Ez történt az eddigi vb-ken

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
1930 - Uruguay1934 - Olaszország
Sok európai válogatott maradt távol az első világbajnokságtól, mivel nem tudta megfinanszírozni a hosszú hajóutat. Ennek ellenére izgalmas torna volt, Stábilével, Castróval, valamint Orth Györggyel a chilei kispadon.Változott a lebonyolítás: nem rendeztek csoportkört, a résztvevők azonnal a negyeddöntővel indítottak. Egyiptom legyőzésével ezt még sikerrel vette a debütáló magyar válogatott, Ausztriától azonban kikapott, így búcsúzott.
1938 - Franciaország Forrás: [origo]1950 - Brazília
Ismét európai ország volt a házigazda. Hosszabbítás nem lévén sok párharc megismételt meccsen dőlt el, végül az olaszok megvédték címüket, a döntő-ben a Dietz Károly irányította magyar válogatottat verve.A mezőny visszatért Dél-Amerikába, a résztvevők közül viszont hiányzott Magyarország. Nem volt klasszikus finálé, a négyes döntő utolsó meccsén Uruguay 200 ezer néző előtt hajrázta le Brazíliát
1954 - Svájc1958 - Svédország
A magyar labdarúgás máig legfájóbb kudarca. Puskásék a csoportmeccsek során legyőzték a németeket, búcsúz-tatták Brazíliát és a címvédő Urugu- ayt, hogy a döntőben kikapjanak a korábban rommá vert NSZK-tól.Feltűnt, és rögtön elvarázsolta a világot Pelé, Just Fontaine mesternégyest vágott a bronzmeccsen az NSZK-nak. A magyar válogatott ki-ki meccsen bukott Wales ellen, így a csoport-meccsek után búcsúzott.
1962 - Chile1966 - Anglia Forrás: [origo]
A magyar válogatott Argentínát és Angliát megelezőzve csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe, ahol azonban kikapott a későbbi ezütérmes Csehszlovákiától. Brazília megvédte címét.A Mészöly, Bene, Albert és Farkas által fémjelzett magyar csapat álomjátékkal nyert Brazília ellen, a negyeddöntőben viszont elbukott a szovjetekkel szem-ben. Eusebio, Hurst vitatott gólja, angol siker.
1970 - Mexikó1974 - Németország
Magyarország a marseille-i pótselejte-zőn Csehszlovákiától elszenvedett vereség következtében nem lehetett ott a világbajnokságon. Izrael debütált, az NSZK 0-2-ről verte ki az angolokat, végül Brazília nyert.Magyarország ezúttal is lemaradt a futball nagy seregszemléjéről, Lengyelország viszont bronzéremig menetelt. Varázsoltak a hollandok, a döntőben viszont nem bírtak a házigazda NSZK-val.
1978 - Argentína1982 - Spanyolország
A magyar szurkolók számára első-sorban Törőcsik és Nyilasi argentinok elleni kiállításáról maradt emlékezetes a vébé. A hollandokat most Ernst Happel vezette fináléba, ahol ezúttal is elbuktak - újfent a házigazda ellen.Mészöly Kálmán csapata rekordot jelentő tíz góllal terhelte meg Salvador hálóját, de ennek ellenére sem élte túl a csoportkört. Vitézül küzdöttek az északírek, elvéreztek a spanyolok, Rossi megnyerte a vb-t az olaszoknak.
1986 - Mexikó Forrás: [origo]1990 - Olaszország
1954-hez hasonlítható csalódás a magyar szurkolók számára, hiszen Mezey György csapata a szovjetek elleni 0-6-tal már az első meccsen elszállt. A franciák búcsúztatták a brazilokat, Maradona gólt "kezelt".Kamerun kis híján bejutott a legjobb négy közé, Rijkaard és Völler balhé-zott, Schillachi hátán vitte a házigaz-dát. Goycochea döntőbe "büntetőölte" a címvédő argentinokat, végül a németek nyertek.
1994 - Egyesült Államok1998 - Franciaország
Svédország bronzéremig menetelt, Roberto Baggio élete legjobb teljesít-ményét sorsdöntő tizenegyes kiha-gyásával annulálta. Bulgária és Romá-nia kimutatta a foga fehérjét, Puhl Sándor pedig döntőt vezetett.Újabb vébé nélkülünk. Beckham argentinok elleni kiállítása Anglia továbbjutásába került, Horvátország viszont általános meglepetésre a bronzéremig menetelt. A vége francia parádé, gall aranyérem.
2002 - Japán és Dél-Korea
Először rendezte két ország társbérletben a világbajnokságot, az egyik házigazda, a Guus Hiddink dirigálta Dél-Korea egészen az elődöntőig jutott. Kahn fináléba védte a németeket, végül a brazilok nyertek.