Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásáról lemaradt Sacramento Kings menesztette Alvin Gentry megbízott vezetőedzőt.

A klub hétfőn közölte, hogy megválik a szakembertől, miután a kaliforniai csapat sorozatban 16-odszor is lecsúszott a playoffról, ami NBA-rekord.

A 67 éves tréner novemberben kapta meg ideiglenes kinevezését, amikor a Kings elküldte Luke Waltont a 6/11-es győzelmi mérlegből álló szezonrajtot követően. A gárda végül 30/52-vel zárta az alapszakaszt, és 12. lett a nyugati főcsoportban. Teljesítményéről sokat elárul, hogy a 30 csapatos mezőny 29. helyén áll a nézőszámot tekintve.

A Sacramento Kings menesztette Alvin Gentry megbízott vezetőedzőt Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Thearon W. Henderson

Gentry 2015 és 2020 között a New Orleans-i kispadon ült, előzőleg pedig a Miaminál, a Detroitnál, a Los Angeles Clippersnél és a Phoenixnél is dolgozott.

Annál elégedettebbek a Minnesota Timberwolves irányítói, akik több éves szerződéshosszabbítással köszönték meg Chris Finch-nek, hogy a rájátszás selejtezőjébe vezette az együttest. Az előző idény közben érkezett tréner segítségével a Timberwolves 46/36-tal fejezte be az alapszakaszt, nyugati hetedikként készülhet a Clippers elleni meccsre, és siker esetén bejut a playoffba.

A minneapolisiak átlagosan 115,9 pontot dobtak eddig a szezon során, ezzel ők a leghatékonyabbak a ligában.