Féltávhoz értek a világbajnoki selejtezők

Vágólapra másolva!
Többé-kevésbé a féltávhoz értek a világbajnoki selejtezők Európában, és egyelőre a várakozásoknak megfelelően majd mindegyik csoportban rendkívül szoros a küzdelem. Talán csak az olaszok érezhetik viszonylagos biztonságban magukat, hiszen előnyük négy pont a második helyezettel szemben, de a talján drukkerek sem dőlhetnek hátra. Némiképp váratlan meglepetés a francia és a spanyol gárda gyengébb szereplése, míg a pozitív meglepetés kategóriába Szlovákia és Ukrajna sorolható.
Vágólapra másolva!

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a holland és a cseh válogatott áll az első két helyen, és ez minden bizonnyal a selejtezősorozat végén is így lesz, a kérdés csak az, hogy melyik együttes lesz az első és melyik a második.

Jelenleg a hollandok állnak jobban, akik veretlennek mondhatják magukat, és hazai pályán legyőzték a cseh gárdát, és Romániából is elhozta a három pontot, egyetlen pontvesztésüket Macedóniában szenvedték el.

Az Oranje új mestere, Marco van Basten, aki az Európa-bajnokságot követően került a kispadra, szinte teljes generációváltást hajtott végre, ám ez nem ment az eredmények rovására. A szakvezető nem fél bevetni a fiatal tehetségeket, a románok elleni meccsen például az ajaxos Hedwiges Maduro három élvonalbeli bajnokival a háta mögött lépett pályára.

Az Eb alapcsapatából csak a kapus Edwin van der Sar, Wilfred Bouma, Philip Cocu és Ruud van Nistelrooy maradt meg, de a gárda korántsem támaszkodik már túlságosan a középcsatár találataira - a MU focistája eddig mindössze két gólt ért el.

A csehek még az első körben kaptak ki a hollandoktól, azóta viszont mindegyik meccsüket megnyerték, és abban bízhatnak, hogy ha folytatják ezt a sorozatot, akkor az Oranje elleni visszavágás esetén övék lehet a csoportelsőség.

Karel Brückner együttese korántsem cserélődött ki a kontinensviadal óta, igaz, az egyik legfontosabb játékos, Pavel Nedved már nem áll a válogatott rendelkezésére, de a jelek szerint a gárda kiheverte az aranylabdás hiányát - a középpályán Jan Polák, Stephan Vachousek vagy Jaroslav Plasil meg tudja oldani Nedved pótlását, még ha nem is futballoznak olyan magas színvonalon. Elöl pedig a Koller-Baros csatársor, illetve szükség esetén Vratislav Lokvenc szállítja a gólokat, a cseheknek tehát nincs miért izgulniuk.

E két együttes mögött még a románoknak lehet némi halvány továbbjutási reményük, ennek realizálásához azonban a gárdának a továbbiaknak már nem nagyon szabad pontot veszítenie.

Keleti szomszédunknál az előző év végén edzőváltás történt, Anghel Iordanescu helyére Victor Piturca került, aki teljesen átalakította a gárdát: a korábbi alapemberek közül csak mutatóban hagyott meg párat, reaktivált viszont néhány olyan veterán labdarúgót, akik Iordanescu alatt nem játszottak.

Visszakerült a válogatottba Dorinel Munteanu, Cosmin Contra, Adrian Ilie, Viorel Moldovan és Constantin Galca is, de a jelek szerint az idő kerekét már nem lehet visszafordítani. A finnek eddig maximálisan a papírforma alapján szerepeltek: győzelmeiket Andorra illetve Örményország ellen szerezték, kikaptak viszont Hollandiától, Romániától és Csehországtól is - igaz, mindhárom vereségüket idegenben szerezték, ráadásul ezek meglehetősen szorosak voltak, így hazai pályán még meglephetik valamelyik nagyot.

A macedónok a hollandok elleni bravúrdöntetlen után Andorra ellen két meccsen csak egy pontot voltak képesek begyűjteni, ami a tréner, Dragan Kanatlarovszki állásába került, de utódja, a szerb Szlobodan Szantracs sem lesz képes csodát tenni. Az andorraiak viszont a megszerzett négy pontjukkal máris beírták magukat országuk labdarúgásának históriáskönyvébe.

a további program
Örményország - Macedónia (2005. június 4.)
Csehország - Andorra (2005. június 4.)
Hollandia - Románia (2005. június 4.)
Csehország - Macedónia (2005. június 8.)
Finnország -Hollandia (2005. június 8.)
Románia - Örményország (2005. június 8.)
Macedónia - Finnország (2005. augusztus 17.)
Románia - Andorra (2005. augusztus 17.)
Andorra - Finnország (2005. szeptember 3.)
Örményország - Hollandia (2005. szeptember 3.)
Románia - Csehország (2005. szeptember 3.)
Csehország - Örményország (2005. szeptember 7.)
Finnország - Macedónia (2005. szeptember 7.)
Hollandia - Andorra (2005. szeptember 7.)
Csehország - Hollandia (2005. október 8.)
Finnország - Románia (2005. október 8.)
Andorra - Örményország (2005. október 12.)
Finnország - Csehország (2005. október 12.)
Hollandia - Macedónia (2005. október 12.).