Hatmeccses eltiltást kapott a szexuális zaklatással vádolt NFL-sztárjátékos

Cleveland Browns Mandatory Minicamp GettyImageRank2 Color Image nfl one person Horizontal SPORT AMERICAN FOOTBALL
A focista még az edzéseket sem látogathatja majd
Vágólapra másolva!
Hosszú hónapok jogi vitája zárult le hétfőn azzal, hogy hat meccsre szóló eltiltást kapott Deshaun Watson, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Cleveland Browns irányítója.

A 26 éves játékos az egész tavalyi szezont kihagyta, mivel 25 nő polgári peres eljárást indított ellene szexuális zaklatás és a masszázskezelések alatt nem megfelelő magatartása miatt. Watson azóta a legtöbb vádlójával már megállapodott, azonban várhatóan még így is bíróságra kell mennie.

Most az NFL és a játékosszakszervezet által kijelölt független bíró hozta meg a "sportszakmai" ítéletet, amely az alapszakasz kezdetekor lép életbe, azaz Watson addig együtt készülhet társaival, utána azonban még az edzéseket sem látogathatja.

A focista még az edzéseket sem látogathatja majd Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Nick Cammett

Watson a 2017-es drafton került a ligába, azóta posztján a legjobbak között volt az NFL-ben, a botrányt megelőző szezonban éppen vele kezdte volna el tervezni jövőjét a Houston Texans, amely akkor négy évre szóló 156 millió dolláros szerződést kötött vele. A texasiak végül az idei holtszezonban három első-, egy harmadik- és két negyedik körös választási jogért elcserélték a Cleveland Brownshoz, ahol rögtön kapott egy öt évre szóló 230 millió dolláros, teljes egészében garantált szerződést.

Watson hiányában a Browns Jacoby Brissett-tel kezdi az idényt, eltiltását követően a sztár a hetedik játékhéten a Baltimore Ravens ellen mutatkozhat be új csapatában.