Társoldalunk:

Meghalt az edző, aki a sportágát még a feleségénél is jobban szerette

2021.01.22. 09:58

Január 7-én 93 éves korában meghalt Tommy Lasorda, az amerikai profi baseball-ligában (MLB) szerepl Los Angeles Dodgers korábbi, a klubbal két bajnoki címet nyerő edzője. Ennyi lenne tömören a hír úgymond normál esetben, csakhogy Lasorda sokkal több volt, mint egy átlagos edző. Ő maga volt a Dodgers, amelyet 71 éven át szolgált különféle pozíciókban, és, amelyet saját bevallása szerint is jobban szeretett, mint a feleségét. 

„Nem amiatt aggódom, akinek a helyébe kell lépnem, hanem amiatt, akinek majd engem kell követnie" – mondta Tommy Lasorda magabiztosan az 1976-os szezon végén a Dodgers igazgatójának, Vin Scullynak, amikor az megkérdezte tőle, bírni fogja-e azt a nyomást, amit a vezető edzői posztról 24 szezon után távozó Walter Alston öröksége jelent.

És bár Lasordánál harsányabb, szórakoztatóbb és nagyobb egójú fickót talán soha nem látott a baseball, az a sportág, ahol aztán tényleg nagyítóval kell keresni, aki nem ilyen, az akkor 49 éves, pennsylvaniai születésű, játékosnak szinte észrevétlen önjelölt megváltó ezúttal egyáltalán nem viccelt.

Lasorda 1927. szeptember 22-én született egy Norristown nevű kisvárosban, Philadelphia közelében. Már 1947-ben aláírt szabadügynökként, profi karrierjét mindenféle kisligákban (Minor League) letudott évek után 1954. augusztus 5-én kezdte meg az akkor még a keleti parton működő Brooklyn Dodgersben – ez a dátum lett a lasordai időszámítás kezdete. Sok sót mondjuk nem evett meg a pályán, életében egyszer volt kezdő, akkor valósággal megalázta egy dobó, a szégyen után pedig következő szezonban előbb a Kansas City Athleticshez, majd a New York Yankeeshez került kölcsönbe, de egyik csapatban sem lépett soha pályára, ahogy többé a profi ligában, az MLB-ben sem. Valami haszna mégis volt a vándorlásnak: az 1956-57-es idényt Denverben, a Yankees egyik kisligás csapatában töltötte, ahol óriási hatással volt rá Ralph Houk edző munkája, akit a későbbiekben példaképeként határozott meg.

Ralph tanította meg, hogy, ha emberként bánsz egy játékossal, akkor úgy fog teljesíteni, mint Superman. Mert egy vállveregetés is érhet ugyanannyit, mint egy fenéken billentésárulta el a legfontosabb titkot.

Dodgers-kék a vérem:

1960-ig játszott a Dodgers farmcsapataiban, majd abban az évben az 1957 óta már Los Angeles Dodgers néven futó klub vezető játékosmegfigyelője felvette a csapatába. Hat évvel később kapta meg első edzői feladát, és szépen végig haknizta a klub összes kisligás csapatát, szabadidejében pedig 1973 nyarán megnyerte a karibi bajnokságot (Caribbean World Series) egy dominikai csapattal. A fenti idézet alapján azonban hiba lenne azt hinni, hogy Lasorda egy joviális tanárbácsi volt. A Dodgers farmacsapataiban bármilyen munkát elvégzett: legyen szó jegyárusításról, vagy éppen ebéd főzésről a játékosoknak, de simán rányította a slaugot is az ellenfél szurkolóira egy-egy lelátói csetepaté után. Eközben azért a csapatai csak nyertek öt bajnoki címet a saját ligájukban, ő pedig nem kevesebb mint 75 játékost adott fel a profi ligába.

Kapitány a hídon: Tommy Lasorda a Dodgers kispadjánForrás: AFP/Vince Bucci

Ebben az évben került a fentebb említett Walter Alston stábjába, majd 1976-ban nagy reményekkel vette át a csapat irányítását a klub történetének legnagyobb edzőjétől. Ha csak a számokra hagyatkozunk, akkor még a sportágtól fényévnyi távolságban lévő Magyrországról is jól látszik, hogy Lasorda nem a levegőbe beszélt az állásinterjún. 1599 győzelme a 22. legtöbb az MLB-ben (ehhez 1439 vereség társul), a főcsoport-döntőben (National League Championships) lejátszott 30 meccsen aratott 16 győzelme 1996-os visszavonulásakor ligarekord volt, míg a 61 playoff-meccsel ma is negyedik az MLB örökranglistáján. Na, de a lényeg: az bizony a nyolc divízió bajnoki cím, a négy főcsoportgyőzelem (első két szezonjában rögtön bejutott a World Seriesbe, igaz, mindkétszer kikapott a Yankeestől), és főként a két World Series-győzelme, azaz bajnoki címe 1981-ben és 1988-ban.

Ezek után érthető, ha 1996-os visszavonulását követően már a következő évben beválasztották a sportági hírességek csarnokába, a klub pedig visszavonultatta legendás 2-es mezét.

„Képtelenség számokkal kifejezni, hogy mennyire volt jó edző, de ahhoz elég jó volt, hogy négyszer nyerje meg a konferenciáját, és kétszer a World Seriest. Abban pedig biztos, hogy a legjobb volt, hogy egy csapat tehetséges, de modortalan kisligás játékossal elhitesse, hogy ők az 1927-es New York Yankees. Senkinek fogalmas sincs, hogy nyerte meg egy ilyen bagázzsal az 1988-as döntőt, pláne öt meccs alatt – írta róla a New York Times kolumnistája 1990-ben. 

Lasorda ugyan edzőként nem volt egy taktikai géniusz, nem írta be a nevét a játék megújítóinak nagy könyvébe, cserében az egyetemes sport történetének egyik legnagyobb motivátora volt. Talán az sem véletlen, hogy 1979 és 82 között sorozatban négy idényben adta a Dodgers az év újoncát: Lasorda rendre sztárjátékost faragott a vidéki farmcsapotokból felhozott ifjú tehetségekből.

Legendásan közvetlen személyiségével pillanatokon belül hódított meg multimilliomos klubtulajdonosokat és a lyukas cipőben a klubhoz érkező fiatal tehetségeket. Főedzői kinevezése után az első teendője volt átköltözni elődje hermetikusan elzárt irodájából egy sokkal nagyobb szobába, ahol tévék, kanapék és büfé várta a meccs után a játékosokat.

Tommy Lasorda boldogan fütyülteti ki magát a San Francisco Giants szurkolóival 1999-benForrás: AFP/John G. Mabanglo

És persze imádták a szurkolók is. 1978-ban először érte el az éves nézőszám a 3 milliót a Dodger Stadiumban, 1982-ben pedig már 3,6 millió jegyet adtak el, ami egészen 2006-ig klubrekord maradt. És a szurkolók közül nagyon sokan nem is a csapat miatt vettek jegyet, hanem, hogy lássák Lasordát, mert soha nem lehetett tudni, hogy éppen melyik meccsen alkot maradandót.

Például, amikor az 1977-es World Series 4. meccsén tudván tudva, hogy be van mikrofonozva olyan cifra káromkodásözönnel tette helyre az egyik játékosát, hogy a mai napig öröm hallgatni – már minimális angol tudással is roppant szórakoztató.

1:48-nál kezdődik a show:

Vagy, amikor 1988-ban megunta, hogy a Philadelphia Phillys kabalája, Philly Phanatic szórakozik vele – felugrott a kispadról és csúnyán lerendezte.

De vezetőbíróval is kevesen tudtak úgy ordibálni (igen, John McEnroe, te is ott vagy a legnagyobbak között), mint Tommy Lasorda. 

A legendás 2-est figyeljék:

 Ahogy az ESPN amerikai sportoldal nekrológjának címében állt, Tommy Lasorda imádott Tommy Lasorda lenni. Lételeme volt a pályára vitt egyszemélyes show műsor, amivel egyszerre tüzelte fel saját játékosait és a Dodgers-drukkereket, ijesztett rá az ellenfél játékosaira, és félemlítette meg a játékvezetőket. A focipályák környékéről talán José Mourinhóval mutat hasonlóságot, de a portugál edző még fénykorában is kispályás volt Lasordához képest ebben a műfajban.

Nem lettünk volna annak a szerencsétlen kollégának a helyében, aki egy elveszített meccs után megkérdezte, hogy mi a véleménye a chicagói Davi Kingnam három home runjáról. Hát ez:

Hogy Lasordának mit jelentett a baseball és a Dodgers, jól mutatja egy tragikus és egy tréfás magánéleti epizód. 1991-ben 33 éves korában tüdőgyulladásban meghalt a fia, Tom. A fiatalember több barátja is határozottan állította, hogy az ifjabb Lasorda homoszexuális volt, és az AIDS szövődményeibe halt bele, de az apja ezt soha nem fogadta el. Fia halála után csupán három napot maradt otthon, a negyediken már az irodájában, illetve a csapat mellett volt. Húsz évnyi vezetőedzői munkája során, a 3038 meccsből mindössze hétszer(!) nem ült a Dodgers kisapdján. „Nem tudott már mihez kezdeni itthon, szörnyű volt neki a házban ülni. Ahogy mindenki, úgy Tommy is a maga módján gyászol" - mondta a felesége, Jo, aki 70 éven át volt a társa. Hozzá kapcsolódik a tréfás anekdota. 

 A nejem folyton azzal jön, hogy jobban szeretem a baseballt, mint őt. Mondtam neki, hogy emiatt ne aggódjon, mert őt meg sokkal jobban szeretem, mint a focit, vagy a kosárlabdát

– szól Lasorda egyik híressé vált aranyköpése.

És még mennyi ilyen volt!

  • 1982 júliusában a San Diego Padres egyik játékosa egyrészt „dagadt kis olasz"-nak nevezte, másrészt megvádolta azzal, hogy utasította egyik dobóját, Tom Niedenfuert, hogy találja fejbe a Padres egy játékosát. Jött is a válasz: „Ha így is lett volna, biztos nem azt kérem, hogy egy szánalmas ütőt találjon el, mint Lefebvre, vagy, mint a hülye Bevacqua, aki nem találná el a vizet, ha kiesne egy hajóból."
  • A gyakran csak Tommy Lasagnének csúfolt Lasorda nem titkolta, hogy szerette a hasát. Saját, tésztaszószokat gyártó vállalkozása volt, állítása szerint a felesége családi receptje alapján készült finomságokat dobták piacra. „Ha győzünk, jól bekajálok örömömben. Ha veszítünk, akkor meg bánatomban." Egyszer egy népszerű fogyasztó termék kedvéért ugyan leadott 20 kilót, de, amikor a tükörbe nézett, úgy megijedt a látványtól, hogy gyorsan vissza is kapkodta a kilókat.
  • „A legnagyobb baj a sikerekkel, hogy nem tanítanak meg rá, mihez kezdj a kudarcokkal."
  • „Edzőnek lenni olyan, mint egy galambot tartani a kezeidben. Ha túl erősen fogod, megölöd, ha túl gyengén, akkor meg elrepül."
  • „Egész évben próbáltuk megtanítani angolul, de az egyetlen szó, amit megtanult, az, hogy millió" - mondta a mexikói Fernandó Valenzueláról, aki 1980-ban az év újonca és mezőnyjátékosa lett (máig az egyetlen a liga történetében), és hasznát vette „angol tudásának" is, miután 1986-ban rekordmagas fizetésért hosszabbított a Dodgersszel.
  • „A baseballban a legjobb dolog megnyerni a World Seriest. A második legjobb pedig elveszíteni."
  • „Az egyetlen különbség a lehetetlen és a lehetséges között az adott személy elhivatottsága."
  • „Ha szereted a munkádat, akkor egyetlen napot sem kell dolgoznod az életben."

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a profi ligából való 1996-os visszavonulása után 2000-ben az USA válogatottjával még egy olimpiai bajnoki címet is nyert Sydney-ben. A csapat főleg főiskolásokból és kisligás játékosokból állt, akikkel el kellett hitetni, hogy képesek győzni. Erre pedig Tommy Lasordánál jobb ember nem volt. „Azt mondtam nekik: amikor ennek vége lesz, az egész világ tudni fogja, hogy kik vagytok. Mert győzni fogunk!" Így lett? Így lett. A döntőben 4-0-ra verték a sokkal esélyesebb kubaiakat.

A Dodgers kispadjáról történő kényszerű távozása (év elején kapott szívrohama után a vezetők a saját egészsége érdekében arra kérték, hogy ne üljön vissza a kispadra) után a klubvezetésben dolgozott a legkülönfélébb posztokon, az ideiglenes vezérigaztótól kezdve egészen az utolsó évek „különleges tanácsadó" státuszáig. Összesen 71 évet töltött a Dodgers kötelekében, ami akár még világrekord is lehet.

Tommy Lasorda elbúcsúzik a Dodgers szurkolóitól:

Az élet kegyes volt Tommy Lasordához, mert habár szervezete már hónapok látványosan az utolsó harcát vívta, még megadatott neki, hogy tavaly október 27-én még a helyszínen, a texasi Arlingtonban láthassa, ahogy szerelme, a Dodgers a World Series döntőjében legyőzi a Tampa Bay Rayst, és 1988 után újra az MLB bajnoka lesz.

„Addig akart élni, és addig akart a baseball közelében maradni, tanácsokat adni, amíg újra bajnok nem lesz a Dodgers. Ezerféle képpen támogatott bennünket, a Los Angeles-i közösséget (számtalan jótékonysági kezdeményezést indított, vagy támogatott – a szerk.), a basaball családot, sőt a világ nagy baseball közösségét. Hiszem, hogy Tommy Lasordának nem voltak korlátai. Nem telhetett el úgy nap, hogy ne tegyen valami jót, valamit, amivel győzhetünk. Amihez a legjobban értett – búcsúzott a legendától egykori játékosa, Orel Hershiser.

Egykori íróasztalán egy bronz táblácskát tartott ezzel a felírattal: A Dodgers Stadium a címem, de minden pálya az otthonom".