Vágólapra másolva!
2020 márciusa óta az összes sportesemény, verseny vagy bajnokság folytatásáról vagy kezdéséről szóló felvezetőben szerepel az alábbi tételmondat, vagy valamilyen változata:"Ez lesz minden idők legkülönlegesebb szezonja."Ugyanezt el lehet sütni az NFL esetében is, amelynek magyar idő szerint szeptember 11-én hajnalban elindul a 101. idénye. Egyébként a koronavírus-járvány nélkül is beharangozhatnánk úgy, mint az elmúlt 20 év legkülönlegesebbike. Hogy miért? A legtöbb drukker alighanem tudja. Megtörtént ugyanis az, amire talán senki sem számított egészen tavalyig: minden idők legjobb játékosa, Tom Brady 20 év után elhagyta a New England Patriots együttesét, amellyel hat bajnoki címet nyert, és a Tampa Bay Buccaneershez igazolt. A 43 éves irányító pedig olyan támadósort kapott magának, amilyenhez hasonló talán sosem állt rendelkezésére Foxboróban. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább haladjunk divíziónként.

Ahogyan a világon szinte mindenhol, úgy az NFL-ben is többnyire zárt kapuk mögött fogják megrendezni a találkozókat - legalábbis eleinte. A legtöbb klub már bejelentette, hogy a szeptemberi hazai mérkőzéseket a pandémia miatt üres stadionban rendezik. Ahol nem, ott is csak korlátozott létszámban engednek be nézőket, maximum az adott létesítmény kapacitásának 20-25%-át. Ez alól a Dallas Cowboys lehet a kivétel, ahol Jerry Jones megint mindenkinél okosabb és tökösebb akar lenni. A tulajdonos elmondta, hogy lesznek nézők az AT&T Stadiumban (annak ellenére, hogy Texas állam továbbra is az egyik leginkább fertőzött terület), de nem árulta el, hogy pontosan mennyien, az biztos, hogy fél ház alatt valamennyivel.

Az arlingtoni AT&T Stadium Forrás: AFP/2020 Getty Images/Tom Pennington

Természetesen nem csak ennyiben érinti a koronavírus a csapatokat. Hosszú távú hatásként a fizetési sapka csökkenésére mérget lehet venni, ami miatt a következő holtszezon szinte mindenkinek komoly fejfájást fog okozni. Rövid távon pedig azokat a játékosokat érdemes megemlíteni, akik már korábban bejelentették, hogy egészségügyi okokból kiülik a teljes 2020-as szezont, valamint azt is meg kell említeni, hogy idén az előszezon elmaradt.

További fontos szabályváltozás, hogy megreformálták a rájátszást is:

innentől kezdve főcsoportonként 7 csapat jut be a playoffba és csak az első kiemelés biztosít pihenőhetet a wild card körben.

A 2. helyezett csapat a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel csap össze a playoff első fordulójában.
Az előzmények után most már tényleg következzen a zűrzavaros körkép a feltételezhető erőviszonyokról.

AFC West

Illik a bajnok, azaz a Kansas City Chiefs csoportjával kezdeni. A címvédő a holtszezonban minden idők legnagyobb sportszerződését adta fantasztikus irányítójának, Patrick Mahomesnak. Viszont a KC két támadófalembere és kezdő futója is úgy döntött, hogy a Covid miatt nem vállalja a szezont, utóbbi helyére a drafton az első körben kiválasztották Clyde Edwards-Helaire-t, aki új szintre emelheti a már eddig is félelmetes támadójátékot. A csoportgyőzelem szinte kötelező, de az újabb Super Bowl sem irreális.

Patrick Mahomes három év alatt mindent elért az NFL-ben: MVP, bajnoki cím, Super Bowl MVP, ja és a világ legnagyobb sportszerződése Forrás: AFP/2020 Getty Images/Andy Lyons

A Denver Broncos és a Los Angeles Chargers is érdekes kihívó lehetett volna, de mindkét együttes már a rajt előtt elvesztette a védelem vezérét: a Broncosból Von Miller, a Chargersből Derwin James dőlt ki a teljes szezonra. A denveri támadósor azért izgalmas lesz a sok zöldfülűvel (Drew Lock, Courtland Sutton és az újonc Jerry Jeudy), valamint a Chargerstől érkező Melvin Gordonnal, míg Los Angelesben Tyrod Taylor újabb esélyének lehetünk szemtanúi.
A Raiders idén átköltözött Oaklandből Las Vegasba, ahol felhúztak egy igazi Halálcsillagot. Annak belakása lehetett volna a szezon fénypontja, ez azonban egyelőre a járvány miatt tolódik.

AFC East

Mind tudjuk, hogy 2020 mennyire abszurd év, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a 2001-es szezon után először idén nem Tom Brady lesz a New England Patriots kezdőirányítója. A 43 éves klasszis szerződése lejárt, és úgy tűnik, annyira elmérgesedett a viszonya a csapattal (vélhetően Bill Belichickkel), hogy új kalandot keresett magának. Helyére az a Cam Newton érkezett, aki öt éve még MVP volt, azóta viszont lerobbant és szétesett, emiatt a Carolina ki is vágta. A stílusa homlokegyenest eltér Bradyétől, teljesen újra kell építeni a Patriots offense-ét.

Istenkáromlás vagy sem, Cam Newton lett Tom Brady utódja Forrás: AFP/2020 Pool/Pool

Talán ez lehet az az év, amikor valamelyik csapat letaszítja a csoport éléről a Patriotsot, erre a Buffalo Billsnek van a legnagyobb esélye. A félelmetes védelemmel rendelkező csapat támadósora Stefon Diggsszel erősödött, aki Josh Allen új kedvenc célpontja lehet.

Ha a párosnak meglesz a kémiája, akkor sokáig juthat ez a Bills.

Miamiban és New York zöld felén zajlik az újjáépítés. A Dolphins a drafton kiválasztotta a rendkívül tehetséges, de már most is ijesztő kórlappal rendelkező Tua Tagovailoát, viszont egyelőre Ryan Fitzpatrickben bíznak. A Jets elengedte Jamal Adamset, emellett megerősítette a támadófalat, a playoff azonban így is csodaszámba menne.

AFC North

Lamar Jackson Patrick Mahomes nyomdokaiba lépett abban a tekintetben, hogy élete első teljes szezonjában azonnal MVP lett. A playoffban azonban a Tennessee megmutatta a tökéletes receptet Jackson limitálására, amire egyébként külön statisztika is van:

a Baltimore Ravens Jacksonnal 9 meccsből csak ötöt nyert meg akkor, ha az irányítót 70 futott yard alatt tartották.

Passzkészsége még mindig nem elit, de bőven volt ideje fejleszteni. Ha ezt a fegyvert is hozzáadta a játékához, akkor nagyon nehéz lesz megállítani őket még úgy is, hogy Earl Thomast kirúgták.

A hírek szerint Lamar Jackson motiváltabb, mint valaha Forrás: AFP/2020 Getty Images/Maddie Meyer

Pittsburghben továbbra is bíznak Ben Roethlisbergerben, aki viszont egyre láthatóbban öregszik és egyre sérülékenyebb. JuJu Smith-Schuster egyelőre nem bizonyította, hogy klasszis első számú elkapó lenne, és James Conner teljesítménye is visszaesett 2018-hoz képest. Szerencséjükre amíg a TJ Watt vezette védelem ennyire masszív, addig lesz esélyük a rájátszásra.

Clevelandben lassan elfogynak a kifogások.

A támadósor papíron már tavaly is jól nézett ki, idén pedig Kareem Huntra is számíthatnak az elejétől kezdve, valamint érkezett Austin Hooper és az idei draft egyik legjobb támadófalembere, Jedrick Wills is. Ha idén sem jön össze a playoff, akkor el kell gondolkozni azon, hogy megszüntessék a franchise-t.
A Cincinnatitől idén sem szabad nagy eredményt várni, inkább az lesz az érdekes, hogy az 1/1-re kiválasztott Joe Burrow már az első évében mutat-e abból valamit, amit a szakértők látnak benne.

AFC South

A közelmúltban többnyire kiegyensúlyozott és zsúfolt csoport idén is izgalmas lesz. Az előző két szezonban a Houston Texans végzett az élen, de tavalyelőtt az Indianapolis Colts, tavaly pedig a Tennessee Titans is messzebb jutott náluk a playoffban. Deshaun Watson megkapta az NFL történetének második legnagyobb szerződését,

viszont elvesztette kedvenc célpontját, a liga egyik legjobb elkapóját, DeAndre Hopkinst, akit az istenkomplexusos Bill O'Brien bagóért eladott az Arizonának.

Cserébe érkezett a mindig sérült David Johnson, Hopkinst pedig a szintén nem az egészségéről híres Brandin Cooks pótolhatja, aki jó kis elkapó ugyan, de messze nem ugyanaz a szint. A védelem pedig továbbra sem az igazi, ráadásul JJ Watt sem lett fiatalabb.
Tennessee-ben megunták a Marcus Mariota-kísérletet, akivel nem hosszabbítottak szerződést és végleg letették a voksukat a tavaly szezon közben a kezdőbe rakott, eredetileg cserének hozott Ryan Tannehill mellett. A támadósor szinte változatlan maradt, a védelembe az utolsó pillanatban leigazolták Jadeveon Clowney-t, így ismét joggal bízhatnak a playoffban.

A kép nem eredeti, de legalább szokhatjuk a látványt: Philip Rivers lecserélte a Chargers mezét Forrás: SI.com

Mivel mindenki arról beszélt, hogy Brady lelépett New Englandből, az szinte teljesen a feledés homályába merült, hogy Philip Rivers 2004 után búcsút mondott a Chargersnek és Indianapolisba igazolt. Rajta kívül is erősödött a támadószekció, a védelembe pedig a liga egyik legjobb védőfalembere, DeForest Buckner érkezett, így ők is versenyben lehetnek a csoportgyőzelemért.
A Jacksonville Jaguars viszont biztosan nem. Komolyabb kiárusítást rendeztek, mint bármelyik elektronikai bolt karácsony után, a 2,5 évvel ezelőtti, főcsoportdöntős csapatból szinte senki sem maradt. Még csak azt sem lehet mondani, hogy cél az utolsó hely elkerülése. Inkább a Gardner Minshew-mítosz építése.

NFC West

A Super Bowlban a KC előtt fejet hajtó San Francisco 49ers három fontos játékost is elveszített Bucker, Matt Breida és Emmanuel Sanders személyében, valamint a SB-vesztesekre jellemző "másnap" is visszaesést okozhat, de amíg Kyle Shanahan felelős a támadójátékért és a védelem hasonlóan teljesít, mint tavaly, addig nem lehet gond a playoffba kerüléssel.
A 2019-es finálét elbukó LA Rams tavaly be sem jutott a rájátszásba, azóta pedig elvesztette Todd Gurley-t, Brandin Cookst és Cory Littletont.

Az ellenfelek némileg kiismerték Sean McVay szisztémáját, így szükség lesz a megújulásra, valamint arra, hogy az újonc Cam Akers hatékonyabb legyen, mint Gurley volt az utolsó évében.

A nehéz divízió sem javítja az esélyüket.
A Seattle sem gyengült az előző évhez képest, ráadásul megszerezték a védelembe Jamal Adamset. Az eredményes futójátékra ezúttal is szüksége lesz a csapatnak, de amíg Russell Wilson és Pete Carroll itt van, addig nem szabad őket leírni.

DeAndre Hopkinsra rászakadt a bank Forrás: AFP/2020 Getty Images/Christian Petersen

A versenyfutást a DeAndre Hopkinsszal erősítő Cardinals teheti teljessé. A sztárelkapót rögtön kitömték a valaha volt legvaskosabb szerződéssel, amit olyan játékos kapott, aki nem irányító, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egyrészt pótolják a valamikor már csak visszavonuló Larry Fitzgeraldot, másrészt a másodéves irányítónak, Kyler Murraynek legyen egy elit célpontja. Izgalmas szezon elé néz az Arizona, de izgalmasnak tűnik az egész divízió is.

NFC East

A történelem által generált sorminta szerint a csoportot biztos, hogy nem a tavalyi győztes, azaz az Philadelphia Eagles nyeri. Az is tuti, hogy nem a Washington, ahol a Black Lives Matter-mozgalom miatt dobták a Redskins nevet, és amíg nincs jobb ötletük, addig a rettenetesen kreatív Football Team néven fognak futni. A playoff szinte kizárt, de az újonc Chase Youngra érdemes odafigyelni, főleg azért, mert Ron Rivera képes lehet kihozni belőle a szörnyeteget.
A New York Giants is az építkezés fázisában tart, Eli Manning visszavonult, Daniel Jonesé lett a csapat, aki tavaly már mutatott biztató jeleket. Vele és Saquon Barkley-val megvan a jövő alapja, már csak megfelelő emberekkel és kultúrával kell őket körülvenni a töretlen fejlődéshez.

Dak Prescott-tól többet várnak, mint üres statisztikákat Forrás: AFP/2019 Getty Images/Tom Pennington

Dallasban Dak Prescott nem kapta meg az áhított fizetést, de egy év múlva újra beállhat a kasszához, viszont ahhoz ideje lenne nemcsak jó statisztikát, hanem csapateredményt is villantani. A keret adott, a Cooper-Gallup-Lamb elkapótrió az NFL egyik legjobbja, és akkor még ott van a futó Ezekiel Elliott, aki jobb napjain megállíthatatlan. Mike McCarthy érkezésével Super Bowl-győztes edző vezeti a csapatot, amely egész évben eredménykényszer alatt fog játszani.
És hogy miért nem a Philly? Egyrészt az NFC Eastben emberemlékezet óta nem volt címvédés.

Másrészt a tavaly a csapatot sújtó extrém sérüléshullám idén még korábban érkezett, a támadófalból két alapember már most kidőlt,

így a zseniális, ám üvegtestű Carson Wentz testi épsége minden meccsen kockán foroghat.

NFC North

A tavaly főcsoportdöntőt játszó Green Bay Packersnél sokan hitték azt, hogy végre hoznak egy új fegyvert Aaron Rodgersnek, aki már tényleg benne van a korban, de még mindig képes lehet arra, hogy egy megfelelően erős keretet Super Bowlig vezessen. Mit csinált erre a vezetőség? Elkapó helyett irányítót draftolt, azaz új célpont helyett a leendő utód érkezett. Az egyébként is sértődős Rodgers hozzáállása lesz tehát a legnagyobb kérdés, bár Davante Adams és Aaron Jones továbbra is rendelkezésére áll, ráadásul a védelem sem gyengült. A playoff az alapelvárás, de több is lehet belőle, ha a sztárirányító képes szemet hunyni a megkérdőjelezhető játékospolitika fölött.

Aaron Rodgers nem lehet maradéktalanul elégedett a Packers holtszezonjával Forrás: AFP/2017 Getty Images/Tom Pennington

A Minnesota Vikings sokat gyengült a holtszezonban, a veszteségeket a draftról igyekeztek pótolni, de így is kijelenthető, hogy a secondary és az elkapósor sem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. Viszont ha Kirk Cousins sem változott, az nem sok jót ígér a drukkereknek.
Nem könnyű a Chicago szurkolóinak sem, ahol elhozták Nick Folest Jacksonville-ből, hogy versenyre kényszerítsék Mitch Trubiskyt. Sokat elmond a színvonalról, hogy míg utóbbi az egyik leggyengébb QB volt tavaly, addig a másik egy Super Bowl MVP 21 millió dolláros garantált fizetéssel, mégis Trubisky nyerte a versenyt.

A védelem rendben van, de Khalil Macktől olyan szezon kell, mint JJ Watt 2014-es idénye, hogy a Bearsnek legyen esélye a rájátszásra.

Detroitban melegszik a kispad Matt Patricia alatt, aki ezúttal is korábbi patriotsos tanítványaival próbálta feltölteni a keretet. Ez azonban valószínűleg még mindig kevés lesz az utószezonhoz, a Lions esetleg abban bízhat, hogy mindhárom csoportrivális gyengélkedni fog. Ja, és az örökifjú Adrian Petersonban.

NFC South

Carolinában Ron Riverának és Cam Newtonnak is megköszönték a munkát, elindult a teljes újjáépítés. Illetve nem is teljes, ugyanis Kyle Allent is kirakták, a karmesteri pálcát az évekkel ezelőtt horrorsérülést szenvedő, azóta csereként játszó Teddy Bridgewater kezébe adták. A tavaly egészen félelmetes szezont produkáló Christian McCaffrey-nek idén is kinéz egy, az előzőhöz hasonló év: fantasztikus számok, 0 playoff.
Az Atlanta Falcons a távozó Austin Hoopert Hayden Hursttel pótolta, futónak pedig jött Todd Gurley, akinek a térdeit csak a lélek tartja össze, de ha nem szakadnak el, akkor nagyot lendíthet a Matt Ryan-Julio Jones kapcsolatra építő támadójátékon. Ha a védelem is fejlődik, összejöhet a playoff, de ez a csoport nem róluk fog szólni.

Mert akármi fog történni, a fő narratíva a Brees-Brady, azaz a New Orleans-Tampa Bay párharc lesz.

A Saints Emmanuel Sandersszel erősítette meg a Michael Thomas miatt alapból is bivaly elkapósort, de a passzjátékkal eddig sem volt gond. Inkább a folyamatos januári kudarcokra kellene orvosságot találniuk.

Ez a kép viszont nem manipulált: Tom Brady a Tampa Bay edzőcuccában mutogat Forrás: AFP/2020 Getty Images/Mike Ehrmann

A Buccaneers pedig all-int mondott, amint aláírt hozzájuk Brady. Az irányító gyorsan rácsörgött a tavaly visszavonult Rob Gronkowskira, aki gyorsan reaktiválta magát, csak hogy csatlakozzon régi barátjához. Aztán elkezdtek szép sorban beesni az ablakon a többiek: itt egy LeSean McCoy, ott egy Leonard Fournette, és máris kész a futójáték is. Az elkapósor sem akármilyen, Mike Evans és Chris Godwin is top10-es játékos a posztján.

Ha Brady csak kicsit is jobb lesz, mint a tavaly mindenféle negatív rekordot felállító Jameis Winston, akkor garantált a playoff a Bucsnak, ott pedig tudjuk, meddig szokott Brady jutni.

Évente két Brady-Brees rangadó, igazi csemege. Az NFL Areioszpagoszának két legfontosabb tagja (együtt 84 évesek) szolgáltathatja az idény legizgalmasabb csatáját, amely akár a rájátszásban is folytatódhat.

Persze először jussunk el odáig, mármint a teljes NFL. 32 csapattal nyilván nem lehet a buborékos, óriáskaranténos megoldást választani, főleg úgy nem, hogy öt hónapig tart a szezon. Az NBA és az NHL tökéletesen vizsgázott (eddig) ebből a műfajból, és az újrakezdés óta nem találtak koronavírusos esetet. Az MLB viszont megpróbálkozott a hagyományos lebonyolítással, ami majdnem elhasalt azonnal, ám sikerült megfékezni a fertőzést a Miami és a St. Louis csapatánál.

Az világos, hogy az edzéseket, a meccseket, az utazásokat és minden más eseményt a lehető leghigiénikusabb környezetben, szigorú előírásokat betartva lehet csak kivitelezni.

És sajnos azt is tudjuk, hogy az NFL-játékosok... nos, mondjuk úgy, hogy nem a legfegyelmezettebbek. Szinte elkerülhetetlen, hogy valaki megfertőződjön, a kulcs az ezek után hozott intézkedések minősége, Roger Goodell (létező?) erélyessége és következetessége lesz. Ezek miatt bőven van okunk aggódni, úgyhogy élvezzük a meccseket, amíg csak lehet.