Vágólapra másolva!
A Dagály fürdő területén épül meg a 4-5 ezer, alkalmanként 17-19 ezer néző befogadására alkalmas uszodakomplexum, amely otthont adhat a 2021-es vizes világbajnokságnak.

Vígh László kormánybiztos a 2021-es vizes világbajnoki pályázat és a szombaton sorra kerülő Magyar Úszás Napja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a létesítménynek 2016 végére készen kell lennie.

"Készen is lesz - folytatta -, és már itt lehet a 2017-es ifjúsági világbajnokság is." Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára megerősítette: a kormány támogatja a világbajnokság rendezési szándékát, és bízik a sikerben. Hozzátette: fontos, hogy Magyarország ne csak a sportnagyhatalmi státuszt tartsa fenn, hanem világversenyeket is képes legyen megrendezni.

Tóth József XIII. kerületi polgármester a sportot nemzeti ügynek minősítve egyetemes magyar érdeknek nevezte, hogy Magyarország úszó vb-nek adjon otthont. Szavai szerint a kerületi önkormányzat elkötelezetten támogatja a Dagály ilyen célú fejlesztését.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke kitért rá, hogy egy hónap múlva lesz a vb-pályázatok eredményhirdetése. Annak a reményének adott hangot, hogy "július 19. után is minden ok meglesz a vidám hangulatra". Emlékeztetett rá, hogy négy ország akar házigazda lenni, s Japán és Kína visszalépése nyomán Dél-Koreával, Azerbajdzsánnal és az Egyesült Arab Emírségekkel van versenyben Magyarország.

Gyárfás kitért a majdani vb-rendezés jegyében zajló szombati Magyar Úszás Napjára is, amelynek központi eseményeit Balatonfüreden tartják. Itt reggel kilenc órától indul a programsorozat, benne a nyíltvízi úszók 10 kilométeres távra kiírt Európa-kupájával, amelynek résztvevői között szerepel a londoni olimpiai bajnoknő, Risztov Éva is.

Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára a részletekről szólva elmondta, hogy lesz nyíltvízi ob, valamint Samsung Olimpiai Úszófesztivál is, várhatóan több ezer indulóval. "A vállalkozókedvűek együtt úszhatnak olyan legendákkal, mint Darnyi Tamás vagy Kásás Tamás" - mondta kedvcsinálás gyanánt az egykori olimpiai ezüstérmes, aki a füredi vendégek között említette a világbajnokságra készülő válogatott több tagját, például a sajtótájékoztatón is jelenlévő Hosszú Katinkát, Cseh Lászlót és Jakabos Zsuzsannát. Hozzáfűzte, hogy szombaton is felhangzik a 2021-es vb hivatalos dala, annak egyik szerzője, Demjén Ferenc pedig 13 órától koncertet ad a füredi nagyszínpadon.

Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője elmondta, hogy az MTVA közreműködik a vb-pályázat sikerében, s arról is beszámolt, hogy a Magyar Úszás Napján a közszolgálati média élőben közvetít Balatonfüredről, de további helyszíneket, különböző városokat is bekapcsolnak az adásba.

A szombati eseményáradatot követően a jövő héten már a felnőtt úszók országos bajnoksága következik Debrecenben, amely - Kiss László szövetségi kapitány megfogalmazása szerint "szerdától már a magyar úszás fővárosa lesz". A szakvezető közölte, hogy az ob az utolsó lehetőség a vb-csapatba kerülésre, s a maga részéről 18-20 fős válogatottal számol Barcelonában.

A sajtótájékoztató keretében erősítették meg az együttműködést az úszószövetség vezetői Facskó Istvánnal, a Samsung Magyar Electronics Zrt. elnökével, illetve írtak alá megállapodást Vezér Mihállyal, Százhalombatta polgármesterével, s Haranghy Csabával, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatójával.