Társoldalunk:

A Tom Brady nélkül játszó New England jobban néz ki, mint a vele felálló Tampa Bay

2020.09.14. 15:02

Az NFL nyitóhete minden évben különleges alkalom. A sportág és a liga sajátossága miatt a szurkolók mindössze 5 hónapig élvezhetik a meccseket, aztán jön a rettenetesen hosszú, héthónapos szünet, amikor az ember hiába vágja a centit, csak nem akar elfogyni. Minden szezonnyitó speciális, mindegyiknek megvannak a maga sztorijai és narratívái, de a 2020-as talán az eddigi összeset felülmúlja. A koronavírus-járvány természetesen az NFL-re is hatással van, a legtöbb helyen a nézőket sem engedik be a stadionokba, sehol nincs félháznál több ember. És persze megtörtént az is, amit talán senki nem tudott elképzelni addig, amíg saját szemével nem látta a közvetítésben: Tom Brady nem a New England mezében futott ki a pályára vasárnap este.

Rozsdás öregek

Azzal, hogy minden idők talán legjobb (de egyértelműen legsikeresebb) amerikaifocistája 43 évesen a Tampa Bay Buccaneershez igazolt, biztossá vált, hogy évente kétszer fog játszani a csoportrivális New Orleans Saints-cel, melyet a 41 éves Drew Brees irányít. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor tudjuk, hogy már mindkét ikon túl van a zeniten, de még mindig képesek villantani valamint a klasszisukból, de még ezzel együtt is fantasztikus csemegének ígérkezik egy mindenkori Brees-Brady csata.

Aztán végül nem azt kaptuk, amit szerettünk volna, a valóság arconcsapta az álmodozást. Persze azok, akik sosem kedvelték Bradyt vagy a Patriots-ot, fanyarul csettinthettek a legeslegelső passzkísérleténél, - ami pontatlan volt, de a bírók pass interference miatt szabálytalanságot ítéltek - hogy "semmi sem változott", a zebrák ugyanúgy megmentik az öreget. Nem sokkal később aztán ismét jött egy olyan jelenet, amit az elmúlt 20 évben megszokhattunk. Az end zone-tól két yardra Brady elindította a playt, megtartotta a labdát és bevetődött a célterületre. Rengetegszer láttuk ezt tőle még Patriots-mezben, úgy néz ki, a QB-sneak bekerült Bruce Arians playbookjába is.

A Saints hamar egyenlített Brees és Alvin Kamara összjátékából, aztán jött az első, kínosan fejvakarós jelenet: Brady és az újdonsült sztárelkapója, Mike Evans nem értették meg egymást, amiből egy rendkívül könnyű interception született. Tudjuk, hogy Brady a holtszezonban szinte minden idejét az új szisztéma és a playbook megtanulásának, valamint a közös edzéseknek szentelte, de itt ismét szembejött a koronavírus egyik hatása: a pandémia miatt elmaradt az előszezon, ezzel együtt pedig az összecsiszolódás és a finomhangolás is.

A Saints köszönte szépen az ingyen labdát és a következő támadósorozatból újabb TD-t ért el, majd jött a két csapat speciális egységei között is kijött a különbség: amíg a Bucs rúgójának, Ryan Succopnak blokkolták a mezőnygólját, addig Will Lutz mindenféle gond nélkül emelt a póznák közé, így 17-7-re vezetett a Saints félidőben.
Sebaj, lehet felzárkózni, a második félidőt a Tampa kezdte. Viszont Brady ismét eladta a labdát, ezúttal abszolút saját hibájából, amit Arians is megjegyzett a meccs után, de az irányító is elmondta, hogy nem keres kifogásokat, rossz döntést hozott. Csúnyán aluldobta Justin Watsont, a passzba beleugrott Janoris Jenkins, aki a könnyű labdával visszakocogott az end zone-ba. Kevesebb mint 32 perc játék után Brady neve mellett egy futott TD és két eladott labda szerepelt, a másodikból az ellenfél csinált azonnal touchdownt.

Persze a Tampa-drukkerek megszokhatták már ezt a teljesítményt, csak éppen Brady elődjét, Jamies Winstont pontosan ezért kergették el a városból (éppen a Saints-hez írt alá).
A legenda becsületére legyen mondva, azonnal korrigált és kiosztotta első tampás TD-passzát a következő támadásban, amikor OJ Howardot találta meg a célterületen belül.

Aztán egy field goallal hét pontra zárkózott a Tampa, de ennél közelebb már nem tudott kerülni, a Saints a maga opportunista gameplanjével tökéletesen kontrollálta a meccset. A biztonság kedvéért az egyébként szintén nem éppen csúcsformában játszó Brees új célpontjának, Emmanuel Sandersnek is dobott egy touchdownt, a végén a Brady-Evans összjáték már csak szépségtapasz volt, így a New Orleans simán, 34-23-ra nyert.
Az áhított légipárbaj elmaradt, Sean Payton egyébként többször hívott futást, mint passzt. A túloldalon Brady csak Chris Godwinnel találta a közös hangot, Evanst többnyire leszedte a pályáról "kedvenc" barátja, Marshon Lattimore, akivel már megint összeverekedett.

Persze ez az idő múlásával változni fog és Brady biztosan egyre nagyobb szinkronba kerül a Bucs támadógépezetével. Ami talán aggasztóbb volt, hogy korábbi játszótársa, Rob Gronkowski szinte teljesen láthatatlan volt, de neki is kell még idő, hogy beleszokjon.

Brady után is van élet

Sokáig úgy tűnt, New Englandban Brady örökségét a másodéves Jarrett Stidham veszi át, de végül Bill Belichick valamilyen indíttatásból leigazolta a csapat nélkül kallódó Cam Newtont, így teljesen rá kellett szabni a playbookot. Ez pedig - úgy tűnik - elég jól sikerült, amt a Miami Dolphins elleni 21-11-es győzelem és annak mikéntje is mutat.
Az új éra kezdetét ezekkel a sokkoló számokkal tudjuk alátámasztani:

  • 472 meccs után kezdett olyan irányító a Patriotsban, akit nem a csapat draftolt.
  • Newton 75 yardot futott, ami klubcsúcs egy irányítótól. Ezen kívül kétszer szerzett a földön TD-t, passzal egyet sem.
  • A Patriots 42 alkalommal futott és mindössze 19-szer passzolt.
  • A Patriots minden pontját futásból szerezte.
  • A Patriots futásból 217, passzból 140 yardot haladt.

Ami viszont nem változott az előző évhez képest, hogy a védelem remekelt, három interceptiont szerzett az egység, az egyiket a tavalyi szezon legjobb védőjének választott Stephon Gilmore.

Lamar Jackson még veszélyesebb lehet

Az előző szezon MVP-je ezúttal nem lábbal, hanem karral verte meg aktuális ellenfelét. 25 passzából 20 volt sikeres, ezekkel 275 yardot és három passzolt touchdownt ért el a Cleveland Browns elleni 38-6-os kiütés alkalmából, ráadásul csak 45 yardot futott.

Érdekesség, hogy a Baltimore ezzel 2017 óta megnyerte mindegyik idénynyitóját, méghozzá nem is kis különbséggel: John Harbaugh fiai összesítésben 182-25 arányban verték agyon aktuális ellenfelüket.
Ami pedig a Clevelandet illeti: borzalmas passz elleni védekezés és passzjáték, a 2018-as 1/1-es Baker Mayfield továbbra sem túl meggyőző.

Nem úgy az egy évvel későbbi draftelső, Kyler Murray, aki egyrészt győzelemre vezette az Arizonát a tavalyi Super Bowl-vesztes San Francisco ellen, másrészt csak két meccsvégi térdelés miatt maradt el a 100 futott yardtól, harmadrészt (és hosszú távon talán ez a legfontosabb) azonnal megértette magát új elkapójával, DeAndre Hopkinsszal, aki karriercsúcsot jelentő 14 elkapást mutatott be. A posztja szűk elitjébe tartozó wide receiver alig győzte méltatni a meccs után a csapatot és a fiatal irányítót.
A Frisco a Washingtonból elhozott támadófalember, Trent Williams teljesítményének örülhetett egyedül, aki továbbra is egy bulldózer.

Az idei 1/1-es Joe Burrow bemutatkozása felemásra sikerült: szerzett egy szép futott touchdownt, a negyedik negyedben viszont eladta a labdát.

Az utolsó drive-ra aztán összeszedte magát és sikerült higgadt maradnia, aminek köszönhetően a Cincinnati az egyenlítésért és a hosszabbításért rúghatott mezőnygólt, de Randy Bullock meghúzódott a rúgás pillanatában, ami kimaradt, a Bengals pedig drámai meccsen kapott ki a Los Angeles Chargerstől.

Az egész újoncévfolyam legtehetségesebb játékosának tartott Chase Young viszont nem késlekedett a domináns játékkal. A Washington Football Team passzsiettetője már az első negyedben földbe gyalulta a Philadelphia Eagles irányítóját, Carson Wentzet, sőt, még a labdát is ki tudta ütni a kezéből.

Az Eaglest tavaly óta sújtó felfoghatatlan sérüléshullám idén már a szezon előtt megérkezett, meglehetősen foghíjas támadófal próbálta védeni Wentzet, ami nem igazán sikerült, összesen nyolcszor vitték földre. A Phillyben pályára került a 2018-ban az ausztrál rögbiválogatottból draftolt, mindenféle amerikaifocis múltot nélkülöző Jordan Mailata is, de ő sem tudott segíteni. Ráadásul a következő fordulóban akár még Wentz élete is veszélybe kerülhet, ugyanis az Eagles a Los Angeles Ramst és vele együtt Aaron Donaldot fogadja.
Ezen a találkozón egyébként a Philadelphia 17-0-ra vezetett félidőben, innen fordított és nyert a hazai Football Team 27-17-re. Érdekesség, hogy tavaly az első fordulóban ugyanez volt a forgatókönyv: akkor az idegenben játszó Washington volt 17-0-s előnyben a nagyszünetben, onnan nyert az Eagles 27-17-re.
A hírek szerint vasárnap este az offszezonban rákkal diagnosztizált washingtoni edzőnek, Ron Riverának infúziót kellett adni a nagyszünetben, ezért a csapat másodéves irányítója, Dwayne Haskins mondta el a félidei beszédet az öltözőben. Rivera aztán visszatért és győzelemre vezette új csapatát.

Régi önmagát idézte a Green Bay Packers irányítója, Aaron Rodgers, aki 364 yardja mellett 4 touchdownt is passzolt, közülük ez a Davante Adamsnek futtából kiosztott lézer egészen káprázatosra sikerült.

A Minnesota csak asszisztált hazai pályán a meccshez, a Vikings vezetőedzője, Mike Zimmer pedig az atmoszférának és a szurkolók hangjának a hiányát emelte ki a mérkőzés után.

Valóban, a mesterséges hangulatot nehéz lesz megszokni, mert nyilván nem tudja visszaadni azt az energiát, amit a hazai szurkolók adnak. Emlékezzünk, minden meccsen a vendég csapatnak (kivéve a Chargers otthonában) minden esetben iszonyat hangorkánban kell támadnia és kommunikálnia, ez viszont most nem lesz jelen, legalábbis egy ideig.
Ami azt is garantálja, hogy nemcsak a szezonkezdet volt különleges, de a folytatás is az lesz.