Társoldalunk:

Franciaország

2006.01.23. 12:29

A válogatott szakvezetője érdekes módon nem számít népszerű embernek hazájában, ami elsősorban annak köszönhető, hogy irányításával a nemzeti csapat már korántsem játszott olyan meggyőzően, mint az előző években. Ugyanakkor Domenech-nek nem volt könnyű dolga, hiszen teljesen új csapatot kellett építenie, ami nem egyszerű feladat.

A mester 1952. január 24-én született Lyonban, és a helyi Olympique-ben kezdett el futballozni, 1969 és 1977 között szerepelt az együttesben. Az 1973-as esztendő volt a legsikeresebb a számára, hiszen abban az évben Francia Kupát nyert, és meghívták a válogatottba is - a címeres mezt összesen nyolc alkalommal viselte.

Lyonból az RC Strasbourg-ba igazolt, az elzásziakkal 1979-ben nyerte meg a kupát, egy évet eltöltött a Paris-SG-nél is, majd pályafutását a Girondins Bordeaux-nál fejezte be - amellyel szintén elhódította a Francia Kupát 1984-ben. Ezt követően vissza is vonult, és edzőnek állt: első klubja az FC Mulhouse volt, majd 1988-ban az Olympique Lyon mestere lett, amelyet azonnal fel is juttatott az élvonalba.

1993-ig dolgozott az OL-nél, különösebb sikerek nélkül, majd a szövetség alkalmazásába állt, és a különböző utánpótlás-válogatottakkal dolgozott. Tanítványai 1996-ban bronzérmet, 2002-ben pedig ezüstérmet nyertek az U21-es Európa-bajnokságon, és későbbi sztárok egész sora dolgozott a kezei alatt. A 2004-es Európa-bajnokság után került a nagyválogatott kispadjára, pedig nem ő számított a favoritnak a posztra, azonban a szövetség mindenképpen a saját emberét akarta a válogatott élére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK