Vágólapra másolva!
Tizenkét mérkőzésre eltiltották fizetés nélkül Malik Beasleyt, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves játékosát.

A 24 éves irányítót azt követően büntette meg a liga, hogy a bíróságon bűnösnek mondta magát egy szeptemberi esetben, amely során fegyverrel fenyegetett meg egy családot, miután az véletlenül áthajtott azon a birtokon, ahol a háza áll. A kiérkező rendőrök erős marihuánaszagot éreztek, amikor megközelítették a házat, és három embert őrizetbe vettek, akik egy autóval megpróbáltak elhajtani.

Az ingatlanban kábítószert és több fegyvert találtak, utóbbiak közül az egyik lopott volt.

Malik Beasley 12 meccset hagy ki az NBA-ben Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Steph Chambers

Beasleyt a bíróság 120 nap börtönre ítélte, amit azonban házi őrizetben is tölthet, vagy ledolgozhat egy menhelyen a mostani NBA-szezon végén, emellett folyamatosan megfigyelik majd.

A fiatal játékos karrierje legjobb idényének közepén kerül a partvonalon túlra, eddig 20,5 pontot átlagolt csapatában, amely nem sokkal az eset előtt hosszabbított vele szerződést négy évre 60 millió dollárét.

Beasley március 27-én térhet vissza az együttesbe, ugyanakkor az edzéseken részt vehet. Az eltiltás miatt 1,1 millió dollártól esik el.