Vágólapra másolva!
A Philadelphia 76ers kedden egy mérkőzésre eltiltotta egyik legjobb játékosát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rajtja előtt.

Doc Rivers vezetőedző szerint az ausztrál játékosának, Ben Simmonsnak a magatartása káros volt a csapatra nézve, ezért hazaküldte őt az edzésről és szerdán nem kap lehetőséget az együttes New Orleans-i idénynyitó találkozóján.

"Nem érdekel ez az ember. Azt csinál, amit akar"

- mondta csapattársáról Joel Embiid, a Philadelphia legnagyobb sztárja.

Ben Simmons hazazavarták a csapat edzéséről Forrás: AFP/2021 Getty Images/Christian Petersen

Simmons nyáron azt kérte a klubtól, hogy cseréljék el, de ez nem történt meg, emiatt a háromszoros All Star-válogatott játékos kihagyta az edzőtábort és csak vasárnap csatlakozott a kerethez. A keddi tréningről azért kellett távoznia, mert kedvetlenül és érdektelenül gyakorolt.

Simmons szerződéséből még négy év van hátra, amely alatt 147 millió dollár jár neki.