Már csak három európai hely kiadó a focivébén

Vágólapra másolva!
Szerdán 23 világbajnoki selejtezőt rendeznek Európában - közte a Magyarország-Horvátország mérkőzést -, s a játéknap végére gazdára talál a maradék három, automatikusan vb-részvételt garantáló hely, valamint kiderül, mely hat válogatott küzdhet meg egymással a pótkvalifikáció során.
Vágólapra másolva!

Mindenképpen a 4. csoportban a legkuszább a helyzet, ugyanis abban a szextettben még négyen esélyesek az első két helyre. Talán egyedül Franciaország van kedvező pozícióban, ugyanis hazai pályán fogadja Ciprust, s valószínűsíthető győzelme esetén mindenképpen legalább pótselejtezős helyen végez. Első helye ugyanakkor attól függ, hogy a vele jelenleg azonos ponttal álló Svájc milyen eredményt ér el Írországban.

A dublini összecsapáson a nyertes biztosan az első kettőben végez. A csoportelső Izraelnek, amely már lejátszotta összes mérkőzését, csak akkor van esélye, ha a franciák vereséget szenvednek.

Az 1. csoportban Hollandia végzett az élen, s a második helyet Csehország vagy Románia szerezheti meg, azonban utóbbi nem lép pályára szerdán, így sorsa a finnek kezében van. Csehország akkor előzi meg pillanatnyilag második vetélytársát, ha győz Helsinkiben.

A 3. csoportban Portugália biztosította helyét a vb-re, s rendkívül egyszerű a képlet a második helyet illetően, mivel a két nagy rivális, Szlovákia és Oroszország egymással találkozik az utolsó körben. Pozsonyban hazai siker és a döntetlen szlovák, míg a vendéggyőzelem orosz továbbjutást jelentene.

A 8-as szextettben, amelyben a magyarok is szerepelnek, Horvátország már vb-résztvevő - noha nem biztosította be csoportelsőségét -, mert esetleges budapesti vereségével is az automatikus részvételt garantáló két legjobb második helyezett között lenne. A kétpontos hátrányban lévő svédek győzelmükkel szintén megváltják németországi repülőjegyüket, mivel azzal vagy megelőzik a horvátokat, vagy a két legjobb második között lesznek.

Az 5. és 6. csoportban már minden eldőlt. Előbbiben Olaszország kiharcolta a vb-indulást, míg Norvégia biztosan pótselejtezőre kényszerül. Utóbbiban pedig Anglia és Lengyelország is vb-résztvevőnek vallhatja magát a szerdai, egymás elleni eredménytől függetlenül. Annak a találkozónak csak a csoportelsőség a tétje.

A 7. csoportban Szerbia-Montenegró Bosznia-Hercegovinát fogadja, és sikerével megőrzi kétpontos előnyét a szextett élén. Spanyolország csak akkor előzhet, ha nagy riválisa vereséget szenved, vagy döntetlenje esetén legalább négygólos győzelmet arat San Marinóban. Ugyanakkor a bosnyákok is legalább másodikak - éppen a szerbek kárára, akik így a valószínűsíthető spanyol diadallal ki is esnének -, ha nyernek Belgrádban.

A 4. csoportban már csak az ukránok mögötti második hely kiadó. Arra a törököknek van a legnagyobb esélyük, hiszen ehhez "csak" győzniük kell Albániában. A dánok csupán akkor reménykedhetnek, ha a törökök botlanak, míg az Európa-bajnok görögök második helyéhez a grúzok elleni hazai siker mellett a törökök és a dánok pontvesztése is kell.