Vágólapra másolva!
A Londonban 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva nyert ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.

Jakabosnak debrecenivé kell válnia

A debreceni, tehát hazai uszodában győztes Risztov a magyar utánpótlás egyik legígéretesebb képviselőjét, a szegedi Olasz Annát előzte meg bő négy másodperccel, a nem olimpiai távon.

"Rendkívül jó kezdeményezésnek ítélem a medencés maratonúszó országos bajnokságot, amely az első volt a maga nemében, s egyértelmű, hogy a Magyar Úszó Szövetség kebelében e versenyformának folytatása következik" - összegzett az ob-t a helyszínen megtekintő Kiss László szövetségi kapitány.

A nemzetközi szövetség előírása szerint csak a nemzeti szövetséghez tartozhat a nyíltvízi úszás, más szervezet nem láthatja el a szakági feladatokat. A helyzet Magyarországon ebből a szempontból is letisztult, vége van a korábbi kettős hatalomnak.

"A hivatalos bírósági határozat van már csak hátra, amúgy a Magyar Hosszútávúszó Szövetség megszűnt, miután a közgyűlése december 17-én feloszlatta magát" - mondta Szabó Tünde MÚSZ-főtitkár.

A vasárnapi országos bajnokságra 18 hazai egyesület színeiben 38 női és 47 férfi úszó nevezett.

A felnőttkategóriák győztesei:
5000 méter női gyors: Risztov Éva (DSC-SI) 58:59,73 p
5000 méter férfi gyors: Gyurta Gergely (UTE) 54:27,19 p
3000 méter férfi gyors: Pocsai Balázs (DSC-SI) 36:59,04 p