Vágólapra másolva!
December 7-én, Eindhovenben búcsúzik szurkolóitól Pieter van den Hoogenband, a 100 méteres gyorsúszás kétszeres olimpia bajnoka. A holland kiválóság a pekingi olimpián jelentette be, hogy visszavonul, miután nem jött össze neki a triplázás: csak az ötödik helyen végzett kedvelt számában, amúgy kiváló, 47.75 másodperces teljesítménnyel.

"Itt az új generáció, ideje visszavonulnom" - fogalmazott akkor a 30 éves úszó.

Augusztusban még úgy volt, hogy az olimpiával véget is ért versenyzői pályafutása, aztán mégis úgy döntött, hogy hazai drukkerei előtt még szerepel egyszer.

Van den Hoogenband a sydneyi játékokon elért 47.84 másodperces eredményével majdnem nyolc éven őrizte a 100 m gyors világcsúcsát. Ő került elsőként a 48 másodperces határ alá.

Gazdag éremkollekcióval vonul vissza, hiszen - megannyi világ- és Európa-bajnoki dobogós helyezés mellett - olimpián egyéni számokban összesen három aranyat, továbbá egy-egy ezüstöt és bronzot szerzett, s holland gyorsváltók tagjaként ugyancsak volt második és harmadik is ötkarikás játékokon.