Társoldalunk:

Megőrizte veretlenségét az NBA-rájátszásért küzdő Phoenix Suns

2020.08.09. 10:02

Egymást követő ötödik győzelmét szerezte meg szombaton a rájátszásba kerülésért küzdő Phoenix Suns, amely továbbra is az egyetlen veretlen csapat az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) újraindulását követően.

A Phoenix főként a 35 pontos Devin Bookernek köszönheti újabb sikerét, aki ugyanakkor hét triplakísérletéből egyszer sem talált a gyűrűbe. A Sunsnak utoljára 2014-ben volt ötös győzelmi sorozata, és három mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt még mindig megvan az esélye, hogy bejusson a rájátszásba. A jelenleg nyolcadik Memphis két, míg a kilencedik Portland egy győzelemmel van előttük.

A Dallas szlovén sztárja, Luka Doncic 36 ponttal, karriercsúcsot jelentő 19 gólpasszal és 14 lepattanóval, azaz újabb tripla-duplát elérve vezette diadalra csapatát a ligaelső Milwaukee ellen. A szlovén irányítónak ez volt a 17. tripla-duplája, amivel jelenleg ligaelső – ilyenre nála fiatalabban még soha senki nem volt képes.

A Mavericks a rendes játékidő végén és a hosszabbítás elején sorozatban 16 pontot dobott. A Bucks ásza, az előző szezon legjobbjává választott görög Giannis Antetokounmpo 34 ponttal és 13 lepattanóval zárt.

Az Indiana elsősorban T.J. Warren 39 pontjával gyűrte le a nyugati éllovas Los Angeles Lakerst, amelyben LeBron James 31 pontig jutott. A nyolc nap múlva rajtoló rájátszásig már tartalékoló kaliforniaiaknál csak ő ért el kétszámjegyű teljesítményt.

A Denver kétszeri hosszabbítás után verte meg a Utah-t, főként a szerb Nikola Jokic 30 pontjával. A Jazzben a 35 pontos Donovan Mitchell 28 pontot az utolsó negyedben és a ráadásokban szerzett.

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett "buborékban" vívja meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszból, majd augusztus 17-én indul a rájátszás, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:
Portland Trail Blazers-Los Angeles Clippers 117-122
Denver Nuggets-Utah Jazz 134-132 - kétszeri hosszabbítás után
Indiana Pacers-Los Angeles Lakers 116-111
Miami Heat-Phoenix Suns 112-119
Dallas Mavericks-Milwaukee Bucks 136-132 - hosszabbítás után