Vágólapra másolva!
Elkészültek az új budapesti úszókomplexum tervei. A nyolcmilliárd forintból épülő létesítmény a 2017-es junior és a 2021-es felnőtt világbajnokság helyszíne, és Budapest egyik látványossága lesz.

Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón bemutatták az épület látványterveit, a hat szintes, összesen több mint 25 ezer négyzetméteres úszópalota Budapesten, a Dagály-fürdőnél épül fel. A legrangosabb nemzetközi viadalok megrendezésére is alkalmas versenymedencék mellett tanmedence is lesz benne, amelyben a gyerekek megismerkedhetnek az úszás alapjaival.

A normál esetben 5000 férőhelyes lelátót a 2021-es világbajnokság idejére mobillelátókkal 18 ezer fősre bővítik. A versenymedence fölötti tetőt el lehet húzni, így nyáron teljesen nyitottá válik az épület. A Dagály-komplexum sokkal több lesz egyszerű uszodánál, a Duna-parton ugyanis egy 21. századi rekreációs paradicsom épül, kertekkel, sétautakkal, új hajóállomással. Az aranyszínű, hullámzó épülethomlokzat kétszer két méteres résein át egyedülálló panoráma nyílik a fővárosra: a Parlamenttől a Gellért-hegyen át, a Budai Vár, a Mátyás-templom és a teljes Margitsziget irányába, egészen a Pilis-vonulat végéig.

Impozáns lesz Budapest új ékköve Forrás: MNSK

Ferencz Marcel vezető tervező külön hangsúlyt fektetett a megújuló energiaforrások, így a földhő, a termálvíz és a napenergia alkalmazására. Még a medencékből, illetve a zuhanyzókból elfolyó vizek hőenergiáját is visszanyerik majd, így az sem vész kárba. Sőt, a látogatók maguk is hozzájárulhatnak az épület takarékos üzemeltetéséhez, ha végigsétálnak az energiatermelő járdákon.

Energiatermelő járdák lesznek benne Forrás: MNSK

„Reményeink szerint ez lesz Budapest új csodája és turistalátványossága" - mondta Vígh László kormánybiztos. "A tervek elkészítésekor két nagyon fontos szempontot tartottunk szem előtt. Először is, tisztában vagyunk vele, hogy ebben a létesítményben kell megrendeznünk a világ harmadik legrangosabb sporteseményét, így sok tízezer szurkoló, és több száz millió tévénéző számára ez az uszoda egyet jelent majd Budapesttel és Magyarországgal. A Dagály-komplexum azonban nemcsak erre a néhány hetes időszakra épül, hanem évtizedeken keresztül szolgálja majd a vizes sportokat, illetve a környéken élő családokat. Olyan úszópalotát építünk, amelyiknek az egész világ a csodájára jár majd” – mondta Vígh László kormánybiztos.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az egész sportág szempontjából nagy napnak nevezte a keddit. "Talán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar úszósport kiérdemelte már, hogy egy világszínvonalú létesítmény épüljön Budapesten. 1287 nap van hátra a világbajnokság rajtjáig, alig várom, hogy a valóságban is láthassam az új fedett uszodát."

A víz hőenergiáját is újrahasznosítják Forrás: MNSK

Szentes Tamás főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy az új létesítmény az egész dunai látkép meghatározó pontja lehet. "Budapest szeretne jó házigazda lenni, így a következő években mindent megtesz a város annak érdekében, hogy a lehető legjobb körülmények között láthassuk vendégül a világot” – tette hozzá Szentes Tamás.

Maga az uszoda nyolcmilliárd forintba kerül majd, a tervek szerint 2015 februárjában teszik le az alapkövet, és kezdik el az építkezés, várhatóan 2016 második felére készül el.

Arra a kérdésre, hogy elnevezik-e a komplexumot valamelyik nagy magyar sportolóról, Gyárfás így válaszolt: "Felmerült Gyarmati Dezső neve, de egyelőre korai erről beszélni, először szülessen meg a baba, aztán majd elnevezzük."

Akár Gyarmati Dezső nevét is viselheti majd az uszoda Forrás: MNSK

A beruházás keretein belül felújul több budapesti uszoda, így a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda, a Császár-Komjádi Béla Uszoda és várhatóan a most épülő Tüskecsarnok uszodáját is vébékompatibilissé teszik a 2021-es eseményre.