Vágólapra másolva!
A Pittsburgh Steelers a New York Giants, míg a Tennessee Titans a Denver Broncos vendégeként győzött a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) első fordulójában.

A hétfő esti első meccsen a pittsburghiek a játék minden elemében jobbak voltak a vendéglátóknál. A Steelers védelme szinte lenullázta a liga egyik legjobb futójának tartott Saquon Barkley-t, aki 15 próbálkozásból mindössze 6 yardot tudott futni, emellett pedig a Giants irányítójának, Daniel Jonesnak két labdáját is "lehalászta" a védekező egység.

Támadásban ismét Ben Roethlisberger irányított. A csapattal kétszeres bajnok veterán játékos tavaly súlyos vállsérülés miatt 14 meccsről hiányzott, így tulajdonképpen egy éve nem játszott, ennek ellenére jól sikerült a hétfője. A 38 éves futballista 229 yardot passzolt és 3 touchdown-átadást produkált, együttese pedig összességében sima, 26-16-os győzelmet aratott.

Stephen Gostkowski szörnyen játszott a Denver ellen, mégis övé volt a győztes rúgás Forrás: AFP/2020 Getty Images/Dustin Bradford

A forduló zárómeccsén a legutóbbi főcsoportdöntős Tennessee alaposan megszenvedett a sikerért Denverben. A Titans a meccsen kiegyensúlyozottabban teljesített riválisánál, védelme a Broncos támadásait két kivételtől eltekintve remekül semlegesítette, támadásban pedig többnyire jól haladt a Ryan Tannehill irányította csapat a pályán, az utolsó percben mégis 13-14-es állásnál kellett a győzelemért támadnia a Titansnek.

Ennek legfőbb oka az idény előtt igazolt veterán rúgó, Stephen Gostkowski gyenge játéka volt, aki három mezőnygól-kísérletet, majd pedig egy touchdown utáni extra pont-kísérletet is elhibázott. A végén aztán mégis ő szerezte meg a győzelmet 25 yardos mezőnygóljával.

Eredmények, 1. forduló:
New York Giants-Pittsburgh Steelers 16-26
Denver Broncos-Tennessee Titans 14-16