Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint kedd hajnalban az amerikai profi női kosárlabda-liga, a WNBA draftján a Minnesota Lynx csapata draftolta Juhász Dorkát, aki ebben a szezonban a WNBA alapszakaszában tavaly 9. helyen végzett csapat játékosa lett.

A New Yorkban megtartott drafton tehát a minneapolisi együttes választotta ki Juhászt. Ez számára és a magyar női kosárlabdasport számára is hatalmas siker.

Juhászt összességében a 16. helyen választották ki New Yorkban.

A WNBA vezetője, Cathy Engelbert és Juhász Dorka, aki a Minnesota Lynx játékosa lett Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Sarah Stier

Juhász Dorkának ez lesz élete első WNBA-szezonja. Az előszezoni mérkőzéseket követően május 19-én rajtol a bajnokság, amelynek első fordulójában a Minnesota hazai pályán játszik majd a Chicago Sky együttesével.

Juhász WNBA-s szerződése egyben felveti azt a kérdést, hogy láthatjuk-e őt a magyar válogatottban játszani a június 15-én, Szlovéniában megkezdődő Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatott az olimpiai selejtező eléréséért harcol.

Juhász Dorka az Uconn egyetemi csapatban játszotta végig a szezont. Az Amerikában töltött öt év alatt pszichológia alapdiplomát, valamint sportmenedzseri mesterdiplomát szerzett.

"Dorka elvégzett egy szakmai programot az Ohio State, majd a UConn csapatánál, most pedig válaszút elé érkezett" – mondta a Pécs Aktuálnak még a draft előtt az édesanya, a korábbi pécsi kosaras csillag, Balázs Hajnal. –

Nem tudjuk, hogy melyik csapat választja ki, így előzetesen csak egyet kívánhatunk neki, olyan helyre kerüljön, ahol folyamatos játéklehetőséget kap. Emellett nagyon fontos, hogy jó szakmai stábbal dolgozhasson együtt, hogy tovább fejlődhessen."

Juhász Dorka kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Pécsről került már ki játékos a WNBA-be: a PVSK csapatának akkori csillaga, Iványi Dalma

(aki ma az NKA Universitas PEAC másodedzője) volt az első magyar, aki pályára léphetett az észak-amerikai női profi ligában. Dalma ugyanakkor Békéscsabán látta meg a napvilágot, úgyhogy az első pécsi születésű WNBA-játékos Juhász Dorka lett.