Büntetéssel csak erősítené Hosszút az úszószövetség

Bernek Péter rio2016 olimpia2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7. Bernek Péter rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Három konkrétumot mondott a Bernek Péter úszót is képviselő Strongaa Management ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Mindez azért érdekes, mert Hargitay András szövetségi kapitány még csütörtök délután is értetlenül állt a helyzet előtt, és konkrétumokat hiányolt. Bernek stábja szerint a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, és nem is a szövetség és Hosszú Katinka között van.

Bernek Péter menedzsmentjének vezetői először is megindokolták, miért szálltak be a Hosszú Katinka által indított csatába: „Egyszerű oka van, a tehetetlenség. Mi nagyon régóta próbálunk egy konstruktív együttműködést és megállapodást kötni, illetve kialakítani az úszószövetséggel. Nem sikerült, gyakorlatilag 2015-ben egy hasonló szituációban konfrontálódott először Katinka, illetve az úszószövetség vagy az úszószövetség elnöke, amikor kilátásba helyeztek egy felkészülési támogatást a sportolóknak.”

Támogatás vs. szerződés

Felidézték az akkori szituációt: „Ez egy érdekes dolog, mert ők nem szerződést ajánlottak, hanem egy támogatást ajánlottak, amelynek egy passzusa a sportolói képmás-, illetve névhasználatot kellett volna, hogy engedélyezze. Ezzel kapcsolatban én már akkor elmondtam az úszószövetség vezetőinek, hogy ha ezt aláíratom a sportolóval, és ne adj' isten fél év múlva ez a szerződés bármilyen okból publicitást kap, akkor ebből nem lehet jól kijönni. Ha támogatást adok, akkor adjak támogatást, ha arculati jogokat, névhasználatot akarok megvásárolni egy sportolótól, akkor kössek vele egy üzleti szerződést. Az én meglátásom szerint egy támogatási szerződésben ne kössem ki azt, hogy az arculati jogok és a névhasználat hozzám kerüljön” – fogalmazott Kőrösparti Gábor. Kollégája arra is kitért, mit javasoltak ekkor: „Mi gyakorlatilag egy harmadikutas megoldást javasoltuk. Mi azt javasoltuk, hogy a támogatás az támogatásként járjon. El is mondták, hogy ez egy Emberi Erőforrások Minisztériumából érkező pénz, amivel el kell számolni, le kell könyvelni, bérszámfejteni kell. Mondtuk, hogy tiszta sor, akkor ezt a szerződést Petivel kell megkötni, mint sportolóval. Velünk, a Strongaa Managementtel azt a szerződést kell megkötni, ami egy egyoldalas, gyakorlatilag egy dokumentummelléklet, ami jogilag releváns, ami szabályozza azt, hogy egyébként a sportolót milyen megjelenési kötelezettségek terhelik, mikor mit kell viselnie, hogyan kell megjelennie, hányszor kell megjelennie.”

Nem is értik

Mint mondják, márciusban kaptak egy szóbeli igent, de támogatást a mai napig nem. Azt nem tudják, más is került-e ebbe a helyzetbe. „Mi nem futottunk azért köröket az úszótársadalomban, hogy találjunk még olyan embereket, akik hasonló cipőben járnak. Mi a Petiért vagyunk felelősek elsősorban, ebben úgy gondolom, hogy maximális konstruktivitást mutattunk, elmondtuk a kollektív szerződés ötletét. El próbáltuk magyarázni azt is, hogy Péter nem írhat alá szerződést akkor, ha egy menedzsmentnek adja a névhasználati és arculati jogait. Ő nem mondhat le arról, ami nem az övé. De a legnagyobb probléma az, hogy úgy gondolom, ezt nem is értik.”

„Azt hiszem, hogy itt a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, de még csak nem is Hosszú Katinka és az úszószövetség között van, hanem alapvetően, és azt gondolom, hogy ez az úszástól függetlenül is nyugodtan kijelenthető, hogy

– mondta Kőrösparti Gábor. Azt is elmondta, hogy ennek ellenére az ő véleménye szerint miért Gyárfás Tamás lemondását követeli Hosszú Katinka: „Azt gondolom, hogy ő köti valakihez ennek a rendszernek a jelenlegi működését, és azt gondolja, ha Gyárfás Tamás távozik, akkor ezzel a problémák megoldódnak.”

A büntetéssel csak Hosszút erősítenék

Azért ők szólaltak meg Bernek Péter helyett, mert nem akarják, hogy az úszó fókuszt tévesszen. „Mi azt mondtuk, hogy a jelenségre kell felhívni a figyelmet, illetve a megoldás felé kell terelni. Kicsit ilyen edukációs jellege is van ennek, hogy megértsék, mi a valós probléma. Nem gondolom, hogy most ezért a szituációért büntetne a szövetség, hiszen azzal gyakorlatilag megerősítést nyerne minden, ami Katinka és a többi úszó nyilatkozatában van. Az valószínűleg megfordul a sportoló fejében, Peti fejében is megfordult, hogy ő árthat-e ezzel a klubjának. Reméljük, hogy nem.

Reagáltak arra is, hogy az úszószövetség konkrétumokat vár az úszótársadalom tagjaitól. Kettőt Kőrösparti ismertetett: „Az egyik ilyen javaslatunk az volt, hogy szabályozza egy kollektív szerződés a versenyzők kötelezettségeit, hogy milyen módon, milyen jogkörrel használhatja fel a szövetség egy sportoló arcát, képmását és nevét. Ez az amerikai profi ligákban tökéletesen szabályozva van, van egy játékos-szakszervezet, amely a ligával tárgyal, és ennek megfelelően akár

LeBron Jamesnek is részt kell vennie egy NBA-kampányban valamilyen formában.

Van erre itthon is példa, nem kell ilyen távol menni. A másik egy jóval nehezebb dolog, és itt mondom, hogy komoly világnézeti különbség van a két fél között, hogy nincs partnerség, itt egy hierarchia van, és én azt gondolom, hogy 2016-ban, amikor van pénz a sportban, és az elvárások óriásiak, a verseny hatalmas. Ma már nem lehet sportolói nemzetnek kikiáltani senkit, mert 10 év alatt nőnek ki dél-koreai vívók a semmiből világszínvonalú teljesítménnyel. Akkor igenis egy partnerségre van szükség, és igenis, mi a saját praxisunkban is láttunk olyan sportolót, aki azért szeretett volna edzőt váltani, mert az az oldschool típusú felfogás már nem volt az ő számára elfogadható és elég ahhoz, hogy olimpiai bajnok tudjon lenni.”

A harmadik elvárást Tarpai Zoltán mondta el: „Ez egy kicsit már sportszakmai kérdés, és ebben gondolom azt, hogy azt érezhetik a sportolók, hogy a rendszer büntet. Kicsit olyan érzésünk van, mintha a szövetség elöljárói a saját zsebükben szednék össze a pénzt, és adnák oda a sportolóknak, ezért személyes sértésnek veszik, ha egy szakmai közösség, mondjuk egy klub szeretné eldönteni, hogy a rá eső támogatást milyen edzőtáborban, hogyan és milyen névsorral szeretné elkölteni. Ebben elég komoly ellenpontokat észlelünk, és én azt gondolom, hogy a szövetségnek egy szervező, működtető, allokáló szervezetnek kellene lennie, nem egy megmondónak, és átnyúlni olyan területekre, amelyekre nem kellene.”