Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) Hírességek Csarnokának tagja, Dennis Eckersley fogadott lánya azt állította, nem tudott a terhességéről.

Vádat emeltek Alexandra Eckersley ellen, amiért állítólag a mínusz 7 fokos hőmérsékletű New Hampshire-i erdőben hagyta újszülöttjét.

A nőt eredetileg gondatlan magatartással és egy gyermek jólétének veszélyeztetésével vádolták, azóta azonban tárgyi bizonyítékok hamisításával is szembesült.

A nő vallomásból kiderül, hogy elmondása szerint nem tudta, hogy terhes, ám

beismerte, hogy napokkal a szülés előtt kokaint és marihuánát fogyasztott. A 26 éves nő a gyanú szerint hazudott a rendőrségnek a baba hollétéről, és ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy koraszülött.

A manchesteri rendőrség a kiérkezésekor egy csecsemőt fedezett fel, aki alig kapott levegőt egy folyó közelében.

Az 1,8 kilogrammos újszülöttet intubálták, azóta pedig a kisfiú állapota javult.

Az ügyészség szerint a hatszoros All Star-játékos, World Series-győztes Dennis Eckersley, akit 2004-ben beválasztottak a baseball Hírességek Csarnokába, sok éven át ajánlotta fel fogadott lányának a kábítószer-függőséget gyógyító kezelést, de ő visszautasította azt.

Forrás