Társoldalunk:

Maliban botrányba fulladt egy vb-selejtező

2005.03.28. 13:44

Afrikában félbeszakadt a 2006-os labdarúgó-világbajnokság egyik selejtezőmérkőzése, mivel a 90. percben több ezer szurkoló ellepte a pályát. A Mali-Togo találkozón a hazai drukkerek nem bírták elviselni, hogy csapatuk 2-1-es vesztésre áll a rendes játékidő lejártakor, s ezért elözönlötték a játékteret.

A rendőrségnek csak könnygázlövedékekkel és gumibotokkal sikerült megfékeznie a megvadult tömeget, de az összecsapásból hátralévő néhány perces hosszabbítást már nem játszották le az együttesek.

A rendbontás a stadionon kívül is folytatódott, ugyanis a fanatikusok autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és műemlékeket rongáltak meg. A jelentések szerint sokan megsérültek az utcai zavargások során és számos randalírozót vettek őrizetbe, de a hatóságok egyelőre pontos adatokkal nem szolgáltak.

Ousmane Issoufi Maiga, Mali miniszterelnöke hétfőn az állami rádióban gratulált Togónak a győzelemhez, s annak a reményének adott hangot, hogy a sportszerűtlen cselekedeteknek nem lesz kihatása a két ország kapcsolatára.

Afrikában egyébként már a selejtező utolsó fázisa zajlik, s az öt szextett győztesei vehetnek majd részt a németországi vb-n. Négy csoportban eddig abszolút a papírforma érvényesült, így négy fordulóval a zárás előtt Szenegál, a Dél-afrikai Köztársaság, Nigéria és Marokkó áll az élen.

A 3. csoportban azonban nagy meglepetésre négypontos előnnyel Elefántcsontpart vezet Kamerun és Egyiptom előtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK