Vágólapra másolva!
Legújabb húzása után már nagy bajba kerülhet az NBA egyik legjobb játékosa, Ja Morant.

A 23 éves játékost két mérkőzésre felfüggesztette csapata, a Memphis Grizzlies, miután előkerült róla egy videó, amelyen az látszik, hogy egy szórakozóhelyen egy pisztollyal a kezében hadonászik.

A kétszeres All-Star-válogatott játékos, aki az idei szezonban is a liga egyik legjobbja a Nyugati Főcsoportban második helyen álló Memphis Grizzlies élén, az elmúlt hónapokban sorozatban szállítja a botrányokat.

Az Indiana Pacers azért tett ellene panaszt, mert a memphisi meccsüket követően egy terepjáróból vörös lézerfényt irányítottak a buszukra és több játékosra, a Pacers vezetése szerint pedig a lézer egy fegyver irányzékához tartozott, a fegyver pedig Morant kezében volt. Az ügyben vizsgálódó hatóságok nem találtak perdöntő bizonyítékot, hogy ez valóban így történt.

Ugyancsak nem tudták bizonyítani azt az esetet, amit az Origón is megírtunk, miszerint egy utcai kosármeccs során Morant megvert és pisztollyal fenyegetett egy 17 éves fiút.