Vágólapra másolva!
A Phoenix Suns sorozatban negyedszer is legyőzte a Denver Nuggets gárdáját, ezzel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

A Suns a párharcot lezáró, vasárnapi összecsapáson 125-118-re nyert Denverben. A kiegyenlített mérkőzésen a vendégcsapat két klasszisának, Chris Paulnak és Devin Bookernek a nagyszerű egyéni teljesítménye döntött.

Paul 37 pontot dobott, míg Booker 34 pontot, valamint 11 lepattanót szerzett.

A Phoenix 11 év elteltével jutott a rájátszásba, és 2010-hez hasonlóan 4-2-es, majd 4-0-s győzelem után ezúttal is főcsoport-döntőt játszhat. Akkor a Los Angeles Lakers vetett véget a menetelésének, ezúttal a Los Angeles Clippers-Utah Jazz párharc továbbjutójával találkozik, ebben a csatában utóbbi csapat 2-1-re vezet.

A meccs legpikánsabb jelenete az volt, mikor az alapszakasz legjobb játékosának megválasztott Nikola Jokic egy sikertelen dobás után odaütött a Suns egyik játékosának. Az eset után kisebb tumultus alakult ki a pályán.

Jokic majdnem nekiment Bookernek Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Dustin Bradford

A Phoenix fiatal sztárjátékosával, Devin Bookerrel majdnem ölre is ment a szerb óriás, de később lenyugodott.

A Keleti főcsoportban a Milwaukee Bucks 107-96-ra kerekedett a Brooklyn Nets fölé, így a negyedik összecsapást követően 2-2-re módosította az állást.

A Bucks az idegenbeli összecsapásokat követően 0-2-re állt, hazai környezetben azonban egyenlíteni tudott.

A vasárnapi meccsen a Bucks kulcsembere, Jannisz Antetokunmpo a mezőny legeredményesebb játékosaként 34 ponttal zárt, de volt 12 lepattanója is.

A mérkőzést tíz perccel a vége előtt - később tévesnek bizonyuló - tűzriasztás szakította félbe, ami miatt mindenkinek el kellett hagynia az épületet. A csapatok és a 16 ezer néző 15-20 perc múlva kaptak engedélyt, hogy visszatérjenek.

A párharc kedden, Brooklynban folytatódik.

Eredmények, rájátszás, főcsoport-elődöntők:

Nyugati főcsoport:


Denver Nuggets-Phoenix Suns 118-125
A párharc végeredménye: 4-0, a Phoenix javára.

Keleti főcsoport:

Milwaukee Bucks-Brooklyn Nets 107-96
A párharc állása: 2-2.

A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.