Társoldalunk:

Tunézia

2006.01.16. 10:28

Az aktuális kontinensbajnoknak természetesen nem kellett előselejtezőt játszania, a csoportbeosztás során azonban összekerült azzal a Marokkóval, amely ellen a 2004-es sorozat döntőjét játszotta, ráadásul a mindig veszélyes Guineával is számolni kellett.

A nyitányon mindenesetre nem kellett csalódniuk a tunéziai szurkolóknak, hiszen Botswana ellen Clayton és Karim Hagui (vagyis két védő) már az első félidőben betalált, és bár a vendégek a második félidőben szépíteni tudtak, a tunéziai együttes újabb két gólt szerzett, és ezzel magabiztossá tette a diadalt.

A következő körben aztán az első mérkőzését abszolváló Guinea (Kenya ideiglenes kizárása miatt szabadnapos volt az első fordulóban) pedig nagy meglepetése legyőzte a tunéziaiakat. A kontinensbajnok csapatból két támadó, Francileudo Santos és Ziad Dzsaziri is hiányzott, a hazaiaknál viszont ott volt a franciából guineaivá lett Kaba Diawara, aki hosszú várakozás után megkapta az engedélyt arra, hogy választott hazája színeiben pályára lépjen.

Az egykori francia utánpótlás-válogatott debütálása guineai mezben fantasztikusra sikeredett, hiszen ő szerezte csapata mindkét gólját, és a gárda így legyőzte Afrika bajnokát. A következő játéknap rangadóját Rabatban rendezték, ahol a tavalyi Afrika-kupa fináléja "ismétlődött" meg a két észak-afrikai együttes, Marokkó és Tunézia részvételével.

Akárcsak akkor, úgy most is a tunéziaiak brazil származású csatára, Santos szerezte meg az első gólt, ezúttal azonban Tunézia nem tudott nyerni, mert egy perccel a lefújás előtt a hazaiak Talal el-Karkuri 35 méteres szabadrúgásával egalizáltak. A kontinensbajnok ezt követően sem tudott előrelépni, mert csak egy döntetlenre volt képes Malawi ellen, és még az egy pontnak is örülhetett, mert a hazaiak tíz perccel a lefújás előtt még 2-0-ra vezettek.

A "visszavágón" aztán alaposan bosszút álltak ezért a pontvesztésért, hiszen hazai pályán 7-0-val intézték el Malawi gárdáját - a gólzáporból Santos egymaga négy találattal vette ki a részét. A Botswana elleni idegenbeli erőpróba sem okozott gondot, majd jött a talán legfontosabb összecsapás, a Guinea elleni otthoni találkozó, ahol a tunéziaiaknak nem csak hogy nyerniük kellett, de igazán csak egy minimum kétgólos diadal tett volna jót nekik - így ugyanis az egymás elleni összevetésben jobban álltak volna riválisuknak.

Nos, a célt sikerült megvalósítani, a végeredmény 2-0 lett az észak-afrikaiak javára, akik ezt követően a Kenya elleni két összecsapást is hozták. Ennek köszönhetően az utolsó fordulóban Marokkó ellen hazai pályán "csak" egy döntetlenre volt szükségük, marokkói győzelem esetén azonban a rivális jutott volna ki a vébére. A rendkívül feszült hangulatú derbin a vendégek kétszer is vezetést szereztek, de Tunézia némi szerencsével mindkétszer egalizálni tudott, így Marokkó hiába fejezte be veretlenül a sorozatot, mégsem lesz ott Németországban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK