Társoldalunk:

Meghalt egy korábbi NFL-játékos, miután börtönbe került

2021.12.08. 19:09

A letartóztatását követően meghalt Glenn Foster jr. korábbi NFL-játékos.

Az ESPN beszámolója szerint a New Orleans Saints korábbi védője egy gyorshajtás miatt került összetűzésbe az őt igazoltató rendőrökkel, egyiküknek eltörte az orrát és sérülést okozott a karján is, végül  a 31 éves sportolót őrizetbe vették. Az alabamai Reform rendőrfőnökének elmondása szerint Foster nagyjából 150 km/h-s sebességgel száguldott Gordo városkában, ahol üldözőbe vették a helyi rendőrök, és végül Reform közelében tudták megállítani, miután egy szöges útakadállyal mind a négy abroncsát kilyukasztották. 

Glenn Foster szereli Jeremy Hillt a Cincinnati Bengals egy 2014-es alapszakasz-mérkőzésenForrás: Getty Images via AFP/2014 Getty Images/Kevin C. Cox

Nem sokkal később az Alabama államban lévő Northport egyik kórházába szállították, ahol aztán meghalt.

Az ügyét vizsgáló Pickens megyei bírói hivatal nevében eljáró Samuel Junkin bíró szerint Foster egyáltalán nem működött együtt a hatóságokkal, egyetlen kérdésre sem válaszolt, és meglátása szerint nem volt beszámítható, önmagára és másokra is veszélyt jelentett.

A családtagok szerint Foster verekedésbe keveredett a börtönben, ahol szándékosan nem látták el időben, így már nem lehetett megmenteni az életét. Apja elmondása szerint fia 20 éves volt, amikor bipoláris zavart állapítottak meg nála, amit viszonylag jól tudott kezelni az eltelt években.

A chicagói születésű Glenn Foster Jr. az Illionis-i Egyetemre járt, majd 2013-ban nem draftolt szabadügynökként került a New Orleans Saints csapatához, ahol a 2013-as és a 2014-es idényben összesen 17 mérkőzésen lépett pályára. 2016-ban vonult vissza.