Vágólapra másolva!
Az NBA-ben szereplő New Orleans Pelicans sztárkosarásának, Zion Williamsnek tartania kell a súlyát és a testzsírszázalékát a következő szezonban, különben dollármilliókat veszíthet.

A 21 éves játékos 2027-ig összesen 193 millió dollárral gazdagodik, és az összeg bizonyos feltételek teljesülése esetén 231 millióra is növekedhet. A TMZ forrásai szerint a kosarasnak figyelnie kell az étkezésére, mivel ha nem fogy le, akkor dollármilliókat veszíthet.

Williamsonnak le kell fogynia Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Sean Gardner

Williamson jelenleg 284 fontot nyom, ami 128 kilogrammnak felel meg. A sportoló szerződése szerint a testzsírszázalékának 29,5 százalék alá kell kerülnie, különben nem kapja meg a teljes fizetését.

A 2019-es amatőrbörze egyes számú kiválasztottja az első három NBA-idényében csak 85 mérkőzésen lépett pályára sérülései miatt. Újonc szezonjában mindössze 24 meccsen szerepelt térdproblémák miatt, a második évadában 61 találkozón játszott, majd tavaly nyáron edzés közben olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy az egész 2021/2022-es idényt ki kellett hagynia.