Társoldalunk:

Meglepő nevek a svéd vb-keretben

2006.05.11. 8:48

Ahogy közeledik a világbajnokság, úgy hirdeti ki egyre több szövetségi kapitány véglegesnek mondható, 23-as keretét. Így tett a svédek mestere, Lars Lagerbäck is, aki kisebbfajta meglepetést okozott azzal, hogy kihagyta a jobbhátvéd Alexander Östlundot, de behívta például az Arsenal FC egykori kapusát, Rami Shabaant.

Még márciusban az írek elleni előkészületi találkozón a háromkoronások sima 3-0-s vereséget szenvedtek. Ezen a mérkőzésen a kvalifikációs sorozatban a védelem jobb oldalán betonbiztosan szereplő Alexander Östlund rendkívül gyengén futballozott, Damien Duff rendre átjátszotta, és ez Lagerbäcket is elbizonytalanította. Olyannyira, hogy ez az egy mérkőzés (na meg a klubcsapatában, az angol másodosztályú Southampton FC-ben nyújtott gyengébb teljesítmény) a jelek szerint Östlund világbajnoki szereplésébe került: a frissen kihirdetett, véglegesnek tartott 23-as listán ugyanis nem szerepel a neve.

Lagerbäckre eddig nem nagyon volt jellemző az, hogy kockáztatott volna, és rendkívül nehéz volt bekerülni a csapatába, viszont onnan kikerülni még nehezebbnek számított - Östlundnak azonban sikerült végrehajtania ezt a "bravúrt". A szakvezető három olyan hátvédet is behívott a világbajnokságra, akire eddig egyáltalán nem, vagy alig számított. A jobbhátvéd pozíciója például a jelek szerint Mikael Nilssoné lesz, aki 2004-ig hosszú időn keresztül játszott ezen a poszton a háromkoronásoknál, de azóta teljesen elfelejtették, és egyetlen selejtezőn sem játszott, ráadásul klubjában, a görög Panathinaikoszban is kevés játéklehetőséget kapott - a vébén viszont ott lesz. De meghívót küldött még a szakvezető a télen a Bayer Leverkusenbe igazolt, és ott a védelem jobb oldalán megbízhatóan teljesítő Fredrik Stenmannak, aki korábban sohasem volt válogatott, illetve az IFK Göteborg játékosának, Karl Svenssonnak is, aki eddig csak egyszer húzhatta fel a címeres mezt.

A védelem mellett a kapusposzton is akadtak nem várt nevek. Az nyilvánvaló, hogy a svédek első számú hálóőrének Andreas Isaksson számít, aki minden egyes selejtezőn a kezdő tizenegy tagja volt, és a világ élvonalába tartozik ezen a poszton. A kérdés csak az volt, hogy ki legyen a két helyettese: a selejtezősorozat elején egy mérkőzésen szerepet kapó Magnus Hedman azóta tulajdonképpen visszavonult, bár egy svéd amatőr gárdában még véd, mást pedig jószerével ki sem próbált Lagerbäck mester.

Az végül nem okozott olyan nagy meglepetést, hogy az egyik cserekapus a dán Viborg FF-ben szereplő John Alvbage lett, hiszen ő egyszer már szerepelt a válogatottban, de mindenki biztos volt benne, hogy a harmadik hálóőr a keretben a norvég Ham-Kam légiósa, Eddie Gustafsson lesz. Azonban nem így történt, a svéd szakvezető Rami Shaabant nevezte meg a keret kihirdetésekor. Rá még az Arsenalból emlékezhetnek a jó memóriával megáldott futballdrukkerek, az egyiptomi származású, ám svéd állampolgár hálóőr három meccsen védte az Ágyúsok kapuját még 2002-ben, de egy lábtörést követően hosszú időt ki kellett hagynia, és 2004-ben távozott a londoni klubtól. Ezután szerepelt próbajátékon a francia AS Saint-Etienne-nél, a német 1. FC Saarbrückennél és az angol Leeds Unitednél, végül pedig az angol másodosztályú Brighton & Hove Albionnál kötött ki. Tavaly nyáron megint számtalan egyesületnél tesztelték (Dundee United, Bristol City, Kayserispor), és végül idén januárban a norvég Fredrikstad FK szerződtette, ahol az idén lejátszott bajnokikon olyan jól védett, hogy bekerülhetett a svédek vb-keretébe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK