Társoldalunk:

Visszatért az NHL is

2020.07.29. 11:18

Három felkészülési mérkőzéssel visszatért az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetből.

A szombaton rajtoló playoff előtt mind a 24 állva maradt csapat egy-egy találkozót vív, a keletiek Torontóban, a nyugatiak Edmontonban. Az első játéknapon keleten a Philadelphia Flyers hátrányból fordítva nyert hosszabbítás után 3-2-re az állami rivális - és a kisebb sérüléséből felépült Sidney Crosbyval felálló - Pittsburgh Penguins ellen, a Toronto Maple Leafs pedig két emberhátrányos góllal 4-2-re verte ősi ellenfelét, a Montreal Canadienst.

Nyugaton is rendeztek tartományi csatát, a két albertai klub közül ezúttal az Edmonton Oilers 4-1-re bizonyult jobbnak a Calgary Flamesnél. Mindkét helyszínen zárt kapuk mögött rendezik az összecsapásokat. A nézőtér alsó karéját vásznakkal fedték le, amelyeken a liga, illetve a küzdő csapatok emblémái láthatóak. A játék alatt a hangszórókból korábbi meccseken rögzített szurkolói hangeffektusok hallhatóak, védéseknél például nagy felhördülések, felkiáltások, góloknál pedig a nagy hangerejű duda. Amikor pedig játékmegszakítás van, akkor pergő zenét kever be a helyi hangulatfelelős. A mérkőzések előtti himnuszokat nem énekes adja elő, hanem felvételről szólnak a dallamok.

Az alapszakasz március 12-én szakadt félbe, és az a döntés született, hogy a rájátszásra még esélyes 24 csapat folytathatja a küzdelmeket. A rájátszás magyar idő szerint szombat este kezdődik a két kanadai nagyvárosban.