Társoldalunk:

A címvédő alapembere a koronavírus miatt kihagyja a szezont az NFL-ben

2020.07.25. 10:26

Laurent Duvernay-Tardif, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő Kansas City Chiefs alapembere orvosi elhivatottsága miatt kihagyja a következő szezont.

Az orvosi diplomával rendelkező játékos az első, aki a koronavírus-járvány miatt nem lép pályára a 2020-as idényben. Duvernay-Tardif a nyáron szülőhazájában, Kanadában egy klinikán dolgozott, és azt mondta, az ottani élményei segítették ahhoz, hogy meghozza élete egyik legnehezebb döntését.

"Követnem kellett a meggyőződésemet, azt kellett tennem, ami nekem a legmegfelelőbb" - mondta. Hozzátette: ezért élt azzal a lehetőséggel, amelyben a liga és a játékos-szakszervezet (NFLPA) pénteken megállapodott, hogy egy játékos a pandémiára hivatkozva augusztus 3-áig milyen feltételekkel függesztheti fel szerződését.

A 29 éves Laurent Duvernay-Tardif 2014 óta szerepelt a Kansas Cityben. Az NFL-ben a következő évben mutatkozott be, azóta 60 mérkőzésen lépett pályára a Chiefsben, 57 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként. Az előző, bajnoki címet hozó szezonban 14 összecsapáson játszott.

Az újoncok és az irányítók hétfőn koronavírustesztekkel kezdték meg a felkészülést az új idényre, amely a tervek szerint szeptember 10-én rajtol.