Társoldalunk:

Ecuador

2006.02.28. 12:35

A második világbajnokságára készülő dél-amerikai válogatottnál a védelem tűnik a legbiztosabb pontnak, hiszen a hátsó alakzatból Giovanny Espinoza egyetlen selejtezőről sem hiányzott, és a jobbhátvéd Ulises de la Cruz, illetve a másik középhátvéd, Iván Hurtado is csak egyetlen találkozót hagyott ki.

A kapusposzton viszont már több a bizonytalanság, elvégre a kvalifikációs sorozatban Luis Fernando Suárez szövetségi kapitány négy hálóőrt is kipróbált, részben kényszerűségből, hiszen az éveken keresztül első számú ecuadori portásnak számító Francisco José Cevallos 2004 őszén súlyos sérülést szenvedett. Ezt követően többnyire Edwin Villafuerte védett, de az utolsó selejtezőkön Cristián Mora kiszorította a csapatból, és sokak szerint ő lehet a megoldás.

A középpályán Edison Méndez és a fiatal Luis Valencia, valamint Edwin Tenorio helye biztosnak látszik a csapatban, de a csatársor ismét gyenge pontot jelent. Az első számú ecuadori támadó továbbra is Agustín Delgado, aki azonban a selejtezők során mindössze öt gólt ért el - és ezzel is házi gólkirály tudott lenni Méndezzel holtversenyben.

Partnere a támadó alakzatban legtöbbször Franklin Salas volt, de a szakvezető próbálkozott még az egykori nagy ígérettel, Iván Kaviedesszel, valamint az Egyesült Államokban légióskodó, fiatal Roberto Minával, és Carlos Tenorióval is - kevés sikerrel.

név poszt szül. idő klub sel. gól
Aguinaga, Alex középp. 1968. július 9. LDU Quito 4 -
Ambrossi, Paul hátvéd 1980. október 14. LDU Quito 13 -
Ayoví, Marlon középp. 1971. szept. 27. Deportivo Quito 16 2
Ayoví, Walter középp. 1979. aug. 11. El Nacional 5 -
Baldeón, Johnny csatár 1981. június 15. Barcelona SC 3 -
Borja, Félix csatár 1983. április 2. El Nacional 2 -
Caicedo, Luis középp. 1979. május 12. CD Olmedo 4 -
Castillo, Segundo középp. 1982. május 15. El Nacional 2 -
Cevallos, José kapus 1971. április 17. Barcelona SC 5 -
Chalá, Cleber középp. 1971. június 29. Deportivo Quito 7 -
Corozo, Klever hátvéd 1975. szept. 17. Deportivo Cuenca 1 -
Cortéz, José hátvéd 1979. nov. 21. Aucas 1 -
De la Cruz, Ulises hátvéd 1974. febr. 8. Aston Villa 17 2
Delgado, Agustín csatár 1974. dec. 23. LDU Quito 11 5
Espinoza, Giovanny hátvéd 1977. április 12. LDU Quito 18 1
Espinoza, Jacinto kapus 1969. nov. 24. Macara Ambato 2 -
Fernández, Ángel csatár 1971. aug. 2. El Nacional 3 -
Figueroa, Gustavo csatár 1978. aug. 30. El Nacional 1 -
Gómez, Crisitián csatár 1975. október 29. Deportivo Cuenca 1 -
Gómez, Luis középp. 1972. április 20. Barcelona SC 1 -
Guagua, Jorge hátvéd 1981. szept. 28. El Nacional 1 -
Guerrón, Raúl hátvéd 1976. október 12. Deportivo Quito 2 -
Hurtado, Iván hátvéd 1974. aug. 16. Al-Arabi 17 -
Kaviedes, Iván csatár 1977. október 24. Argentinos Juniors 5 1
Lara, Cristián középp. 1980. április 27. El Nacional 5 1
Lastra, Mário középp. 1979. április 30. Deportivo Cuenca 1 -
Méndez, Edison középp. 1984. nov. 7. LDU Quito 15 5
Mina, Roberto csatár 1984. nov. 7. FC Dallas 2 -
Mora, Cristián kapus 1979. aug. 26. LDU Quito 2 -
Obregón, Alfonso középp. 1972. május 12. LDU Quito 5 -
Ordónez, Ebelio csatár 1973. nov. 3. El Nacional 4 -
Quinónez, Carlos középp. 1975. nov. 4. Emelec 1 -
Quiroz, Mário középp. 1982. szept. 8. El Nacional 2 -
Reasco, Neicer hátvéd 1977. július 23. Sao Paulo FC 12 -
Salas, Franklin csatár 1981. aug. 30. LDU Quito 11 1
Saritama, Luis középp. 1983. október 20. Deportivo Quito 1 -
Soledispa, Leonardo középp. 1983. január 15. Barcelona SC 1 -
Tenorio, Carlos csatár 1979. május 14. Al-Szaad 7 1
Tenorio, Edwin középp. 1976. június 16. Barcelona SC 14 -
Tenorio, Otilino * csatár 1980. február 1. El Nacional 3 -
Urrutia, Patricio középp. 1977. október 15. LDU Quito 1 -
Valencia, Luis középp. 1985. aug. 4. Recreativo Huelva 7 3
Villafuerte, Edwin kapus 1979. március 12. Deportivo Quito 9 -


* Otilino Tenorio 2005. május 7-én autóbalesetben életét veszítette.

Szövetségi kapitány: Hernán Darío Gómez (7 mérkőzés), Luis Suárez (11 mérkőzés)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK