Csak a bőrdzsekije védte meg a halálos késszúrásoktól Kobe Bryant legnagyobb ellenfelét

2021.09.20. 05:56

Nemrégiben több egykori kosárlabdázót és edzőt iktattak be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) Hírességek Csarnokába. A 2000-es évek sztárjátékosai közül a Boston Celtics bedobójának, Paul Pierce-nek a története érdekes és megrázó részletekben egyaránt bővelkedik. Hétéves korában véletlenül felgyújtotta a családi házukat, majd később, már NBA-játékosként egy szórakozóhelyi vitát követően többször hasba és hátba szúrták, csak egy hajszálon múlt a kosaras élete. Ennek ellenére Pierce NBA-bajnoki címet nyert a Boston csapatával a Los Angeles Lakers ellen, emellett a 2008-as döntő legértékesebb játékosának is megválasztották. A Lakers legendás játékosa, Kobe Bryant őt nevezte meg a pályafutása egyik legkeményebb ellenfelének az NBA-ben.

A kaliforniai Oaklandben született játékost a 2021-es osztály tagjaként beiktatták az NBA Hírességek Csarnokába, ami a létező legnagyobb megtiszteltetés, amit egy kosárlabdázó elérhet. A 2008-as nagydöntő legértékesebb játékosának (MVP) választott Pierce a húsz legjobb pontszerző közé tartozik az NBA történetében, és minden bizonnyal a liga valaha volt legjobb, védő- és támadóoldalon is remekül teljesítő alacsonybedobói (small forward) között fogják emlegetni a nevét.

Paul Pierce a Hírességek Csarnokának tagjaForrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Maddie Meyer

Tizenkilenc szezon alatt Paul Pierce 26 397 pontot dobott az NBA-ben, de soha nem az óriási zsákolásairól, a villámgyors első lépéséről, vagy a kivételes atlétikai képességeiről volt híres. A Boston legendás kosarasa mindig megtalálta a pályának azokat a pontjait, ahonnan mindig hatékonyan tudott pontokat szerezni a legkeményebb védelmek ellen is. 

Paul Pierce nem tartozott a nehezen kezelhető gyerekek közé, de a Hírességek Csarnokában tartott beszédében azt megemlíti, hogy hétéves korában a gyufával játszott, és véletlenül felgyújtotta a családi házukat.  Zűrős környéken nőtt fel, ahol sok bűnöző és drogkereskedő tevékenykedett, de az anyja minden veszélyes helyzettől megóvta a kisfiút, aki Magic Johnson játékát kedvelte a legjobban a 80-as években. A kosárlabda mellett Pierce a röplabdában is jeleskedett. 

Az 1998-as NBA-játékosbörzén a Kansas egyetem játékosát csak a tizedik helyen húzták ki, és emiatt a fiatal Pierce nagyon csalódott volt, mivel legalább az első két helyre számított. A Boston Celtics csapatában azonban nagyon hamar a legjobb játékosok közé emelkedett. Bekerült az NBA legjobb elsőéveseinek (All Rookie) csapatába, és remek párost alkotott Antoine Walkerrel, akit a Boston még 1996-ban, az első körben draftolt. Az Év Újonca szavazáson a harmadik helyen végzett.

Paul Pierce nagyon sokat edzett, hogy elérje a céljaitForrás: Getty Images via AFP/2008 Getty Images/Jed Jacobsohn

Pierce igazi megszállottja volt az edzésmunkának, nagyon sokat dolgozott az első szezonjában, ahol egyből kitűnt a meccseként dobott pontátlagával (16,5) és lepattanóival (6,4). Minden edzés előtt és után egy-egyezni akart a csapattársai ellen, hogy a játéka jobban fejlődjön. 

Mindig a kihívásokat kereste, és félelem nélkül kosárlabdázott. Amikor először lejött edzésre, meglepődtünk, hogy mennyire atletikus. Egy csepp felesleg nem volt rajta, hihetetlenül széles vállai voltak  – áradozott róla az egykori csapattársa, Walter McCarty. Bár a Boston Celtics csapata nem tartozott a liga legjobb gárdái közé, de Pierce kosaras pályafutása mégis felfelé ívelt.

Paul Pierce és LeBron James több nagy csatát is megvívott egymássalForrás: Getty Images via AFP/Jim Rogash

Azonban 2000. szeptember 25-én hirtelen minden rosszra fordult. A harmadik NBA-szezonját kezdő fiatal játékos néhány barátjával, köztük a csapattárs Tony Battie-vel, a bostoni Buzz Club nevű szórakozóhelyre mentek kicsit kiengedni a gőzt. Pierce ott szóba elegyedett néhány nővel, majd egy ismeretlen férfi megfenyegette az NBA-kosarast, hogy jobban teszi, ha abbahagyja a flörtölést az egyik fiatal hölggyel.  Nemsokára elszabadultak az indulatok, és Pierce elmondása szerint fel sem fogta abban a pillanatban, hogy pontosan mi történt vele. Háromszor hasba szúrtak, majd ötször hátba döftek  – mesélte el a szörnyű történetet az All the Smoke nevű podcastban a kosaras. Egy üveggel fejbe is vágtak, és az arcom jobb oldalán egy nagy sebhely is keletkezett, amit később csak plasztikai sebészeti úton lehetett eltávolítani – mondta el Pierce.

Paul Pierce szembenézett a halállalForrás: Getty Images via AFP/2010 Getty Images/Elsa

A Boston játékosa csak annyit vett észre az egészből, hogy a kabátja széjjel volt szaggatva, és mindent beborított a vér. Úgy elöntötte az arcomat a vér, hogy alig tudtam nyitva tartani a szememet  – idézte fel az esetet a kosaras. A játékos nem volt biztos benne, hogy túléli azt az estét. Emlékszem, amikor a kórházba értünk, csak azt kérdezgettem, hogy most meg fogok halni? Alig kaptam levegőt  – mondta el Pierce. A csapattárs, Tony Battie a testvére segítségével egy autóba rakták a súlyosan sérült kosarast, és elvitték a pár kilométerre lévő kórházba.

Az egyik vágás közel húsz centiméter mélyen volt. Az orvosok szerint csak a kosaras bőrdzsekije mentette meg a játékos életét. Az eset után hetekkel Pierce azt nyilatkozta, hogy minden bizonnyal meghalt volna, ha néhány szúrás csak pár centivel jobbra vagy balra éri el a testét. A játékost így is újra kellett éleszteni, mivel a döfések után a tüdejét is károsodás érte, és leállt a légzése. 

A Tufts Egyetem gyakorlókórházának orvosai mindent megtettek a fiatal játékosért, és megmentették az életét. Pierce csodával határos módon egy hét múlva a saját lábán hagyta el a kórházat. Sőt, a fiatal játékos pár nap múlva már a Boston Celtics edzőtáborában is megjelent. Paul Pierce a Boston Celtics összes alapszakaszmeccsén (82) pályára lépett, és több mint huszonöt dobott pontot átlagolt meccseként.

A következő idényben Paul Pierce 26,1-es pontátlaggal a harmadik lett az NBA legjobb pontszerzőinek listáján. A bedobót az All-Star gálára is beválogatták. A Paul Pierce - Antoine Walker vezette Boston Celtics bejutott a Keleti Főcsoport döntőjébe, ahol a New Jersey Nets csapata már túl nagy feladatnak bizonyult.

Antoine Walker és Paul Pierce a Boston vezérei voltakForrás: Getty Images via AFP/2005 Getty Images/Jim Mcisaac

Az egyik idegenbeli túrán a Los Angeles Lakers csapatával mérkőztek meg, és a találkozó után a kaliforniaiak centere, Shaquille O'Neal nem fukarkodott a dicséretekkel: Kérem, ezt jegyezze fel. A nevem Shaquille O'Neal, és Paul Pierce maga a kib***tt nagybetűs igazság a pályán. Tudtam, hogy jó játékos, de hogy ennyire jó legyen, azt nem gondoltam volna  – mondta el Shaquille O'Neal a Boston Herald riporterének, Steve Bulpettnek miután Pierce 42 pontot szórt a hazai pályán játszó Lakersnek. Ezután aggatták rá sokan a "The Truth" (Igazság) becenevet az NBA-ben.

A 2003/2004-es szezon elején a Boston egyik vezérét, Antoine Walkert elcserélték a Dallas Mavericks csapatához. Az új általános igazgató (General Manager), Danny Ainge egyértelműen Paul Pierce-t szánta a Celtics kulcsjátékosának a következő évekre.

Tony Allen, aki később az NBA legjobb védői közé emelkedett, nagyon jóban lett Pierce-szel a szezon elején, és sokat tanult a csapattársától. Mindig azt akarta, hogy maximum háromszor üssük le a labdát, és utána szerezzünk kosarat. Emlékszem, mindig azt hajtogatta: „Ha három leütés után nem tudsz pontot dobni, akkor nem is vagy profi kosárlabdázó  – idézte fel Allen. A volt csapattárs szerint Pierce specialitása az volt, hogy a fejét mozgatva eljátszott egy indulócselt, majd egy-két leütés után visszalépett, és szinte bárhonnan betalált.

Paul Pierce visszalépős tempói védjegyévé váltak a kosarasnakForrás: Getty Images via AFP/2012 Getty Images/Mike Ehrmann

A Boston új edzőt nevezett ki 2004-ben, de Doc Rivers edző első három szezonjában is csak egyszer jutott be a rájátszásba a Celtics csapata. Pierce mellé szép lassan elkezdték szerződtetni az olyan játékosokat, akikkel nagyobb célokért is küzdhettek a kelták. Az olyan veterán játékosok mellett, mint Gary Payton vagy Tom Gugliotta, sikerült fiatal tehetségeket (Kendrick Perkins, Al Jefferson, Gerald Green) is a csapathoz csábítani.

Pierce és Rivers között sok vita folyt, mivel az edző szerette volna, ha többet járatták volna a labdát, és kevesebbet áll meg Pierce kezében.  Az egyik decemberi, Bucks elleni találkozón öt perccel a meccs vége előtt egypontos Celtics vezetésnél Rivers lecserélte Pierce-t, mert szerinte a sztárjátékosa nem futott fel elég gyorsan az ellentámadásnál. A Boston megnyerte a meccset, de az edző és a játékos hangosan vitatkozott egymással. Bementem az öltözőbe, és mondtam neki, hogy én nem fogok változtatni az elképzelésemen. Egy a célunk, és csak ez számít. Pár meccs után ő jött be az irodámba, és azt mondta, hogy rendben, nyomjuk. Úgy emlékszem, hogy abban az évben a dobószázaléka 40-ről 46-ra emelkedett. Attól a pillanattól kezdve kiváló lett a kapcsolatunk, mert bízott bennem  – emlékezett vissza Rivers. Pierce a Hírességek Csarnokába való beiktatásakor azt is elmesélte, hogy akkor jött rá arra, hogy Doc Rivers játékospárti edző, amikor egy edzésre másnaposan állított be, és Rivers hazaküldte inkább pihenni a kosarast.

Idő kellett, míg Doc Rivers és Pierce megbízott egymásbanForrás: Getty Images via AFP/2009 Getty Images/Elsa

2007-ben Pierce végre megkapta azokat a csapattársakat, akikkel végre az NBA bajnoki cím sem volt elérhetetlen. A minden idők egyik legjobb dobójaként ismert Ray Allen mellett érkezett még Glen Davis a Seattle csapatából. Egy hónap múlva pedig a Boston igazgatója, Ainge megszerezte Kevin Garnettet a Minnesota Timberwolves gárdájától.

Ainge öt játékost szerzett, köztük Al Jeffersont és Gerald Greent is, és két elsőkörös draftcetlit adott a magasbedobóért, aki Pierce-hez hasonlóan már régóta vágyott egy bajnoki aranygyűrűre. A csapatfotózás napján összejöttünk, hogy átbeszéljük a szezon előtti dolgokat. Pont erre volt szükség. Garnett elkezdett beszélni a védekezés fontosságáról az ő kemény, sokszor szókimondó stílusában. Pierce pedig nem szólt semmit, engedte, hogy beszéljen. Azt hiszem, hogy ez volt a fordulópont  – mondta el Rivers a csapatról.

Paul Pierce, Kevin Garnett és Doc Rivers a Lakers elleni döntőbenForrás: Getty Images via AFP/2008 Getty Images/Elsa

Remek volt a csapategység a Celticsnél, és mindegyik játékosnak megvoltak a nagy pillanatai a 2007/2008-as szezonban: Pierce az utolsó percben mentett labdát a hetedik meccsen a LeBron James vezette Cleveland Cavaliers ellen, Garnett 33 pontot szerzett a Detroit Pistons elleni főcsoportdöntő ötödik meccsén, Ray Allen nyolc hárompontost dobott a Lakers elleni döntő második meccsén. Pierce a döntőben 21,8 pontot, 4,5 gólpasszt és 6,3 lepattanót átlagolt a Los Angeles Lakers elleni fináléban, és ő kapta meg a döntő legjobbja címet is. A sorozatban óriási párharcot vívott a Lakers legendás játékosával, Kobe Bryanttel. A 2020-ban helikopterbalesetben elhunyt kosárlabdázó több korábbi interjújában elmondta, hogy pályafutása alatt Paul Pierce volt az egyik legkeményebb ellenfele.

Paul Pierce és Kobe Bryant ősellenfelek voltakForrás: Getty Images via AFP/Jim Rogash

A 2008-as döntő a sok feszültség mellett érdekes pillanatokat is hozott. Az első meccs harmadik negyedében fura dolog történt, mivel egy lepattanó megszerzése közben Pierce megsérült, és tolókocsival kellett kivinni a játékost az öltözőbe.

Később az egyik sportműsorban azt nyilatkozta, 

hogy csupán WC-re kellett mennie, és így volt a legkönnyebb kijutnia az öltözőbe.

A kosaras néhány perc múlva visszatért, és hatalmas érdemei voltak a 98-88-as Lakers feletti győzelemben. Mindenki óriási volt, de azt gondolom, hogy Pierce volt az, aki a legtöbb áldozatot hozta. Tudta, hogy Kevin Garnett játéka által megtestesített stílust kell alkalmazunk a döntőben. Azt mondta nekem, hogy »Edző, mindenem megvan, de most itt az ideje, hogy nyerjek is valamit«  – emlékezett vissza Rivers. 2010-ben újra az ősellenfél Los Angeles Lakersszel találkozott a Boston Celtics a döntőben, ahol a két évvel korábbi vereségért most visszavágtak az arany-lilák, és hét meccsen megszerezték az NBA-bajnoki címet.

Paul Pierce a döntő legjobb játékosa lettForrás: Getty Images via AFP/2008 Getty Images/Kevin C. Cox

A következő szezonokban több sérülés hátráltatta a csapatot, és az egykori bajnok Celtics lassan darabjaira hullott szét. 2013 júliusában Paul Pierce-t és Kevin Garnettet öt játékosért cserébe a Brooklyn Nets csapatához küldték. Pierce tizenöt szezon után hagyta el a Boston Garden pályáját, ahol a Celtics a hazai meccseit játszotta.

A Nets bejutott a rájátszásba, és az első körben a Toronto Raptors csapatával csapott össze. Pierce a mindent eldöntő, hetedik meccsen az utolsó percben blokkolta a Raptors irányítójának, Kyle Lowry-nak a dobását,  és ezzel kivívta csapatának a továbbjutást.

A következő fordulóban a LeBron James vezette szupercsapat, a Miami Heat ellen léptek pályára Paul Pierce-ék. Itt már nem volt esélyük, és a Heat négy meccsen kisöpörte a Nets csapatát a rájátszásból.

Az öregedő Pierce a szezon után nem tudott megegyezni a Brooklyn csapatával, mivel két évre húszmillió dollárt kért, amit a Nets nem akart megadni a veterán kosarasnak.  A Washington Wizards segédedzője, Sam Cassell, aki egyébként Pierce csapattársa volt a 2008-as bajnoki címet nyert Bostonnál, rávette a kosarast, hogy jöjjön el a fővárosba játszani. 2014-től a John Wall-Bradley Beal fémjelezte Wizards csapatában Pierce már kiegészítő emberként segítette a fővárosiakat.

Pierce jól játszott A WizardsnálForrás: Getty Images via AFP/2015 Getty Images/Rob Carr

A 37 éves Pierce nagyon jó hatással volt a csapat kémiájára, és bár a padról érkezett, de a rutinja sokat jelentett a Washington csapatának a szorosabb meccseken. A Wizards a rájátszás első körében kiütötte a Toronto Raptors, majd az Atlanta Hawks csapatával kerültek össze a második fordulóban. A veterán Pierce ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, és egy utolsó pillanatban elengedett óriási tempódobással nyerte meg a harmadik meccset a csapatának. 

A hatodik meccsen szintén egy buzzer-beaterrel (utolsó másodpercben dobott győztes kosár) egyenlített a Hawks ellen, de a visszajátszást követően elvették a kosarat, mivel már időn túl dobta el a labdát a veterán bedobó. A Washington ezzel a vereséggel kiesett a második körben az Atlanta Hawks ellen. Ha csak egy kicsit gyorsabb lettél volna, és nem volnál átkozottul öreg, akkor bedobtad volna, és én még mindig a csapat edzője lennék  – mondta el viccesen a Wizards akkor edzője, Randy Wittman a meccs után.

Paul Pierce utolsó csapata a Los Angeles Clippers volt, ahol a korábbi edzőjének, Doc Riversnek a keze alatt két felejthető szezont töltött el. A búcsúra készülő Pierce legemlékezetesebb pillanata 2017. február 5-én jött el, amikor is a rutinos kosaras utolsó meccsét játszotta a Boston Celtics otthonában. Pierce megkönnyezte a bostoni szurkolók gesztusait, és nagyon elérzékenyült az egykori sikerek helyszínén.

A Clippersnél újra együtt dolgozhatott Doc RiversszelForrás: Getty Images via AFP/2016 Getty Images/Jayne Kamin-Oncea

Pierce a meccs utolsó húsz másodpercében állt be a meccsre, és egy hárompontossal búcsúzott a profi pályafutásától a Boston Gardenben.

A csarnok szinte felrobbant, és a meccs után is sokáig ünnepelték Paul Pierce-t, aki a húszas évei elején az élet és halál között lebegve tért vissza az NBA-be, és mára már a Hírességek Csarnokának tagja.