Vágólapra másolva!
Még az intenzív osztályon kezelik, de folyamatosan javul Gyurta Dániel edzőjének, Széles Sándornak az állapota.

„Kicsit már megnyugodva mondhatom el, hogy Sándor sokkal jobb színben van, mint amikor hétfőre virradóra a budapesti kórházba került. Várhatóan a hétvégén hagyhatja el az intenzív osztályt, és csak ezután döntenek arról, hogy egy másik osztályon, vagy egy másik kórházban folytatódik a kezelése. Ahhoz képest, hogy az intenzíven van, és hogy folyamatosan infúziós kezelést kap, óriási az étvágya. Az édesanyjától marhahúslevest kért, amiből két csészével perceken belül be is vágott, én viszont a kedvenc szendvicseit vittem be nekik, amiket azonmód el is fogyasztott" - mondta a Telekom Sporthír Szolgálatnak Bernáth Csilla, aki immár 23 éve él a többek között Gyurta Dánielt a csúcsra vezető úszóedzővel.

Bernáth Csilla elárulta naponta egy órát lehetnek Szélessel, és azt kérte az edző barátaitól, munkatársaitól, hogy várjanak még a látogatással. Széles ott volt a kazanyi világbajnokságon, ahol tanítványa, Gyurta Dániel bronzérmes lett 200 mellen. Az edző még Kazanyban került kórházba, majd hazaszállítása után itthon folytatódott a kezelése.

Sürgősen fel kell szednie pár kilót

Ami biztató, hogy Széles kedden már elhagyta a kórtermet, kiülhetett a folyosóra, és a rövid ideig az udvarra is kimehetett. Bernáth Csilla szerint az edző már türelmetlenül várja a hazatérése napját, és nagyon szeretne odaülni a tévé vagy a számítógép elé.

"Sürgősen fel kell szednie Sándornak néhány kilót magára, mert nagyon lefogyott, szerintem tíz kilónál is több ment le róla. Nem csak az elmúlt napok, hanem a közösen magunk mögött hagyott évek is nehezek voltak, remélem, most már a megnyugvás időszaka következik" - magyarázta Bernáth Csilla.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt mondta, nagyon aggódtak Szélesért, és úgy érzi, talán most kezdhetnek megnyugodni. "Bízunk abban, hogy legkésőbb hétfőn meglátogathatjuk, és ha még akkor is marhahúslevest kívánna, tudjuk, hogy mit kell magunkkal vinni a kórházba. A magunk részéről a továbbiakban is mindent meg fogunk tenni azért, hogy újra jó egészségnek örvendjen" - nyilatkozta Gyárfás.