Vágólapra másolva!
A Tampa Bay Lightning szerdán 7-1-re nyert a Boston Bruins ellen, ezzel három mérkőzést követően átvette a vezetést a két csapat párharcában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásában. Nyugaton fordulatos mérkőzésen 6-4-re győzött a Colorado Avalanche a Dallas Starsszal szemben, és összesítésben 2-1-re szépített.

A Tampában az orosz Nyikita Kucserov négy pontot (1 gól, 3 gólpassz) termelve remekelt, Alex Killorn kétszer talált be, a Lightning pedig három emberelőnyös gólt is lőtt a torontói "buborékban". A finn Tuukka Rask váratlan hazautazásával első számú bostoni kapussá előlépett szlovák Jaroslav Halaknak ezúttal nem volt szerencséje, 16 lövésből csak 12-szer védett, így 1-4-nél átadta a helyét a cseh Dan Vladarnak, aki most mutatkozott be az NHL-ben. A közel félmeccsnyi idő alatt azonban ő is kapott három gólt, így nem tudott segíteni csapatának.

Vladar a Bruins történetében az első kapus, aki playoff-mérkőzésen debütált.

Az edmontoni nyugati helyszínen a Colorado két felvonás után 0-2-re állt, így roppant fontos volt számára, hogy most nyerjen a Stars ellen. Ez nagyon nehezen sikerült, mert a texasi brigád 1-0-ra, majd 1-3-ról fordítva 4-3-ra is vezetett, és ekkor már kevesebb mint kilenc perc volt hátra. Az Avalanche azonban nem adta fel, és szűk két perc alatt fordított, a végén pedig egy üres kapus góllal állította be a 6-4-es végeredményt. A győztes gárdában öten is egynél több pontot szereztek.

Rendkívül hektikus meccset nyert meg a fehér mezes Colorado Forrás: AFP/2020 Getty Images/Bruce Bennett

Az NHL bejelentette, hogy az Arizona Coyotes szabálytalan módon, engedély nélkül tesztelt olyan fiatal játékosokat, akiket kiszemelt az amatőr választásra, ezért a klubot megbüntették, és elvették tőle az idei második körös és a jövő évi első körös draftjogot.

A rájátszás eredményei, elődöntők:
Keleti főcsoport:
Boston Bruins-Tampa Bay Lightning 1-7
A párharc állása: a Tampa Bay vezet 2-1-re.

Philadelphia Flyers-New York Islanders 4-3, hosszabbítás után
Az állás: 1-1.

Nyugati Főcsoport:
Dallas Stars-Colorado Avalanche 4-6
Az állás: a Dallas vezet 2-1-re.