Vágólapra másolva!
A 18 éves amerikai női kosárlabdázót, Azzi Fuddot a szakértők az egyik legnagyobb tehetségnek tartják. A lány korábban részt vett az NBA-bajnok, Stephen Curry által indított edzőtáborban, és sikerült megnyernie az ottani tripladobó-bajnokságot, ahol fiúk is versenyeztek. A fiatal tehetség túl van egy horrorsérülésen, de nem adta fel az álmait, hogy a világ legjobb női kosarasává váljon.

A női kosárlabdázás legnagyobb ígéretének tartják Azzi Fuddot, aki egy súlyos térdsérülést követően tért vissza a pályára. A koronavírus-járvány kitörése után saját maga találta ki azokat az edzésmódszereket, amivel formában tarhatja magát az edzések szüneteltetése alatt - derül ki a ESPN cikkéből. A következő lépés Fudd karrierjében az lehet, hogy egy csapatban játsszon majd korosztálya másik óriási tehetségével, Paige Bueckerssel a Uconn egyetemi csapatában.

A fiatal Azzie az első jelentkezők között volt a Steph Curry SC30 elnevezésű kosaras-táborába, és a lány a játékával teljesen elbűvölte a többszörös NBA-bajnok Stephen Curry-t, a WNBA bajnoki döntő legjobbjának választott Elena Delle Donnét, és a 11-szeres NCAA egyetemi-bajnok Geno Auriemmát.

A beszámolók szerint a lány minden idők legjobb középiskolai tehetsége, akire már évtizedek óta vártak.

Fudd a legjobb hárompontos-dobó címét meg is kapta a tábor végén. A WNBA-bajnok Delle Donne adta át az Év Játékosának járó díjat a fiatal játékosnak, aki a díj történelmében először kapta meg másodévesként a trófeát. Azzie Fudd egyébként a barátnőjét és jövőbeli csapattársát, Paige Bueckerst előzte meg az év legjobbjának járó díj szavazásán.

Azzi Fudd (a labdával) a világ legjobb női játékosa lehet Forrás: Washington Post

A washingtoni St. John's College játékosaként elképesztő statisztikákat produkált: Fudd 26,3 pontot, 6,2 lepattanót, és 2,5 gólpasszt átlagolt meccsenként. A játékosügynökök olyan klasszis női kosárlabdázókhoz hasonlították a játékost, mint Diana Taurasi vagy Maya Moore.

"Mindenkinél jobb játékos lesz –

mondta róla Jonathan Scribner, a középiskolai edzője. A többszörös egyetemi bajnok játékos, Geno Auriemma előszőr nyolc éves korában látta játszani Fuddot.

– mondta a 11-szeres NCAA-bajnok kosárlabdázó. A szép jövő előtt álló kosarassal azonban szörnyű dolog történt. Egy hónappal azután, hogy megkapta a szezon legjobb játékosának járó díjat, Fudd jobb lába teljesen összetört és minden remény elszállni látszott, hogy a lány újra kosárlabdázni tudjon.

Egy súlyos sérülés

Azzi Fudd az U18-as 3x3-as amerikai válogatott színeiben játszott egy meccset 2019 áprilisában Coloradóban. Az amerikai 3x3-as női kosárlabda-válogatottban játszott Hailey Van Lith (Louisville), Samantha Brunelle (Notre Dame), Haley Jones (Stanford), és Paige Buckers (UConn), de a döntő meccsen a legkiélezettebb pillanatban a labda a 16 éves Azzi Fudd kezében volt. A fiatal lány egy jobboldalról történő betörés után rosszul ért földet, és a jobb térde nagyon súlyosan megsérült.

Az egész pályára csend borult.

Az anyukája az oldalvonal mellett készített felvételt a meccsről, de mikor meglátta mi történt, azonnal odarohant sérült kislányához. A kispadon ülő csapattársak közül egyesek imádkoztak. Azzi az esés utáni pillanatokban már tudta, hogy valami nagyon nincs rendben. Amikor a földre érkezett,

egy reccsenést hallott, majd hirtelen egy erős fájdalmat érzett a térdében.

Az anyukája a segédedzővel a jegyzőkönyvírók asztalához vitte, és megpróbálták levenni a térdvédőjét a feldagadt testrészéről. A nevelőapját SMS-ben értesítették, aki 2000 mérföldre épp egy kosáredzést tartott Manhattan környékén. A férfi teljesen megdöbbent az üzenetek láttán.

"Azzie megsérült. Azt hiszem, hogy elszakadt a térdszalagja –

írta az SMS-ben az édesanyja a férfinak.

A lány Karen nevű nagymamája egy bérelt fekete terepjáróval sietett a szakadó hóesésben Colorado Springsből a 75 mérföldnyire lévő Denver felé, hogy Azzi Fudd súlyos sérülését azonnal MRI vizsgálatnak vessék alá. Denverben beigazolódtak a legnagyobb félelmek. Egy két évig tartó keserű és kemény időszak kezdődött el Azzi Fudd életében.

A koronavírus-járvány alatt egyedül kellett felgyógyulnia a szörnyű sérüléséből, amely megtörte a kosaras pályafutását.

Fudd arcán könnycseppek gurultak le, amikor arra gondolt, ahogyan az anyja fájdalommal teli pillantással nézett le a lány sérült térdére. A gyötrő fájdalom pulzálni kezdett a térdében, és csak arra tudott gondolni, hogy mit csinálhatnak az edzőteremben a csapattársai.

A lány családja mindenben mellette állt a gyógyulása idején Forrás: John Lomis/ESPN

A kosaras tehetség súlyos sérülése hamar felkapott hír lett az országban. A korábbi csapattárs, Malu Tshitenge a FaceTime alkalmazás segítségével értesült a régi barátja horrorsérüléséről. Tshitenge áltanos iskola nyolcadik osztályos kora óta ismeri Azzit.

- mondta el a játékos. Azzi Fuddot a sérülését követően hazavitték, ahol már találkozhatott a nevelőapjával, aki szomorúan hallgatta az édesanyja beszámolóját az esetről.

– mondta el a lány anyja, Katie. Azzi Fudd édesanyja, Katie Fudd szintén kosárlabdázott, de egy térdsérülés végett vetett a karrierjének. 2002-ben született meg a kislánya, Azzi. A kosárlabdázóvá cseperedett kislány az anyukája által viselt 35-ös mezszámot örökölte,

és az 1996-os olimpiai aranyérmes kosárlabdázó, Jennifer Azzi után adta az Azzi keresztnevet a lányának.

Katie felhívta Donald Shelbournet, aki térdsérüléseket gyógyított, specialista volt. Korábban ő kezelte Katie Fuddot is, így ő volt az egyetlen, akiben megbízott, hogy sikeresen meggyógyítja a csúnya sérülést szenvedett Azzit. Pár nap múlva megvizsgálták Azzi térdét. Donald Shelbourne és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy meg kell szüntetni a lány térdízülete körüli gyulladást, mielőtt megműtik az elszakadt térdszalagot. Hat héttel a súlyos térdsérülése után végre megműtötték Azzi térdét. A lány egészséges bal térdéből vettek át szöveteket, hogy pótolják a sérült szövetrészeket a jobb lábában.

A szülők nehéz percei

A nevelőapja, Tim lelkiismeret-furdalással küszködött, mivel korábban nem akarta elengedni a nevelt lányát az amerikai válogatotthoz. A férfi korábban már átesett hasonló sérülésen egyetemista korában, és tudta, hogy milyen gyötrelmek várnak majd még a lányra. Azzi kétéves korában hívta először apjának Timet, másfél éves korában találkozott először a férfival. Tim a lány anyjával, Katie-vel randevúzott, és a pici Azzie az asztaluk mellett lévő ablak körül totyogott.

– mondta el Tim.

A szülők egyébként két gyereket fogadtak örökbe, a 15 éves José és a 16 éves Jon 2011-ben csatlakozott a családhoz. Korábban Tim anyja nevelte a fiúkat, de negyedik stádiumú tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A nő halála után öt héttel Katie és Tim örökbe fogadta fiúkat.

– mondta el Tim.

Hosszú út a gyógyulásig

Hosszú hónapokig Azzinak csak monoton tornagyakorlatokat kellett ismételgetnie az ágyhoz kötve. Emelnie és nyújtania kellett a sérült lábát, de a lány töretlen akarattal napi ötször tornáztatta a műtött testrészét. Egy idő után már lehetősége volt az ágya mellett egy labdát is pattogatnia a rehabilitációja alatt. Sőt, dobálnia is lehetett.

– mondta Azzie a felépülése alatt. Tavaly augusztusban már vissza tudott térni Stephen Curry kosaras táborába, de a lány térde ismét megduzzadt.

– mondta el Stephen Curry, a Golden State Warriors bajnok irányítója. Azzie részt vehetett a hárompontos dobó versenyen, de csak sétálni tudott a dobóhelyek között. Így is megnyerte a versenyt.

A sérülése után hét hónappal megkérdezte az anyját, hogy mikor fog készen állni a visszatérésre. Az anyja azt súgta a fülébe, hogy azt tudni fogja magától.

– mondta magabiztosan Azzi. A lány újra részt vehetett az edzéseken, és minden úgy működött a játékában, mint régen. A térdsérülése után visszatért, és Azzi nagyon izgatott volt az első kosármeccsén. Kilenc hónapja nem lépett pályára.

– aggodalmaskodott a fiatal kosaras. Azzi hazai közönség előtt lépett pályára, és 18 pontot szerezve győzelemre vezette a csapatát.

Kobe Bryant lányának akart a barátja lenni

2020. január 26-án is a csapattársaival készült a következő meccsre, az öltözőben beszélgettek. Már visszanyerte az elveszett önbizalmát, és egyre jobban emlékeztetett arra a játékosra, akit a világ legtehetségesebb női kosárlabdázójának tartottak. A térdét viszont sokszor pihentetnie kellett, a visszatérése óta ez már a kilencedik meccs volt, amin pályára lépett.

Nagyon szeretett volna Gigi barátja lenni Forrás: Kobe Bryant/Instagram

Az egyik csapattársa, Taylor Napper ekkor vette észre az egyik hírt Twitteren, amelyik az NBA-kosaras Kobe Bryant tragikus balesetéről számolt be. Azzi először azt hitte ez valami vicc, de később bejött a nevelőapja is az öltőzőbe.

– mondta szomorúan Azzi. A lány három hónappal a Kobe Bryant helikopterbalesete előtt találkozott az NBA-legendával Los Angelesben, és arra kérte, hogy együtt edzenek. Kobe beleegyezett, és persze a lánya, Gigi is ott volt. Néhány héttel később újra találkozott Gigivel New Yorkban. Amikor megérkezett a tragikus hír Kobe Bryant helikopter-balesetéről, Azzi csak arra tudott gondolni, hogyan tud majd üzenetet küldeni Giginek, hogy megtudja, mi van vele. Gondolni sem mert arra, hogy Gigi ekkor már halott. Később tudta csak meg, hogy Gigi is az apjával volt a baleset idején. A kapcsolatunk csak most kezdett barátsággá válni.

– mondta el Azzie zokogva.

A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán félbeszakították a kosárlabda-bajnokságokat az országban, így Azzi sem tudott edzésekre járni. A fiatal kosaras lány az utcán teniszlabdát és a kosárlabdát pattogtatott. Ha esett az eső, akkor lement a pincébe gyakorolni. Olykor besettenkedett a parkokba, hogy egy-egyezzen a mostohatestvérével, Joséval. Azzi családjának nem volt saját kosárpályája, így az utcán állítottak fel egy palánkot, és felfestették a pálya vonalait.

Azzi gyakran súlyokat tett a lábára, és abban próbált meg felmászni a ruhásszekrénye tetejére, hogy ezzel is edzésben tarthassa magát.

Hat hét múlva Azzi korosztályának másik legtehetségesebb játékosának tartott Bueckers is csatlakozni akart a szokatlan edzésmódszerekkel dolgozó lányhoz.

– állította Bueckers. A két lány minden reggel 6 óra körül ébredt. Ha esetleg mégsem akartak felkelni, akkor Azzi anyja rájuk kiáltott, hogy ébredjenek fel. A lányok erőfejlesztő és futógyakorlatokat végeznek az udvaron és az utcán. Gyakran egymás ellen is kosaraztak, de soha nem csak egy meccset. Legalább ötször egy-egyeztek, miután eldöntötték, hogy ki nyerte a meccset. Bueckers később a Uconn csapatába igazolt, Azzi pedig egyedül folytatta az edzéseket. Privát edzéseken is részt vett, köztük Stephen Curry korábbi edzőjével, Brandon Payne-vel is.

- mondta róla Payne. Azzi elmondása szerint több embert elvesztett maga mellől, miközben azon dolgozott, hogy teljes mértékben felgyógyuljon a sérüléséből.

– mondta el Azzi.

Nem sokkal később az egyetemi női bajnokság egyik legnagyobb rangadóját a családjával együtt nézte meg, mert nagyon kíváncsi volt, hogy a volt csapattársa, Paige Bueckers hogyan fog játszani a UConn csapatában a Tennessee egyetem csapata ellen.

Forrás: COURTESY FUDD FAMILY

Bueckers nagyon rosszul kosarazott, és a meccs vége felé megsérült a bokája is. Ennek ellenére visszatért a pályára fél perccel a meccs vége előtt, ahol a csapata kétpontos hátrányban volt. Bueckers a baloldalon kapott egy passzt, és beleállt a dobásba. A labda csont nélkül suhant át a hálón, a UConn megnyerte a meccset.

– mondta róla Azzi. Bueckers már az első egyetemi szezonjában berobbant az egyetemi kosárlabda-bajnokságban. A UConn csapatával vezette az országos bajnokságot. A játékos vezette a legjobb pontszerzők listáját is, és ő dobta a legjobb százalékkal a hárompontosakat az egész bajnokságban. Fudd sem maradt le tőle tehetségben:

egyszer 256 hárompontost dobott egy 18 perces dobóedzésen, ahol a hárompontos vonal az NBA-szabályoknak megfelelő távolságra volt a gyűrűtől.

A két lány együtt sokáig együtt edzett, és a szakértők őket tartják a 2000-es évek női kosárlabdáját meghatározó két legendás női játékos, Sue Bird és Diana Taurasi szellemi örököseinek a pályán.

– mondta el Bueckers. Azzi Fudd elmondása szerint először érettségi vizsgát szeretne tenni, és csak azután csatlakozna a UConn csapatához, ahova a 2021-es egyetemi toborzás első számú csillagaként már korábban elkötelezte magát.