg miatta még rájátszásba sem jutott. A szurkolók a fejét követelték, most pedig kapott egy rutinos vetélytársat a 2016-ban nagy reményekkel érkező fiatal QB. Foles és a Bears vezetőedzője, Matt Nagy korábban már dolgoztak együtt a Kansas City Chiefsnél.

Kérdés, hogy a házi párharcból ki jön ki győztesen, és ki irányítja 2020-ban a Bearst.