Társoldalunk:

A vén szlovák óriás, aki miatt Wayne Gretzky visszavonult

2020.09.25. 08:02

Azzal, hogy a Boston Bruins 4-1-es összesítéssel elvérzett a Tampa Bay ellen az NHL rájátszásában, könnyen lehet, hogy a liga történetének legmagasabb játékosát, Zdeno Chárát utoljára láttuk játszani. A 43 éves óriásnak lejárt a szerződése, emellett már nem igazán tudja azt a szintet hozni, ami miatt mindig is imádták Bostonban. Lehet, hogy mindenki a magassága miatt fog emlékezni a 206 centis szlovák bekkre, de sokkal több volt, mint egy "torony". Fantasztikus játékos, igazi vezér és csapatkapitány, bostoni ikon és egy rendkívül szerethető ember.

Miután a Tampa Bay-Boston párharc ötödik mérkőzésének második hosszabbításában a Lightning védője, Victor Hedman megszerezte a győztes gólt, az újságíróknak és a szurkolóknak is hamar leesett, hogy ez akár Zdeno Chára pályafutása végét is jelenthette. A meccs után a Bruins csapatkapitánya elmondta, hogy még nem döntött a folytatásról, néhány nappal később viszont jelezte, hogy szíve szerint visszatérne még egy évre. Kérdés, hogy Bostonban számítanak-e még rá. Charát szinte mindenki a Bruinsszal azonosítja, ami nem véletlen, ugyanis 2006 óta viseli a fekete-fehér-arany mezt és azon a kapitányi C betűt.

43 évesen is az ellenfél legjobbjai (itt a tampás Brayden Point) ellen volt jégenForrás: AFP/2020 Getty Images/Elsa

Pedig jóval korábban kezdődött a pályafutása. Remek géneket örökölt, édesapja profi birkózó volt, tizenegyszer volt csehszlovák bajnok, részt vett az 1976-os olimpián is.
Zdeno már fiatalon is kilógott a tornasorból. Korán kezdett el hokizni, de magassága miatt alig tudta levakarni magáról a kosáredzőket, akik arról próbálták meggyőzni, hogy inkább a labdát és a parkettát válassza, a hokihoz meg egyébként is túl magas.

A trencséni születésű óriás fiatalként jó barátságot ápolt egy másik szlovák klasszissal, Marián Hossával, akivel együtt játszottak a helyi Duklában. Aztán 1996-ban, 19 évesen Chára belevágott az észak-amerikai kalandba, miután a New York Islanders kiválasztotta a draft 56. helyén. Először lehúzott egy évet a juniorligában, majd csatlakozott az Islandershez, ahol évről évre egyre több lehetőséget kapott, bár ez nem a játékpercekre, inkább a meccsszámra volt igaz.

Nem volt szerencséje, ugyanis Mike Milbury rémuralma alatt került a Szigetlakókhoz, de később Rick Bowness sem igazán hagyta, hogy kibontakozzon. Feladatköre egyszerű volt: használja ki testi fölényét, büntesse meg az ellenfelet és játsszon keményen, no meg persze ne engedjen gólt sem.Támadásban és a speciális egységekben sem számítottak rá, termete és relatív lassúsága miatt bekerült egy olyan skatulyába, amiből New Yorkban nem igazán tudott kitörni. Pedig nagyon szeretett volna és elképesztően keményen dolgozott ezért. Csapattársai szerint Chára kényszerbetegeket idéző módszerességgel edzett: a mai napig minden egyes tréning után feljegyzi hogy mit, hogyan és mennyit csinált, legyen az kondicionálás vagy jeges edzés.

Az 1998-99-es szezonban sikerült megragadnia a nagycsapatnál, 59 mérkőzés jutott neki, átlagban 19 perces játékidővel. Persze a New York Islanders ekkoriban senkit nem érdekelt, Chára is csak méretével tűnt ki a rettenetesen gyenge csapatból. Az ellenfeleknek viszont természetesen feltűnt a 206 centis góliát, akik kifejezetten utáltak a rettenetesen magas és erős hátvéd ellen játszani, ráadásul Chára - az NHL hozzájárulásával - a maximálisan megengedettnél is hosszabb ütővel játszhatott.
Az olyan feltörekvő óriások miatt döntöttem a visszavonulás mellett, mint Zdeno Chára- mondta ezt egy bizonyos Wayne Gretzky, aki 1999-ben fejezte be a játékot, utolsó gólját pedig éppen Chára ellen lőtte.

Még két évig, azaz 2001-ig sínylődött az Islandersben, de szerencséjére Milbury egy újabb elképesztően ostoba húzással megkegyelmezett neki: elhozta Ottawából az óriási hisztit csapó Alekszej Jasint, cserébe Bill Muckaltot, a 2. választási jogot a drafton, valamint Chárát küldte a Senatorsnak. Jasin fantasztikus képességű játékos volt, de borzasztó attitűddel, míg a 2. cetlivel a Sens Jason Spezzát választotta, akiből klubikon lett.

És akkor még nem beszéltünk Cháráról, aki a kanadai fővárosban végre megkapta a bizalmat Jacques Martintől. Ő ugyanis rájött (mondjuk ehhez nem kell zseninek születni, de New Yorkban senkinek sem jutott eszébe), hogy Chára irtózatos lövőerejét érdemes emberelőnyben is kipróbálni. Az eredmény: karriercsúcs gólokban, gólpasszokban és természetesen pontokban is. Ráadásul a Senators sokkal jobb csapat is volt az Islandersnél, Chára +/- mutatója pedig egyetlen szezon alatt 57-et (!) javult.

Persze az is jó hatással volt a játékára, hogy ismét egy csapatban hokizhatott Hossával, tinikoruk óta először. Egyvalamit miatt azonban biztos fájhatott a szíve, vagy legalább vegyes érzéseket keltett benne: mivel a Senators sokáig jutott az NHL rájátszásában, így lemaradt a 2002-es világbajnokságról, ahol Szlovákia hatalmas meglepetésre aranyérmet szerzett, a mai napig az egyetlent.

A következő két évben töretlen ütemben fejlődött, a 2003-04-es szezonban 79 meccsen 16 gólt és 25 asszisztot, összesen 41 pontot szerzett, meghívták az All Star-gálára, a James Norris-trófea, azaz az idény legjobb védőjének járó díj szavazásán Scott Niedermayer mögött második lett, valamint beválasztották az év álomcsapatába.

Chára mindig kihasználta testi fölényét. Itt még az Ottawa színeiben borítja fel honfitársát, Miroslav ©atantForrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Bruce Bennett

Mondhatni, nem jött jól számára és a Senatorsnak sem a lockout 2004-ben, a bérvita miatt elmaradt szezon alatt Svédországban hokizott. 2005-ben visszatért a Senatorshoz, de már Hossa nélkül, akit az Atlantához cserélt a csapat Dany Heatleyért.

Az Ottawa mindent egy lapra feltéve vágott neki a lockout utáni első évnek, a keleti főcsoportban megnyerte az alapszakaszt is, Chára ismét karriercsúcsot döntött pontokban, de a csapat a playoffban újfent elhasalt. Ráadásul a 2005-ben bevezetett fizetési sapka miatt a szezon végén komoly bajba került a vezetőség, amelynek választania kellett két legjobb védője, Chára és Wade Redden között. A stáb utóbbi mellett döntött, a szlovák óriás pedig a Boston Bruinshoz igazolt 2006 nyarán, ahol azonnal kinevezték csapatkapitánynak, ezt a tisztséget pedig azóta is betölti.
Első bostoni éve egyénileg igen, csapatszinten viszont nem sikerült annyira jól, a Bruins nem jutott be a playoffba, ő viszont ismét ott volt az All Star-gálán és megnyerte a lövőerősségi versenyt. Ezt utána még zsinórban négyszer megtette, általában a saját csúcsait folyamatosan megjavítva, jelenleg is ő a rekorder 108.8 mérföld/órás bombájával.
A 2008-09-es szezonban újabb mérföldkőig jutott el: már évek óta a világ legjobb védői közé tartozott, ekkor viszont ezt hivatalosan is elismerték a Norris-trófeával, miután 19 gólt és 50 pontot szerzett ebben a kiírásban.De talán nem is ez, hanem a 2011-es év számára a legkülönlegesebb.

Először is januárban megszerezte pályafutása eddigi egyetlen mesterhármasát a Florida Panthers ellen. Aztán március 8-án, a Montreal Canadiens elleni idegenbeli örökrangadó második harmadának utolsó percében, 4-0-s hátrányban óriási sebességgel kente oda az ellenfél gólvágóját, Max Paciorettyt a palánk oldalsó szegélyének a kispadoknál. A mindig keményen, de sosem alattomosan játszó Chára természetesen nem akart sérülést okozni, azonban pont a pálya legrosszabb részén "kapta el" az amerikai szélsőt, aki fejjel nekiütközött a plexi végének, majd elterült a jégen.

Paciorettynek eltört (de szerencsére nem mozdult el) az egyik nyakcsigolyája, valamint agyrázkódása is lett, több mint fél évet ki kellett hagynia. Chárát nem tiltották el, de a montreali rendőrség nyomozást indított ellene, végül novemberben felmentették a játékost.
A sors gyönyörű játéka, hogy a két ősi rivális csapat rögtön a rájátszás első körében összekerült. A párharc hét mérkőzésig húzódott, de lehetett fokozni a drámát, a csata végül a mindent eldöntő meccs hosszabbításában ért véget Nathan Horton góljával.

Chárának nem igazán ment a játék a szériában, aztán a lelki teher alól felszabadulva a Flyers elleni következő körben (ahol az előző évi történelmi vereség után volt bőven törleszteni valója a Bruinsnak) megtáltosodott, a csapat sima 4-0-val ment tovább. A főcsoportdöntőben a Tampa is hét meccsre kényszerítette a Bostont, ahogyan a nagydöntőben a Vancouver is. Hiába volt a Boston összesítésben 2-0-s és 3-2-es hátrányban is, a hetedik meccsen ismét nyerni tudott, Chára pedig az NHL történetének második európai csapatkapitányaként magasba emelhette a Stanley-kupát. 34 évesen vitathatlatlanul a csúcsra ért, egyúttal a világ egyik legnagyobb sportfellegvárának, Bostonnak az élő legendájává vált, ugyanis 39 év szünet után végre NHL-bajnoki címet ünnepelhetett a város.

Ebben az idényben ismét a legjobb háromban végzett a Norris-szavazáson, emellett megnyerte a Mark Messier-díjat is, amelyet az NHL a legjobb vezetői képességű és a leginkább példamutató játékosnak ítél oda minden évben.
Chára ugyanis nemcsak egy óriás, aki egyébként meglehetősen jó hokijátékos, hanem kiváló ember is. Elképesztően sokat tesz a közösségért, de nem csak Bostonban és környékén. A mélyszegénységben élő és éhező gyermekeket támogató világszervezet, a Right to Play sportnagykövete, temérdek adománygyűjtést szervezett és szervez mind a mai napig. De nem csak otthon a kanapéról, bejárta például fél Afrikát, hogy személyesen vigyen adományokat a borzasztó körülmények között élő gyerekeknek, emellett rengeteg sport- és szabadidős programot hozott létre számukra, amelyeken természetesen részt is vett.

A bostoni ikon 2012-ben 3., 2013-ban 5., 2014-ben pedig második lett a Norris-voksoláson, 2013-ban pedig ismét megjárta a nagydöntőt a Bostonnal, ahol 4-2-re alulmaradtak a Chicagóval szemben, köszönhetően egy nem mindennapi összezuhanásnak a hatodik meccs hajrájában. Igaz, a döntőbe meg úgy jutottak be, hogy az első körben a Toronto elleni hetedik mérkőzésen az NHL történetének egyik legemlékezetesebb feltámadását produkálták.

Az ekkor már 36 éves Chárának esze ágában sem volt visszavonulni, egy évvel később részt vett harmadik téli olimpiáján a szlovák válogatottal. Nem mellesleg ő volt az egyetlen NHL-játékos a nyitóünnepségen (a hokitorna később kezdődött, az NHL küzdelmei pedig még zajlottak ekkor), mivel az az óriási megtiszteltetés érte, hogy ő vihette Szlovákia zászlaját.

Zdeno Chárára mindenki felnéz, még Brad Marchand isForrás: AFP/2019 Getty Images/Adam Glanzman

A kor azonban őt is kezdte utolérni. A 2013-14-es szezon volt az utolsó, ahol elérte a 0,5 pont/meccses átlagot, aztán lassacskán kezdett kiszorulni az emberelőnyös egységekből is, ahol Torey Krug és Charlie McAvoy fokozatosan vették át a helyét. A fiatalok mentora lett, védekezésben viszont továbbra is elithez közeli szintet hozott, azaz még mindig hasznos tagja volt a csapatnak.

Közben már a hoki utáni évekre is gondolt: amikor 2014-ben elszakadt egy szalag a térdében, akkor a rehabilitáció mellett a tanulásnak és a szakmaszerzésnek szentelte az idejét, ennek köszönhetően okleveles ingatlanügynök lett.
Szeretek minél több ajtót nyitva tartani a jövőmmel kapcsolatban. Mivel nem utaztam annyit a csapattal, hirtelen sok időm lett, főleg a rehab elején. Beiratkoztam a kurzusra, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy letettem a vizsgát- nyilatkozta az akkor 37 éves játékos, aki ezen kívül rengeteg nyelvórát is vett, így ma már szlovákul, csehül, angolul, lengyelül, oroszul, németül és svédül is folyékonyan beszél.

A Boston 2015-ben újjáépülésbe kezdett, amely azonban hamarabb meghozta gyümölcsét, mint azt sokan várták, így a csapat 2019-ben ismét bejutott a döntőbe.

A finálé első meccsén egy blokkolás után mély seb keletkezett az alkarján, de visszatért, miután összevarták. Aztán a negyedik találkozón egy felvágódó korong úgy arcon találta, hogy ömlött a vér a szájából. Ő viszont úgy korcsolyázott le a jégről, mintha csak egy szúnyog csípte meg, nem lehetett tudni, mekkora a baj. Órákkal később kiderült, hogy szanaszét tört az állkapcsa, amelyet mozgatni sem tudott, nem volt képes beszélni és enni sem, csak pépesített formában tudott táplálékot bevinni. 42 évesen egy átlagember ilyenkor kizárólag a szenvedésre és a túlélésre koncentrál, ő viszont kialvatlanul és legyengülve is vállalta a játékot az ötödik mérkőzésen. A bemutatásakor akkora üdvrivalgás támadt a TD Gardenben, amekkora még soha.

Mert hát ugye olyan nincs, hogy ne játsszon, ha lábra tud állni.

A kupagyőzelem azonban nem jött össze, miután némi meglepetésre a St. Louis Blues a hetedik, mindent eldöntő meccset meg tudta nyerni Bostonban.

Chára maradt a következő szezonra is. 2019. november elején lejátszotta élete 1500. mérkőzését is, hol máshol, mint Montrealban. Az egyébként is utálatos Canadiens-drukkerek ekkor már 8,5 fél éve gyűlölték őt, de nem abban a pillanatban. Hiába volt ő az első számú közellenség, egy ilyen tettet ők sem hagyhattak figyelmen kívül, komoly tapsvihart kapott.

Azt még ő sem tudhatta, hogy nem csak emiatt lett különleges ez az idény is. 2020. március 12-én a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a szezont, ami az alapszakaszban toronymagasan vezető Bostonnak nem jött túl jól. Az augusztusi újrakezdésre nem igazán tudott felpörögni az együttes, és bár az első kört még rutinból abszolválták a Carolina ellen, a másodikban a Tampa 4-1-gyel átlépett rajtuk, ami akár egy korszak végét is jelentheti.

43 évesen, szerződés nélkül áll a bostoni ikon, aki már kijelentette, hogy szívesen visszatérne. Don Sweeney általános igazgató egyelőre semmi konkrétumot nem mondott vele kapcsolatban, csak azt, hogy az ő sorsa is terítéken van. Azt tudjuk, hogy a sport világa mennyire kemény, és jótékonyságból senki sem kap szerződést. Komolyan benne van a pakliban, hogy Boston elveszíti az egyik utolsó sportikonját.

David "Big Papi" Ortiz, a Red Sox legendája 2016-ban visszavonult. Paul Pierce, a Celtics bedobója 2013-ban a Brooklyn Netshez került. Egy másik 43 éves halhatatlan, Tom Brady pedig eligazolt tavasszal. Nem kérdés, hogy Chára elvesztése újabb tőrdöfés lenne a bostoni sportfanatikusoknak. Igazi példakép, aki egy szlovák városból érkezve meghódította egész Észak-Amerikát, és akit talán mindenhol szeretnek. Bebizonyította, hogy egy magas játékost nem csak azért lehet tartani, hogy levegye a polc tetejéről azt, amit más nem ér el. Persze az adottságai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az lett, aki, de ne feledjük: szorgalom, kitartás és tehetség nélkül nem jutott volna el idáig. És ilyen gólokra sem lett volna képes:

Bármi is lesz a sorsa nyáron, egyvalamit kőbe lehet vésni: garantált a tagsága a Hírességek Csarnokában.