Bangkokban lesz a Korea-Japán vb-selejtező

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Arról már korábban határozott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), hogy Thaiföldön rendezik meg a Koreai NDK-Japán labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzést, keddre azonban az is eldőlt, hogy a június 8-ai találkozó helyszíne Bangkok lesz.

A FIFA azért választott semleges helyszínt, mert az észak-koreai csapat márciusi két hazai kvalifikációs mérkőzésén - a Bahrein és az Irán ellenin - egyaránt szurkolói rendbontás történt.

Mellékbüntetésként 20 ezer svájci frankot kell befizetnie az észak-koreai szövetségnek. A bangkoki Rajamangala-stadionban üres lelátók fogadják majd a csapatokat, hiszen a nemzetközi szövetség ezt is kikötötte határozatában.