Vágólapra másolva!
Örömmel jönne a magyar válogatottba, illetve szerepelne az észak-amerikai női profi ligában (WNBA) Juhász Dorka, az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő UConn kosárlabdázója.

A 23 éves játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának elmondta, még nem beszélt csatlakozásáról Székely Norbert szövetségi kapitánnyal, akinek az irányításával a nemzeti csapat kijutott a júniusi Európa-bajnokságra, és Szlovéniában vívja majd a meccseit.

- utalt édesanyjára, a 125-szörös válogatott Balázs Hajnalkára, aki Európa-bajnoki bronzérmet nyert 1991-ben.

Juhász Dorka nagyon jól játszik a tengerentúlon Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Patrick Mcdermott

A 23 éves center kifejtette, arról sincs még információja, hogy a WNBA-csapatok hogy engedik el az európai játékosaikat a tornákra, merthogy a kettő nem működik együtt, úgyhogy erről áprilisban fog többet tudni, amikor véget ér az utolsó egyetemi szezonja.

Jelenlegi helyzetéről Juhász Dorka elmesélte, hogy nemrég megnyerték a Big East nevű konfereciadöntőt, így szerepelhetnek a 64 csapatos rájátszásban, ahol öt győzelemmel lehet bejutni a texasi végjátékba.

- közölte.

A 191 centis játékos saját bevallása szerint még nem gondol a nyaranta működő WNBA amatőrbörzéjére (draft), de megtiszteltetésnek tekinti, hogy felfért az előzetes listára.

- tette hozzá.