Kialakult a World Series párosítása az MLB-ben

Horizontal SPORT BASEBALL
Randy Arozarena, a Tampa Bay Rays játékosa üti el a labdát
Vágólapra másolva!
A Tampa Bay Rays és a Los Angeles Dodgers jutott be az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) nagydöntőjébe, a World Seriesbe.

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó szezont rendeznek az MLB-ben is, az alapszakasz csupán 60 meccsből állt, míg a rájátszásba a szokásosnál több gárda jutott be, a párharcokat pedig semleges helyszínen rendezik.

Randy Arozarena, a Tampa Bay Rays játékosa üti el a labdát Forrás: AFP/2020 Getty Images/Ezra Shaw

Az Amerikai főcsoport (AL) döntőjében a Tampa Bay a Houston Astrosszal csapott össze San Diegóban és úgy tűnt, a floridai gárda gyorsan "lerendezi" az egyik fél negyedik sikeréig tartó döntőt, mivel az első három meccset megnyerte. Az Astros viszont ezek után feltámadt és sorozatban három győzelemmel egyenlített, a mindent eldöntő összecsapáson viszont ismét a Rays volt a jobb, 4-2-re nyert és ezzel az AL bajnoka lett.

A Nemzeti főcsoport (NL) arlingtoni fináléjában sokáig minden az Atlanta Braves diadalát ígérte, a georgiai együttes ugyanis az első négy meccsből hármat sikerrel zárt, az alapszakasz legjobbja, a Dodgers viszont felállt a padlóról, 7-3-as és 3-1-es győzelmekkel egyenlített, a vasárnap éjszaka rendezett 7. meccsen pedig hátrányból fordítva, 4-3-ra diadalmaskodott.

A World Seriest szintén a texasi Arlingtonban rendezik, az első találkozóra magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor és a végső győzelemhez négy mérkőzést kell nyerni.