Pályája csúcsán halt meg a világ egyik legjobb hokikapusa

Az emberek többsége a skandinávokról mindig a zárkózottságra, a hűvösségre, a mélabúra vagy a kimértségre asszociál. Ez persze csak előítélet és korántsem igaz az összes északi személyre. Nagy részük pont, hogy életvidám, kedves, olykor bohém és rendkívül nyitott, azaz a sztereotípia tökéletes ellentéte. Az utóbbi halmazba tartozott a hihetetlenül tehetséges egykori hokikapus, a svéd Pelle Lindbergh is, aki mindig a társaság középpontja volt, akit imádtak a csapattársai és a Philadelphia Flyers szurkolói is. A város egy emberként zokogott, amikor szörnyen fiatalon, 26 évesen életét vesztette. Pont azelőtt, hogy az első európai sztárkapus válhatott volna belőle. Ma lenne 61 éves.

"Szerintem egyáltalán nem nagyon nagy dolog NHL-kapusnak lenni. Ha én meg tudom csinálni, akkor te is" - mondta egyszer Göran Per-Eric, azaz Pelle Lindbergh a Philadelphia Flyers egyik edzőjének, egyben egyik legjobb barátjának, Kevin Cadynek.
Lindbergh talán sosem fogta fel, micsoda istenadta tehetség. Azt szokták mondani, hogy a kemény munka mindig legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem dolgozik keményen.

Lindbergh nem volt lusta, de az a veleszületett tálentum, amivel rendelkezett, pontosan elég volt ahhoz, hogy már 26 évesen a világ egyik, ha nem a legjobbja legyen.

Nem volt magas, nem volt nagydarab, ráadásul mivel akkor még a kapusok védőfelszerelése jóval kisebb volt a mainál, így esélye sem volt arra, hogy "kitakarja" a kaput. De elképesztő fürgesége, intelligenciája, reflexei, valamint az, ahogy olvasta a játékot és zárta a szögeket, bőven kompenzálta méretbeli hiányosságait.

Tehetsége már fiatalkorában kiütközött: az 1976-os és 1977-es U20-as Eb-n is őt választották a torna legjobb kapusának (16 és 17 éves volt ekkor). Egy évvel később az U20-as vb-n is megkapta ugyanezt az elismerést, bekerült a viadal álomcsapatába, a svéd válogatottat ezüstéremhez segítette, 1979-ben pedig a felnőtt vb-n is szerepet kapott, ahonnan bronzzal tért haza.

Híre az NHL-be is eljutott, a játékjogát az 1979-es drafton a Philadelphia Flyers foglalta le a 35. választással. Eddigre már lehúzott két szezont a svéd másodosztályban, de bemutatkozhatott a topligában is.

Pelle Lindbergh közönségkedvenc lett Philadelphiában Forrás: broadstreethockey

A draft után viszont nem költözött át az Egyesült Államokba, maradt még egy évet otthon, ahol végigvédte az egész évet az AIK színeiben, valamint részt vehetett az 1980-as Lake Placid-i olimpián. Habár a torna az amerikai egyetemista csapat csodás győzelméről marad emlékezetes, Lindbergh is remekelt, neki köszönhetően a svéd volt az egyetlen válogatott, amelyet a Team USA nem tudott legyőzni, végül pedig újabb bronzéremmel gazdagodott.

1980 őszén vágott bele az amerikai kalandba, de először nem Philadelphiában, hanem a Flyers farmcsapatánál, az AHL-es Maine Marinersnél számítottak rá. A kalandot pedig szó szerint kell érteni, akkoriban ugyanis az észak-amerikai hoki egyáltalán nem volt annyira nemzetközi, mint manapság, vagy akár a '90-es években. Az amerikaiak, de legfőképp a kanadaiak játszótere volt, elvétve lehetett találni európaiakat. Kapusposzton pedig pláne, Lindbergh volt a kapusmozgalom egyik úttörője. (Ma már ott tartunk, hogy az orosz, a finn és a svéd kapusiskola a világ három legjobbja.)

Az angolul egy szót sem tudó Lindbergh tehát megérkezett az Egyesült Államokba, ahol az első pillanattól kezdve hagyta, hogy teljesítménye beszéljen helyette.

Első éve alig sikerülhetett volna jobban, ő lett az AHL legjobb kapusa, az év újonca, bekerült a szezon álomcsapatába, a hab a tortán pedig az MVP-díj volt. Philadelphiában már alig várták azok után, hogy Bernie Parent, a klub legendás kapusa nem sokkal korábban egy szemsérülés miatt visszavonult.

Parent utolsó másodpercei a jégen:

Az 1981-82-es idényben debütált a Flyers színeiben, de továbbra is főleg Maine-ben szerepelt. A következő szezonban aztán megragadt a Phillynél, kiszorította a kapuból a Parent utódjának szánt Bob Froese-t, emellett beválasztották az NHL újoncokból álló álomcsapatába.

Parent egyébként maradt a klub kötelékében segédedzőként, a szeme pedig azonnal megakadt Lindberghen, és nyomban a szárnyai alá vette. Rengeteget foglalkozott vele, ennek ellenére a következő idénye annyira nem sikerült jól (őt is utolérte a másodéves játékosok átka, a "sophomore slump"), Froese többet és jobban védett. Lindbergh egyébként krónikus dehidratáltságtól szenvedett, ezért egy idő után magához vett egy kulacsnyi vizet, amit a kapu tetejére helyezett el. A közvélekedés először negatívan reagált erre

- ehhez képest ma már alig van olyan kapus a világon, aki ne csinálná ugyanezt, azaz ő honosította meg ezt a mára alapvetővé vált szokást.

Az 1984-85-ös szezonrajtra sok minden megváltozott. A Flyers történetének legjobb játékosa, Bobby Clarke visszavonult, majd egyből beleült a szakmai igazgató székébe, és kinevezte Mike Keenant vezetőedzőnek. A csapat addig sem volt gyenge, de Clarke néhány cseréjével egészen ütőképessé vált. Arra viszont senki sem számított, hogy Lindbergh nemhogy szintet lép, hanem egyenesen a csúcsra tör. A kíméletlen támadójáték mellé (két olyan meccsük is volt, amikor több mint 10 gólt ütöttek) stabil védelem és egy sziklaszilárd kapus társult.

Egy hatástalanított Gretzky-szóló:

Lindbergh parádézott, köszönhetően annak is, hogy remekül érezte magát a bőrében. Parent apja helyett apja volt, a csapattársaival nagyon jó viszonyt ápolt, a helyiek imádták, boldog párkapcsolatban élt.

A Flyers az alapszakasz hajrájára állt össze igazán, utolsó 28 meccséből 24-et megnyert, a rájátszásban először a Rangerst 3-0-val söpörte, a második körben az 1980 és 1983 között zsinórban négy Stanley-kupát nyerő Islanderst 4-1-gyel ütötte ki, a főcsoportdöntőben pedig 4-2-vel ment tovább a Quebec Nordiques ellen. A fináléban a félelmetes címvédő, a Wayne Gretzky, Mark Messier, Jari Kurri és Paul Coffey fémjelezte Edmonton Oilers várt az együttesre. Az első meccset hozta az addigra több játékost is elveszítő Philly, a következő négyen viszont hengerelt az Oilers. Gretzky szokás szerint feltartóztathatatlan volt, 18 meccsen összesen 47 pontot gyűjtött a playoffban, amivel felállította az egyik, valószínűleg megdönthetetlen rekordját a sok közül.

Lindbergh a vesztes döntő után a Vezina-trófeával vigasztalódhatott, amelyet az adott idény legjobb kapusának ítélnek oda az NHL-ben, ő lett az első európai, aki hazavihette.

Hogy ez mekkora dolog, arra egy adat: a díjat 1974 óta osztják ki ezen a néven (az első kettőt mentora, Bernie Parent nyerte), 1993-ig Lindbergh volt az egyetlen európai győztes. 1994 óta összesen 25-ször adták át ezt az elismerést (2004-05-ben elmaradt a szezon), 13-szor nyert európai kapus.

Lindbergh mentorának ajánlja a Vezinát:

A Flyers sikerre éhesen vágott neki a következő szezonnak, ahol eleinte úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, és ezúttal is a kupáért fog harcolni a csapat. Keenan többször pihentette Lindberghet, egyrészt azért, hogy ne hajszolja túl a rájátszásig (az Oilers elleni döntőre meglehetősen elfáradt), másrészt Clarke és ő rájöttek, hogy felesleges két klasszis kapus egy csapatba, ezért Froese-t elkezdték árulni és többet védetni, hogy felverjék az árát. Az első 14 meccsből (amiből 12-t megnyert a Philly) Lindbergh csak hatot kapott, ezeket viszont mind győzelemmel zárta.

1985. november 9-én a Flyers hazai pályán 5-3-ra legyőzte a Bostont. Froese állt a kapuban, ugyanis a színfalak mögött megszületett a megállapodás a Los Angeles Kingsszel, amely el akarta őt vinni, de még egyszer szerette volna látni játszani.

A siker után az egész csapat elment, hogy kieressze a gőzt, ugyanis ezután egy szokatlanul hosszú, hatnapos szünet következett, majd jöhetett az alapszakasz legnagyobb rangadója az Oilers ellen.

A játékosok alig várták, mindenki tudta, hogy ez lehet az ő évük. A legendás Gordie Howe fia, a kiváló hátvéd, Mark Howe a meccs után azt mondta az öltözőben Jay Snider klubelnöknek, hogy még sosem érezte magát olyan jól egy csapatnál, mint akkor, és szerinte nagy dolgokra hivatottak.

A mulatság remek hangulatban telt, majd hajnalban mindenki távozott. Lindbergh két ismerősével együtt beszállt az egyedi Porsche 930 Turbójába, és elindult haza. Imádta a gyors autókat, volt egy Mercedese, a méregdrága Porschét két évvel korábban vette. Többen is figyelmeztették, hogy óvatlanul vezet, de imádta a sebességet. Sokszor halálra rémisztette azokat, akik mellette ültek, és hiába pánikoltak, Lindbergh sosem lassított.

Ez az élet"

- hangoztatta többször is.

De ez nemcsak az élet volt, hanem a halál is. Hajnali háromnegyed hat előtt néhány perccel Lindbergh elvesztette uralmát az autó fölött, és mintegy 80-100 kilométer/órás sebességgel a somerdale-i általános iskola betonfalának csapódott. Az utasai súlyos sérülésekkel ugyan, de megúszták a balesetet, őt viszont tűzoltók szedték ki a roncsból.

Ennyi maradt Pelle Lindbergh Porschéjéból Forrás: The Philadelphia Inquirer

Az ütközés pillanatában leállt a szíve, és hiába tudták újraéleszteni 15 percen belül, valamint vitték nagyon gyorsan kórházba, az agya egészen addig nem kapott oxigént. Reggelre az összes csapattársa, a Flyers stábtagjai, az esetről értesülő szurkolók, valamint Lindbergh látogatóban lévő édesanyja és menyasszonya is megérkezett a kórházhoz. Mindenki tudta, hogy óriási a baj, kizárólag a csodában lehetett bízni. Dr. Edward Viner, a csapat orvosa azonban csak rossz hírekkel tudott szolgálni:

Pelle Lindbergh gyakorlatilag agyhalott, a gépek tartják életben.

Másnapra megérkezett édesapja is Svédországból, akit a klub azonnal odautaztatott. Megvárták, hogy el tudjon köszönni a fiától, mielőtt egy több órás műtétet hajtottak volna végre azért, hogy a még ép szerveit fel tudják használni transzplantációkra. Aztán lekapcsolták a gépeket, Lindbergh pedig 1985. november 11-én, mindössze 26 évesen végleg eltávozott.

A baleset előzményei és körülményei máig sem teljesen egyértelműek. Annak a klubnak a tulajdonosa, ahol iszogattak, azt mondta másnap, hogy Lindbergh számláján először egy sör volt, majd volt még egy kör rendelése, amely hét sörből állt, a pultos szerint azonban a kapus azokat másoknak kérte, ő egyet sem fogyasztott el.
A hely üzletvezetője, Rick Zurzolo is hasonlóan emlékezett vissza a Philadelphia Inquirer újságírójának:

Hat éve vagyok menedzser, pontosan tudom, milyen egy részeg ember. Pelle biztos, hogy nem volt az.

Később kiderült, hogy még mielőtt Lindbergh megérkezett volna a bárba, már megállította egy rendőr, Ed Simpson.

"Csak vagánykodott a sportkocsijával. Nem volt nálam csekkfüzet, de nem is akartam megbüntetni. Mindenki azt mondja, hogy biztosan ittas volt, de nekem nem tűnt annak, és állítólag a kocsmában is csak egy sört ivott" - mondta Simpson 2012-ben.

Ehhez képest a vizsgálatok szerint a véralkoholszintje 2,4 ezrelék volt, ami komoly részegséget feltételez, azt viszont senki nem tudja, hol és mikor ivott annyit, hogy elérje ezt az értéket.
A hokivilágot, Svédországot és Philadelphiát pokolian megrázták a történtek. Egy még mindig szemtelenül fiatal, de már páratlanul sikeres hokist vesztettek el, akinek a pályafutása alig kezdődött el.

A Flyers-Oilers rangadó egy 22 perces megemlékezéssel kezdődött, a találkozót végül a hazai csapat megnyerte. Az első gólt Mark Howe ütötte, aki elmondta, hogy majdnem elsírta magát a találat után. A kapuban pedig nem Froese állt, de nem azért, mert elcserélték, ugyanis Lindbergh tragédiája miatt a tranzakciót azonnal lefújta a Philly. Hanem Darren Jensen, aki korábban mindössze egy NHL-meccsen védett, de remekül helytállt, még úgy is, hogy

többször is elkezdtek záporozni a könnyei a mérkőzés közben.

További 28 találkozón kapott szerepet a szezonban, majd soha többé nem lépett pályára a legmagasabb szinten. Froese fantasztikusan védett az idény hátralevő részében, de a playoffra elfáradt, a Flyers menetelése már az első körben véget ért. Még mielőtt megszokhatta volna, hogy ő a kezdő, a semmiből berobbant az újonc Ron Hextall, aki miatt Froese-t végül csak elcserélték, Hextall pedig klubikonná vált a következő 13 év alatt. De ez már egy másik történet.

Lindbergh sztorija is egy a sok "mi lett volna, ha..." kezdetű história közül. Vajon Gretzky és az Oilers nyert volna még két kupát? Vagy a Montreal 1986-ban? Hextall egyáltalán befutott volna? Ezekre már sosem kapjuk meg a választ. Az viszont bizonyos, hogy Lindberghtől senki nem veheti el azt, hogy az európai kapusok, valamint Börje Salming és Kent Nilsson mellett a svéd jégkorongozók úttörője volt. Philadelphiában pedig örökké legenda marad: ugyan hivatalosan nem vonultatták vissza a 31-es mezszámát, soha senki nem fogja viselni a jövőben.