Kapás Boglárka követte Gyurta Dánielt

Kapás Boglárka, úszás
GERMANY, Berlin : Hungary’s Boglarka Kapas (2nd) celebrates on the podium after the women's 1500m Freestyle final of the 32nd LEN European Swimming Championships on August 23, 2014 in Berlin. AFP PHOTO / DAMIEN MEYER
Vágólapra másolva!
Tizenhét év után elhagyja nevelőegyesületét, a BVSC-t Kapás Boglárka világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok úszó. A 22 éves versenyző az Újpest színeiben folytatja pályafutását.

"Igazából annyi történt, ami már előtte több sportolóval, úszóval is - ugye tavaly például Bernek Petivel és Cseh Lacival is -, hogy

változtatásra" - mondta az úszónő az M4 Sportnak.

"Kezdtem belefásulni abba, hogy minden nap ugyanoda megyek, ugyanabba a medencébe ugrok. Tizenhét évet úsztam a BVSC-ben, azt éreztem, hogy elmegy a kedvem, muszáj egy kicsit változtatni valamin."

Forrás: AFP/Damien Meyer

Kapás hozzátette, hogy az UTE-ben fog készülni az olimpiai bajnok Gyurta Dánielt is edző Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc irányításával.

"Öröm számomra, hogy szerda reggeltől a Komjádiban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel társaságában edzhetek. Remélem, hogy a környezetváltozás gyorsan vissza fogja adni nekem azt a versenyzői szellemet és motiváltságot, ami korábban jellemző volt rám.

aki váltott, és azt nem is bánta meg" - fogalmazott a Telekom Sporthírszolgálatnak Kapás Boglárka.

"Remélem, az olimpián látszódni fog, hogy tényleg egy új erő van bennem" - nyilatkozta Kapás, aki szerint biztosan van abban kockázat, hogy nyolc hónappal a riói ötkarikás játékok előtt vált klubot. Ugyanakkor bízik abban, hogy a változás nagyon sok impulzust ad neki, aminek meglesz az eredménye. "Igazából már annak is nagyon örülni fogok, ha ettől az új környezettől több kedvem lesz lejárni edzésre, mert most azt hiányoltam itt a vége felé, de nagyon."

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka a felnőttek között a 2015-ös kazanyi világbajnokságon bronzérmes volt 1500 méter gyorson, a 2012-es debreceni Európa-bajnokságon - két bronz mellett - nyert 800 méter gyorson. Rövidpályás Eb-ken a 2010-es ezüst mellé az idei, izraeli kontinensviadalon egy-egy második és harmadik helyezést szerzett.