Magyarország az ötödik kalapban várja a vb-sorsolást

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Frankfurtban rangsorolta az európai válogatottakat a 2006-os németországi világbajnokság selejtezőjének pénteki sorsolása előtt. Az illetékesek hét kalapba osztották be az 51 csapatot, hatba nyolc-nyolc, egybe három együttes került. A magyar csapatot az E, vagyis az ötödik kalapból húzzák majd ki.
Vágólapra másolva!

A beosztás a 2002-es vb, illetve a 2004-es Európa-bajnokság selejtezője, valamint a FIFA-világranglista alapján készült.

A sorsolás során nyolc csoportot alakítanak ki, ezek közül háromban hét, ötben pedig hat csapat küzd majd egymással. Az angol, a francia, az olasz és a spanyol válogatott "könnyítésként" biztosan kisebb létszámú csoportba kerül majd, mivel ezen országok klubcsapatai rengeteg nemzetközi tétmeccsen lépnek pályára.

Valamennyi győztes, illetve a két legjobb második helyezett automatikus résztvevője lesz a világbajnokságnak. A hat további második helyezettre - párokban - pótselejtező vár. Németország a rendező jogán tagja a vb-mezőnynek.

A kalapok:
"A" - Franciaország, Portugália, Svédország, Csehország,
Spanyolország, Olaszország, Anglia, Törökország
"B" - Hollandia, Horvátország, Belgium, Dánia, Oroszország,
Írország, Szlovénia, Lengyelország
"C" - Bulgária, Románia, Skócia, Szerbia és Montenegró, Svájc, Görögország, Szlovákia, Ausztria
"D" - Ukrajna, Izland, Finnország, Norvégia, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Lettország, Wales
"E" - MAGYARORSZÁG, Grúzia, Fehéroroszország, Ciprus, Észtország, Észak-Írország, Litvánia, Macedónia
"F" - Albánia, Örményország, Moldova, Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, San Marino, Liechtenstein
"G" - Andorra, Luxemburg, Kazahsztán