Vágólapra másolva!
Cseh László Facebook-falán jelentette ki, hogy nem volt jelen az úszószövetség elnökségi megbeszélésén, amely után megerősítették a posztján a nemi erőszakért elítélt szövetségi kapitányt, Kiss Lászlót. 

"A Magyar Úszó Szövetség vezetősége 2016. 04. 06. megbeszélést tartott, erre meghívót nem kaptam, ezért tévesek azok a sajtóban megjelent információk, hogy részt vettem volna a megbeszélésen."

Ez a szöveg jelent meg Cseh László Facebook-falán, miután több hazai hírportál és tévécsatorna is beszámolt róla, hogy az úszó is jelen volt a szövetségi megbeszélésen, ahol nyílt szavazással eldöntötte az elnökség, hogy nem mondatják le, hanem támogatják Kiss Lászlót.

Cseh László Forrás: MTI/Kovács Anikó

Az úszóválogatott szövetségi kapitányáról kiderült, hogy 1962-ben csoportos nemi erőszakért elítélték, és 20 hónapot börtönben töltött. Gyárfás Tamás elnök az Origónak azt mondta, Kiss méltó a szövetségi kapitányi pozícióra.

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége 2016. 04. 06. megbeszélést tartott, erre meghívót nem kaptam, ezért tévesek azok a sajtóban megjelent információk, hogy részt vettem volna a megbeszélésen.

Posted by Cseh László on Wednesday, April 6, 2016