Vágólapra másolva!
Az Európai Úszó Szövetség vasárnap, Londonban tartotta választó kongresszusát, ahol a Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással erősítették meg újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnök után, a főtitkárral egyetemben a legtekintélyesebb pozíció.

Ennél is fontosabb, hogy a 52 tagországot felvonultató közgyűlés döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a Nemzetközi Úszó Szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.

Gyárfás kedvező időszakon van túl, hiszen éppen két hete, amikor bizalmi szavazást kért, 118:1 arányban állt ki mellette a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése. A MÚSZ után a LEN-ben és a FINA-ban is közbizalomnak örvend, és 2021-ig bezárólag meghatározó tisztségeket tölt be a világ úszósportjában.

Gyárfás Tamás Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Változatlanul a 2017. évi világbajnokság a számomra a legfontosabb, a választási eredmények megfelelő hátteret adnak ahhoz, hogy minden szempontból a várakozásnak megfelelően teljesítsünk” – mondta a kongresszust követően Gyárfás Tamás.

„Ehhez óriási csapatmunkára, erős összetartásra és bizalomra van szükség. Nagy jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy az úszóink a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el, a sportág újabb igazi megmérettetése itt Londonban május tizenhatodikán kezdődik. Igazán akkor leszek boldog, ha a legutóbbi, netanyai rövidpályás Európa-bajnoksághoz hasonlóan a semleges szurkolók már-már dúdolják a magyar himnuszt, hiszen annyit hallották, hogy már a botfülűek is könnyedén belefoghatnak.”