Angola

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Angola Délnyugat-Afrikában fekszik, 1650 kilométer hosszan határos az Atlanti-óceánnal. A 16. században Portugália által gyarmatosított ország 1975-ben vált függetlenné, ám utána 2002-ig folyamatosan polgárháború dúlt területén. Potenciálisan a kontinens egyik leggazdagabb országa (természeti kincsekben rendkívül gazdag), de gazdasági életét a belviszályok, a törzsi háborúk és a külföldi (szovjet, kubai, dél-afrikai) beavatkozások teljesen szétzilálták. Az 1,2 millió km2 területű, elnöki köztársaságnak 13 millió lakosa van, fővárosa Luanda. Az ország hivatalos nyelve a portugál, pénzneme a kwanza.

Az ország labdarúgásán ma is érződik a gyarmatosítás hatása, hiszen immár két évtizede minden ügyesebb angolai fiatal Portugáliában képzeli el pályafutása folytatását. Az ország szövetsége 1980-ban csatlakozott a kontinentális labdarúgó-szövetséghez, a CAF-hoz. Az első bajnokságot 1979-ben írták ki, a luandai Primeiro de Agosto nyerte, az egy évvel később útjára indított kupasorozatban pedig elsőként a Nacional Benguela diadalmaskodott.

Szövetség neve:

Federacao Angolana de Futebol (FAF)

Alapítási éve:

1979

FIFA-tagság kelte:

1980

Címe:

Compl. da Cidadela Desportiva, 3449 Luanda, Angola

Telefonszáma:

00-244-22-264948

Telefaxszáma:

00-244-22-260566

Internetcíme:

www.fafutebol.com

E-mail címe:

fafutelbol@ebonet.net

Elnök:

dr. Justino Fernandes

Alelnök:

Antonio Mangueira

Főtitkár:

Augusto Pereira da Silva

Szövetségi kapitány:

Luis de Oliveira Goncalves

A válogatott szerelése:

vörös mez, fekete nadrág, vörös sportszár




A nemzeti válogatott, a Black Mambas először 1977-ben állt össze, a polgárháborúban a szocialista MPLA nevű mozgalmat támogató Kuba válogatottjával mérkőzött (1-0). Angola az Afrika-kupa selejtezőin először 1980-ban, a vb-kvalifikáción 1984-ben jelentkezett, mindkét sorozatban sokáig mérsékelt siker kísérte szerepléseit. A kontinensbajnokságra először 1996-ban jutott ki a szelekció, ahol jól helytállt, Kamerunnal például 3-3-as döntetlent játszott. Két évvel később is ott volt az Afrika-kupán a válogatott, győzelmet ugyan akkor sem ünnepelhetett, de a Dél-Afrika elleni pontrablás szép sikernek számított. A biztató jelen (vb-bemutatkozás) ellenére tehát van még hova fejlődnie a csapatnak, amire remek alkalom a mostani Afrika-kupa. Az ország legnagyobb futballsikereinek eddig a három COSAFA-kupa-győzelem tekinthető (1999, 2001, 2004), a tornát a kontinens déli országainak részére írják ki. Érdekesség, hogy a nemzeti csapat eddigi, alig több mint 200 mérkőzése közül csak kettőt vívott európai ország ellen, mindkétszer az a Portugália volt az ellenfél (az egykori gyarmatosító), amellyel Németországban is találkoznak a Fekete Mambák.