Társoldalunk:

Továbbra sem vonul vissza az NFL veterán irányítója

2021.02.24. 17:56

A következő szezonra is visszatér Ben Roethlisberger, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Pittsburgh Steelershez.

A klub elnöke, Art Rooney II szerdán közleményben jelentette be, megállapodtak a 38 éves irányítóval arról, hogy a játékos marad a csapatnál az újabb bajnoki cím elhódításának reményében.

A 38 éves Ben Roethlisbergert továbbra is láthatjuk az NFL-benForrás: AFP/2020 Getty Images/Timothy T Ludwig

Roethlisberger 2004-ben lett a Steelers játékosa, 2006-ban Super Bowl-sikerig vezette a csapatot, majd 2009-ben is a csúcsra ért az együttessel. A 2019-es szezont egy súlyos sérülés miatt szinte teljes egészében kihagyta, a mostani idényben pedig magához képest gyengén teljesített.

A Steelers a 2020-as szezont ugyan 11 győzelemmel kezdte, de az alapszakasz végére visszaesett a teljesítménye, majd a rájátszás első körében búcsúzott a Cleveland Brownsszal szemben.