Vágólapra másolva!
A következő szezonban is Bill Belichick lesz az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) idei rájátszásáról az utolsó fordulóban lemaradt New England Patriots vezetőedzője.

A hatszoros Super Bowl-győztes tréner, aki áprilisban tölti be 71. életévét, az idényt lezáró sajtótájékoztatóján elmondta: nem tervezi a visszavonulást.

"Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a megfelelő döntéseket hozzuk meg annak érdekében, hogy a következő szezonban is versenyképesek, erősebbek legyünk.

- mondta a szakember, akinek csapata 8/9-es győzelmi mutatóval zárta a szezont, és három év alatt másodszor maradt le a rájátszásról.

Bill Belichick, a New England Patriots legendás edzője Forrás: AFP/2017 Getty Images/Al Bello

Belichick 1975 óta dolgozik az NFL-ben, 1991 és 1995 között a Cleveland Browns vezetőedzője volt, a Patriotsot 2000 óta irányítja. Az együttessel összesen kilencszer jutott a nagydöntőbe, és hatszor diadalmaskodott, mindkettő NFL-rekord.