Most nem kapkodja el a döntést Tom Brady a folytatásról

2023.01.24. 19:22

Továbbra sem döntött a jövőjéről Tom Brady, minden idők legsikeresebb amerikaifutballistája, akinek lejárt a szerződése a Tampa Bay Buccaneersszel, miután a gárda az NFL rájátszásának első fordulójában búcsúzott.

A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka saját, Let's Go című podcastjében beszélgetőpartnerének, Jim Graynek ezt mondta: "Nézd, ha tudnám, mit fogok csinálni, akkor már megtettem volna. Napról napra haladok."

A klasszis irányító az előző szezont követően bejelentette visszavonulását, de néhány hét után meggondolta magát és visszatért 23. idényére is, sajtóhírek szerint ez volt az egyik fő oka annak, hogy házassága válságba került és végül elvált a brazil szupermodell Gisele Bündchentől. Játéka ennek ellenére sem esett vissza, ezúttal például a sikeres passzok rekordját döntötte meg.

Tom Brady idén is rájátszásba vezette a Tampa Bay BuccaneerstForrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Grant Halverson

Sajtóhírek szerint Bradyt több csapat is szívesen látná, az egyik legesélyesebb jelenleg a New York Jets, amely szakértők szerint egy jó irányítóra van attól, hogy bajnokesélyes legyen. Ennek az érdeklődésnek az érdekessége, hogy Brady a New England Patriots színeiben 20 évig volt a csoportriválisa a Jetsnek.

A lehetséges kérők között ott van a Las Vegas Raiders is, amelynek vezetőedzője az a Josh McDaniels, akivel Brady évekig dolgozott a New Englandnél.

Emlegetik a Carolina Panthers és az Indianapolis Colts együttesét is, ugyanakkor mindkét gárda az elsők között választhat majd az idei drafton, amelyre ebben az évben több nagy tehetségnek kikiáltott irányító is jelentkezett.