Életben maradt a Celtics, ismét megverték a Miamit

2023.05.26. 08:23

A Boston Celtics nyerte a Miami Heat elleni ötödik mérkőzést az NBA Keleti főcsoportjának döntőjében, így már csak egy győzelem a floridai csapat előnye a négy nyert meccsig tartó párharcban.

A magyar idő szerint szerda hajnali, Miamiban aratott győzelem után a tavalyi nagydöntős Boston Celtics hazai pályán legyőzte 110-97-re a Miami Heatet. A meccs nem várt hőse a Celtics játékosa, Derrick White volt, aki 24 pontot szerzett, úgy, hogy nyolc kísérletéből hat három pontost is elsüllyesztett. Ugyancsak remekelt Marcus Smart (23 pont 4/6 tripla) és Jaylen Brown (21 pont, 3/5 tripla).

A Celticsben rajtuk kívül még a csapat legnagyobb sztárja, Jayson Tatum is 20 pont fölé jutott, míg a Heat legjobb dobója Duncan Robinson volt 18 ponttal. A bostoni védelem ezúttal szinte teljesen kivette a játékból a rájátszásban eddig parádézó Jimmy Butlert, aki mindössze 14 pontot dobott.

Még mindig a Miami vezet a négy nyert meccsig tartó párharcban, amit egy 3-0-s rohammal kezdett. A Celtics reményeit csökkenti, hogy az NBA rájátszásában eddig 150 találkozó állt 3-0-ra, és egyetlen egyet sem tudott megfordítani az ekkora hátrányba került csapat. És az sem Tatumék mellett szól, hogy a hatodik meccset szombaton éjjel Miamiban rendezik. Viszont, ha ott nyer a Celtics, akkor hazai pályán döntheti el a párharcot, és írhat sporttörténelmet.

Eredmény, NBA, rájátszá
Keleti-főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Boston Celtics - Miami Heat 110-97 (35-20, 26-24, 29-28, 20-25)

A párhar állása: 3-2 a Heat javára.