Vágólapra másolva!
A két első kiemelt, a Tennessee Titans és a Green Bay Packers is vereséget szenvedett a profi amerikaifutball-liga (NFL) főcsoport-elődöntőjében, így meglepetésre a Cincinnati Bengals és a San Francisco 49ers jutott fináléba.

Mindkét találkozó kevés pontot hozott, és hasonló végjátékban dőlt el.

A Cincinnati, amely a múlt héten 1991 óta először nyert meccset a playoffban, amikor a Las Vegas Raiders búcsúztatta, a Tennessee ellen két mezőnygóllal került előnybe idegenben, a félidőben 9-6-ra vezetett, majd egy touchdownnal stabil vezetésre tett szert a harmadik szakaszban. A Titans azonban 6-16-ról egyenlíteni tudott többek között A. J. Brown nagyszerű elkapásával.

A Cincinnati 33 év után jutott be ismét a főcsoportdöntőbe Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Andy Lyons

Az utolsó percben a győzelemért támadhatott a hazai együttes, de interceptionnel megszerezte a labdát a Cincinnati, és egy hosszú passzjátékkal mezőnygól távolságba került, Evan McPherson pedig négy másodperccel a vége előtt 52 yardról a kapuba talált.

A Cincinnati először nyert idegenben a rájátszásban és 33 év elteltével játszhat ismét főcsoportdöntőt. A Tennessee ugyanakkor 2003 óta nem tud győzni otthon playoff-mérkőzésen.

A Green Bay sokáig vezetett saját közönsége előtt a havazásban rendezett mérkőzésen, de nem volt jelentős az előnye. A negyedik negyedben 10-3-as állásnál a vendégek blokkoltak egy puntot, és a megszerzett labdával rögtön TD-t is értek el, majd egyenlítettek. A döntés Robbie Gouldra maradt, aki 45 yardról talált a hazaiak kapujába, ugyancsak a legvégén, amikor már gyakorlatilag lejárt az idő.

Hiába vezetett sokáig a Greenbay, végül búcsúzott az NFL főcsoport-elődöntőjében Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Patrick Mcdermott

Az NFL-rájátszás történetében először fordult elő, hogy egy napon két összecsapás is utolsó pillanatokban szerzett mezőnygóllal dőlt el.

Eredmények, rájátszás, főcsoport-elődöntő:
AFC:
Tennessee Titans-Cicinnati Bengals 16-19
NFC:
Green Bay Packers-San Francisco 49ers 10-13